Fogalmam sincs, hogy mikor történt a „baj”, az ok, amiért ilyen lettem.
Több, mint 1 évvel ezelőtt szakítottam első szerelmemmel. Kiszerettem belőle, már nem volt értelme a kapcsolatunknak. Csalódtam magamban, hogy elmúlt az érzés. Nagyon szerelmes voltam, de a végén már utáltam. Ez annyira fájt. Sosem gondoltam, hogy ennyi érzés után már csak undort érzek…
Ezután rengeteget buliztam, nyáron minden héten 2 nap. Hétköznap robotoltam.
Voltak jó és rossz időszakok, úgy éreztem majd csak elmúlik a szomorúság, aminek semmi oka nem volt. Ezután azt kívántam, hogy történjen valami rossz dolog, ami oka lehet ennek a rossz érzésnek. Meg is kaptam júliusra, az édesapám rákos lett. Kórházba került, megműtötték.
Összetörtem teljesen. Imádom az apukámat, de féltem is tőle, hogy esetleg elveszíthetem, ezért (hülyeség), de próbáltam kerülni, hogy ne lássa rajtam, hogy én is mennyire kétségbe vagyok esve, és mennyire lelkiismeret furdalásom van. Gyerekes tudom.
Szerencsére jóindulatú volt a daganat, így felgyógyult néhány hónap alatt. Azóta is emészt a gondolat, hogy bevonzottam a betegséget, és fájdalmat okoztam neki. Majd lassan, nehezen túljutottam rajta, vagy legalábbis azt gondoltam akkor.
Szerző:
–