Elképesztő, mennyire visszaestem ebből a szempontból.
Gyakorlatilag akárkivel beszélgetek újabban, egyfolytában elvörösödöm, sőt, leizzadok a bugyimig, csuromvizesre.
Most már érteni vélem, hogy miért – azért, mert megint terápiában vagyok, nagoyn intenzíven, és a lélekvédő mechanizmusaim totálisan fellazultak, hozzáférésünk van most a legmélyebb sebeimhez ismét, és a legmélyebb érzelmeimhez.
Tudom, hogy el fog múlni, mint ahogy csodálatos és érthetletlen módon a sikeresen lezárt terápiám után, amikor elkezdtem élni a saját életemet, nem volt már ezzel gondom.
Most újra van.
És tudom, hogy el fog múlni.
De most így kell élnem és kész. Rettenetesen kínos, borzalmas.
De túl fogom élni.
Már sokminden mást is túléltem, és talán most könnyebb lesz ezt elviselni, hogy végre tudatosan sikerült megfogalmaznom magamnak egy lehetséges választ, hogy miért van ez most így.
A legkínosabb, amikor kérdeznek tőlem valami esetleg tényleg zavarbaejtő dolgot, és én tényleg elvörösödöm, mint a cékla. basszus.
pl. hogy mit mondtam tegnap az xy apukájának az oviban???
és erre elvörösödöm.
Vagy pl. a facebookon most a főnökömmel is beikszeltük egymást barátnak, megnézetm a fotóit, valóban, ahogy gondoltam, tényleg meleg a csávó, erre másnap találkozunk,és én céklavörösen bújok a kávémba.
Basszus. nem őróla szól, de hát ezt nem tudom msot elmondani neki.
talán majd egyszer. nem tudom.
szeretnék már túllenni ezen az embert próbáló rettenetgesen nehéz időszakon.
most megyünk síelni. a városon kívül, kicsit magasabban, még mindig van síelésre alkalmas hó, immár tömeg nélkül. hurrá!! megyünk!!
múlt szerdána gyerekekkel való kurzusomon semmi más nem történt, mint megtanultam úgy a seggemre esni, hogy leteszem előtte gyorsan még a kezemet is!!
óriási dolog!! nem ütöttem be most magam annyira, hoyg három napig ismét ne tudtam volna aludni!
Szerző:
Ismerős helyzet… Sajnos én is szociális fóbiás vagyok, amig nem szedtem gyógyszert, szerintem nálam vörösebb lény nem létezett a földön sem…
Iszonyatos volt… Nem birtam dolgozni, emberek közt meglenni mert tele voltam vörös foltokkal, az arcomon, nyakamon, dekoltázsomon és a vállaimon… minden nap kint voltam az orvosnál, majd fel kellett mondanom mert nem birtam.
Minden egyes vizsgánál, vagy ha valaki hozzám szólt akár egy kisgyerek is, nekem annyi volt. vérnyomás azonnal 150, izzadás, kézremegés, hátfájás, vörösség, izzadtam közben rázott a hideg és még sorolhatnám…
Most három éve szedek rá gyógyszert, azóta jelentősen jobb lett a helyzet legalábbis ebből a szempontból.
Megkérdezhetem, milyen gyógyszert szedtél és mikor hagytad abba ill. mikor jelentkeztek a tüneteid ismét, mennyi idővel rá?
Szia, én nem szedek gyógyszert, és nem is szedtem, kkorábban sem.
Egyszerűen csak attól elmúlt, hogy befejezettnek tekintettem a terápiámat, lezártunk egy nagyon intenzív korszakot, és a mélyben való vájkálás helyett a mindennapokra kezdtem figyelni. (képes lettem rá)
és akkor férjhez mentem, gyereket szültem, anyuka lettem, stb.
most megint előtérbe kerültek gyermekkori emlékek, az, hogy ki vagyok én??? – azon túl, hogy végre anya, feleség – még mindnig a legnagyobb történetem, hogy bántalmazott gyermek voltam, borderline.
de már nem vagyok.
és erre marha büszke vagoyk. meg a családomra is.
de ezen túl????
nagoyn nehéz.
ki kell találnom magam, megint kcisit a senkifödljén vagyok, nagyon nehéz. identitászavarral, már-már személyiségzavarral megáldva ismét.
kínlódom. borzalmas. de tudom, hogy ha eleget vájkáltam ismét magamban, és ismét lezárok egy intenzív pszicho korszaokt, akkor majd megint elmúlik a vörösödés.
addig meg el kell, hoghy fogadjanak ilyennek.
ez van. mindennek ára van.
most bénázási időszakom van, borzalmas ezen keresztülmenni, de csak ez az egy út lehetséges, ha az ember valami újat akar csinálni…
és én akarok.