nagyon változóan érzem magam, de többnyire egész jól. úgy döntöttem, hogy amellett, hogy szedem szépen az antibiotimukat bemagyarázom magamnak, hogy nem is vagyok beteg és folytatom a megszokott életmódomat. eddig bevált.
tegnap este munka és edzés után átugrottam Casanovához, aki mostanra visszatért a szuperönző, nagyképű, elviselhetetlen alapállapotához. kb. 1 órát voltam nála, hallgattam a monológját a politikáról (amiben nagyon nem értünk egyet), néha megpróbáltam közbeszólni, mire közölte, hogy erőszakos vagyok és nem hagyta, hogy bármit is mondjak. összesen talán öt mondatot szólhattam egy óra alatt és ebben benne volt az is, hogy megköszöntem a sütit. állítólag felemeltem a hangomat (na ez egy vicc, én vagyok az a lány, akire mindig rászólnak, hogy beszéljen hangosabban, mert nem lehet hallani).
miközben üvöltött velem (na ő viszont nagyon tud) szerencsére megszólalt a telefonom és egy régi barátom (akire Casanova nagyon féltékeny) lehívott egy közeli kocsmába. természetesen kaptam az alkalmon. másodszorra is megköszöntem a sütit és mentem a barátságosabb környezetbe. a srácom kívűl senkit sem ismertem, de pillanatok alatt beilleszkedtem. hm, itt valahogy nem voltam hangos és erőszakos; fura, nemdebár?
az este további része nagyon jó volt, iszogattunk, mászkáltunk az éjszakában, majd átmentem a sráchoz és hajnalig klasszikus rockot hallgattunk, amit imádok (Casanova egy majd 40 éves diszkópatkány).
ma felhívott és megint elkezdett velem nagyképűsködni, hogy én hogy merem őt piszkálni. nem írom le a beszélgetést, szépen elfajult (és igen, itt már vettem a bátorságot, hogy 28 éves diplomás nőként meg merjek szólalni), azzal zártam le, hogy én nem a titkárnője vagyok, aki abból él, hogy vele dug, úgyhogy lesz szives viselkedni.
annyira jó lenne ha végre elhúzna a pokolba és soha többet nem hallanék róla, de idővel folyton felbukkan.
Szerző:
