Anya szerint nagyon ráérek… ez minden baj forrása. Anya erős, én gyenge vagyok. De legalább jól kiegészítjük egymást, nemde? Anya fel tudja mosni magát a padlóról, én élvezettel fekszem rajta. Anyának nincsenek furcsa gondolatai, nekem pedig folyton. Anya boldognak tetteti magát, én pedig élvezem az együgyű melankóliámat. Anyának a pengéről a sima lábszárak jutnak eszébe, nekem pedig az ereim. Anya segíteni akar, én pedig nem hiszem el neki. Anya legyint, én meg sírok, ha nincs itthon. Anya hazajön, én eltakarom a karomat…
Szerző:
Blog kommentek: 45Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 18-11-2011
Szia!
Mellbevágott amit írtál. Anya vagyok…..egyben borderline és bipoláris depis. És mindkettőt érzem. Azt hiszem anyaként még tehetetlenebbnek érezném magam, mint így betegként.
Én is megpróbálok erős lenni, mint egy anya. Aztán két perc alatt kiderül hogy egy kis probléma is ki tud billenteni nem létező egyensúlyomból. De kivülről erősnek látszom, és mikor kiderül hogy felvágtam az erem, mindenki csodálkozva áll, hogy lehet ez? Talán a te anyukád is erősnek kell hogy mutassa magát, hiszen akkor ki próbálna meg kin segíteni, ha ő is elengedné magát. Belül talán örlődik és nagyon fáradt már, lehet hogy néha ő is szeretne gyenge lenni…..de nem mer. Anya felmossa magát a padlóról igen, mert mi vinne előre? Ha melletted feküdne? Nem teheti meg, mennie kell tovább, hátha feltud téged húzni onnan. Anya boldognak tetteti magát,ami nagyon nehéz, főleg ha azt látja hogy a gyereke nem boldog, sőőt, ne adj isten még ki is akarja nyírni magát. Boldog kell legyen, mert van egy csodálatos gyereke és szeretné ha ő is boldog lenne. De belül ő is sírhat, amit te nem látsz. Sírhat, mert hiába akart kiegyensúlyozott, boldog gyermeket nevelni, aki boldogul az életben – nem sikerült neki. És ezt nap mint nap látnia kell. Látja mikor hazaér, és rád néz – hogy ő milyen sikertelen ember. Kár hogy nem hiszed el neki hogy segíteni akar – egy anyának ez ösztönös – automatikus. Védi a sérülésektől, a fájdalomtól, az esetleges szenvedéstől a gyerekét, mert tudja hogy ezek az érzések mennyire szörnyűek, nyilván ő is érezte már ezeket, és nem kívánja ezt a gyerekének. És ő ugyanolyan tehetetlennek érzi magát, mint Te. Mindketten úgy érzitek nincs megoldás. De ő anya – neki kötelessége tudni a megoldást. És ez a csapda, a kudarc. Hogy senki nem találja. Próbáld meg érezni hogy az anyában mi játszódhat le, ne csak azt érezd hogy Benned mi van. Könnyebb lesz magad és őt is megérteni. Bagoly mondja verébnek…. bocsi, nem akartam beleszólni a dolgaidba, de néha jó ha az ember figyelmét felhívják hogy az adott helyzetet lehet más aspektusból is látni. Jobbulást! Kezdeményezz párbeszédet anyával – talán megosztja veled legbelsőbb titkait, akár egymásra is találhattok…..
szerintem a furcsa gondolatok nem rosszak. Én speciel szeretem őket! Az hogy élvezed hogy a padlón vagy: szerintem ha élvezed, akkor abba senkinek semmi beleszólása, hogy másképp érezz vagy viselkedj. Azt tedd ami neked, számodra jó. Megértem, hogy anyukád a szöges ellentéted. Nálunk is ez a helyzet. Anyu dolgozik, én nem. anyu erős, én nem. Anyu kitartó, én nem…. és még sorolhatnám. De én nem bánom hogy más vagyok, mert én is hozzáteszek valamit a világhoz. Én ilyen vagyok, te olyan vagy, ő meg amolyan. Mindenki más. És ez nem feltétlenül rossz. A világnak színesnek kell lennie, hogy ne legyen unalmas, vagy fogalmazzunk úgy hogy – a világ elviselhető legyen 🙂 Fogadd el magad, és ne próbálj másokhoz hasonlítani. Szeresd azt aki vagy, mert értékes vagy! Találd meg a belső és külső értékeid, és ezekre koncentrálj! Hidd el ha találsz ezekből bőven, akkor boldogabb ember leszel 😉
Szia!
Köszönöm, amit írtál. Igazat adok neked és sajnálom, ha átéltél hasonlókat!! Persze, próbálom nézni Benne mi történhet… teljesen igazad van. De az a helyzet, hogy ő ezt fordítva nem teszi meg. Sok csalódás érte, de közben nem vette észre, hogy ezáltal engem is. Most már nem érti, miért lettem olyan, amilyen… talán érzékenyebb vagyok, ezt aláírom. Ő pedig nem mutatja ki az érzelmeit teljesen. Igen. Ez így van. És tulajdonképpen Ő az az ember, akit egyszerre imádok és gyűlölök. Nap, mint nap. Sosem tudom, mit kéne éreznem iránta. Hamar változik MINDEN. Ami ÉN vagyok és amit Róla hiszek. Minden. De egy plusz pont, hogy igazából én állok ellen… bár tudom, hogy segítségre lenne szükségem, ő próbál támogatni… csak… tudod mit, nincsen csak. Azt hiszem, tényleg kéne egy orvos. Már a száma is megvan, de sokszor magam ellen dolgozom. Talán úgy érzem az egész melankóliám nélkül már nem lennék az aki voltam…
Szia 🙂
Persze, igaz, ez mind igaz 🙂 Az a baj, hogy ezt egyelőre még nem tudom elhinni. Pedig annyira szeretném. De ez az egész a fejemben percenként változik. Körülbelül így játszódnak le a dolgok a fejemben: „most erős leszek/képes vagyok rá?/persze/miért vagyok hirtelen ilyen magabiztos?/miért ne lehetnék?/de hiszen nem vagyok értékes, akkor meg minek töröm magam?/jó nekem a gödörben is/inkább még jobban elásom magam”
Ez egy napom … és még nem tudtam kimászni a gödörből, pedig annyiszor elhatároztam… nem tudom Te hogy vagy ezzel :S
Szia Péntek13!
Tudod nem mondta senki hogy egyszerű lesz. Hogy mi? Hát mi magunkat jól érezni a bőrünkben, boldognak lenni. Céljainkat kitűzni és azt el is érni. Magunkat megismerni, elfogadni, a változásunkat akarni,megélni, érteni. Mert minden belőlünk indul ki. Ha nem tudod magad elfogadni, igazán mást sem tudsz. Látni más erősségeit sokszor elénk tárja saját gyengeségeinket. Mitől ne lennél értékes??? Mert a környezeted miközben felnőttél nem ezt vetítette feléd? Mindenki egyedi és különleges. Senki sem egyforma. Te a külsőddel és a belsőddel egy egyedi és megismételhetetlen érték vagy. Ezek tények, és ha nem is mondják hogy értékes vagy, akkor is el kell hinned.Vedd sorra azokat a dolgokat amiben jó vagy, és valóban elégedetté tesz, ha rágondolsz. Igen lehet önbizalmad, mert te is megtettél már dolgokat, haladtál előre az életben, csak a veled történtek miatt most megakadtál. És a gödör alján érzed magad. A jó hír, hogy ha az alján vagy , akkor már csak felfelé vezethet az út. És ha nem tudnánk, milyen itt tartózkodni, nem tudnánk azt sem hogy milyen az amikor kikászálódunk belőle. Ha nem lenne szomorúság, nem lehetne mihez viszonyítani azt amikor boldognak érzed magad. És miért elégednél meg a gödör aljával, ha kinn olyan gyönyörűen tud sütni a nap. 🙂 Üdv.A.
köszi jó ezeket a sorokat olvasni… de valami hang a fejemben azt mondja, hogy „ne hidd el!” egyszerűen nem megy és elég rosszul vagyok :'(