Otthoni emlék:
Hallgatom anyámat, ahogy magyarázza a másik kisfiúnak, hogy „egy férfi nem sír”.
És kibírom, nem szólok egy szót sem.
Most olvasom, hogy a férfiak többségét elszakítják belső élményeitől gyermekkorában. és hogy ez mennyire káros az egészéges személyiségfjlődésére.
És mégis, kibírom.
Nem kritizálok. Nem is érzek semmit. Nem vagyok dühös, sem szomorú, sem aggódós.
Ha lehetőségem van rá, akkor én magam építgetem az intim kapcsolatomat a kisfiúval, az én kisfiam egyik legjobb barátjával. És szépen beszélek hozzá, és ha szomorú, megvigasztalom, és ha igazságtalanság éri, meghallgatom, és igazat adok neki. Látom, hogy nagyon bodloggá teszi ez. és engem is. odafigyelek rá.
És boldog vagyok, hogy látom, hoy milyen szépen játszanak együtt az én kisfiammal.
Apám:
nem tuodm, olyan érdekes. vaalhgoy látom a kettőséget benne. az embert, aki megöregedett és beteg és gyenge. és látom ahogy gyermekkoromban tehetetlenül a dühét kiereszti. Olykor rám, gyerekre. Máskor tárgyakat tesz tönkre a környezetében.
Nem haragszom rá. csupán eltávolodtam tőle. Megbocsátottam neki. De nem tudom őt meggyógyítani, sem segíteni nem tudok neki. Megy minden és mindenki a maga útján…
Azt hiszem, képes vagyok lassan lassan kimondani: nem szeretetm a szüleimet.
A „kötelező” karácsonyi látogatás megvolt, nyáron is egyszer átutazunk Budapesten – útban Románia felé – meg vissza. Az a két nap elég lesz a családi találkozásra. Még sok is…
Lassan elengedem őket. Nem érzek felleősséget irántuk.
Pénzadományokkal segítem őket. ezzel megváltom a lelki szolgáltatást.
De ezt sem viszem túlzásba.
Talán észre sem veszik, hogy eltávolodtam… hiszen igyekszem fenntartan ia látszatot, hogy szeretem őket.
Ha anyám küld egy sms-t, hogy szeretlek, – mert küldött!! – akkkor visszaírok: én is nagyon szeretlek anyuci.
És enniy. Ettől megnyugszik. Ettől békén hagy. Nekem meg nem kerül igazán semmibe. Ha ez kell neki, legyen.
nem tudnak rám figyelni… soha nem is tudtak…Mindig nagyobb volt a saját bajuk, és arra kellett elsősorban odafigyelni. És ez most sincsen másképpen…
És ha nem érek rá velük lenni, beérik annyi magyarázattal, hogy most éppen ki akarnak a gyerekek menni a játszótérre, meg hogy jó programok lesznek valahol máshol…
nagy fájdalom nem szeretni egymást… őrült nagy fájdalom.
de ha egyszer megpróbáltam már százszor ezerszer sőt milliószor ,és nem megy, nem megy, nem megy???
a szeretet kölcsönösségen alapul. Nem lehet erőltetni.
Egy intim pillanat volt a konyhában anyuval, amikor véletlenül kettesben maradtunk.
Rögtön rámugrott, és elkezdte magyarázni, hogy őt mi idegesíti.
Szegénybe belefojtottam a szót –
– Anyu, nem tudnál valami olyat mondani, aminek ÖRÜLTÉL????
Erre persze halálosan besértődött, és ő is belémfojtotta a szót, amikor én éppen azt mondtam volna nkei, hogy kivel találkozom és mikor.
Nem érdekel, hogy kivel találkozol.
Én c sak bámultam ki a fejemből.
Na, ez milyen?? kérdi tőlem villámló szemekkel.
Látod, milyen az, ha belefojtják az emberbe a szót???
– nem szóltam semmit. Leszoktam már arról, hogy odaálljak vitatkozni.
Erre most olyan rettenetesen büszke vagyok!!!!!!!!!!!
ez valami új!!!!!!!!!!
sőt, nem is éreztem semmit!!! nem is fájt, és nem is érdekelt az egész dolog.
a szüleim élő halottak a számomra.
Szerző:
