Se előre, se hátra. Azt se tudom eldönteni, hogy most mit kellene éreznem. Legyek ideges, szomorú, dühös, őrült, vigyorogjak, sírjak, dühöngjek, futkossak, akár egy japán táncoló egér, mutáns génjei által örök körtáncra ítélten?
Nyomasztanak a gondok, a tehetetlenség. Gyötör a kiúttalanság érzése. Se előre, se hátra. Anyám lehetetlen helyzete szintén kés a hátamban. Nem tudom kihúzni (a bajból őt sem).
Semmi sem képes lekötni a figyelmemet. Csapongok. Hiába mozgok, ülök biciklire és tekerek, akár egy táncoló egér, csak önmagam körül fordultam egyet. 🙁 Nincs kiút!
Azt mondják, ha megfogalmazzuk a vágyainkat, kimondjuk ezeket, akkor jön a megoldás. Teleírtam a másik blogomat a sóhajaimmal, és egy nagy nulla a reakció. Senki lettem, senki vagyok. Le kéne ülni, és hagyni az egészet a francba. Leülni a nyitott ablakkal szembe a kilincs alá, a hurokkal a nyakamban, és beledőlni a kötélbe, és kihúzni magamat az élők közül.
Szerző:
túl konkrét az öngyilok-fantáziád.
ilyet nem illik leírni sehol, mert akkora tabu, hogy belekékül a fejed.:/
viszont úgy látom, még mindig élsz, úgyhogy gond egy szál se.
Nem ismerek tabu témákat. Mindenről tudok beszélni kékülő fej mentesen. Ilyen téren nyitott személyiség vagyok.
Gondok vannak. Pont az élő test generálja a gondokat. A francba.
Andrea. Ez nagyon kemény dió, otthagyni egy majdnem tehetetlen szülőt – – –
Ettől olyan őrületes bűntudatod van szerintem, hogy inkább a halált választanád, semhogy ezt a lépést meg merd tenni. Vagy nagyon melléfogtam???
Ezen esetleg még érdemes lenne elgondolkodnod.
és azon is, hogy mi lenne velük nélküled… Na nem a fejedben, hanem a valóságban.
Öleléssel. amarilla.
Senkit sem érintene meg a halálom, mert teljesen sorsszerű és logikus lépés volna. Tulajdonképpen már várják is, hogy megtegyem, hiszen annyit beszélek róla, hogy ne dumáljak, csináljam. Csak azért ágálnak egyesek az öngyilkosság ellen, mert önámító módon hisznek a saját életük értékében, pedig az emberi élet tucatáru, semmiség. Olyan csábító leülni és megdögleni. Az tény, amikor csinálni fogom, sehová sem lépek be közölni a dolgot, hanem megteszem.
en nem akarom , hogy te meghalj
Az a helyzet Andrea, hogy senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy éljen.
Sem arra, hogy felülvizsgálja gondolatai tartalmát, s hogy legyen kritikus a gondolataival, és arra sem, hogy megpróbáljon egy másik szemszögből megközelíteni kérdéseket.
Az mindenesetre nagyon érdekes, hogy téged mintha az a kérdés foglalkoztatna leginkább, hogy kinek fogsz hiányzoni, kinek nem.
Nem pedig az, hogy te magad képes lennél-e élvezni kicsit jobban az életet, vagy sem.
Értem én, értem, hogy miért.
Nagoyn fáj, hogy nem tudok neked segíteni.
De a korlátaimmal én is tisztában vagyok.
Kívánom, hogy ez a rossz hangulat elmúljon, és a gondolataid kitisztuljanak, és mégis el tudd gondolni, hogy valaki szerethetne téged olyannak, amilyen vagy, és valakinek – akit egészen bizonyosan még nem is ismersz – annyira hiányoznál, hogy belepusztulna szinte a fájdalomba, ha nem lennél többé.
az a baj, hogy még nem ismered ezt az embert… talán valahol ő is sóhajtozik, és hasonló gondolatok gyötrik… mert még nem ismer téged….
ha megtalálnátok egymást, minden megváltozna.
nem akarnál egy terápiás közösségbe ellátogatni, és ott beszélni valakivel a gondolataidróp, érzéseidről?
sajnos nem tudom szorosan fogni a kezedet, és vigyázni rád, – vendégeim vannak, 9-en vagyunk jelenleg a házban, ágyneművel, kajával, a gyerekemmel, az új munkahelyemmel vagyok éppen elfoglalva….
ölellek, messziről.
El tudok beszélgetni önmagammal az érzéseimről. Bármennyire hihetetlen, párhuzamosan fut bennem a pro és kontra fecsegés. Aztán az a közös következtetés, hogy megszívtam, seggre ültem, nincs tovább, logikus döntés az önkezű halál. Ez nem depresszióból elkövetett önmerénylet lesz, hanem logikus „büntetés”, a szemét eltakarítása.
Évek óta nem ábrándozok „Szőke hercegről”. Kételkedek a szerelem mindent megoldó csodatévő hatalmában. Elég nekem a magam baja, nincs kedvem megkétszerezni egy másik személlyel a gondjaimat.
A legkevésbé sem érdekel, hogy kinek fogok hiányozni, mert már most senkinek sem hiányzom!
Drága Andrea.
nem szőke hercegre gondoltam – csak egy emberre… aki képes lenne meglátni benned a tehetséget, a szépséget, azt, hogy törekszel a jóra….
persze, ha te magad gyűlölöd magad és már nem törekszel a jóra, akkor már nehéz olyan valakit találni, aki mindezek ellenére is meglátja még benned a szépséget, a tehetséget, a sebezhetőséget, a jót, és azt, hogy tudsz szeretni….
Emlékezz a vágyaidra, a szeretett dolgaidra, arra, hogy valaha akartál valamit kezdeni az életeddel…
de igenis, hiányoznál, példáuln nekem, és másoknak is itt a búrán.
olvasunk téged, kíváncsiak vagyunk rád, szurkolunk neked.
mert érezzük az erőt benned.
és borzasztóan szurkolunk, hogy ezt az erőt valami jó dologra használd fel.
én hiszem, hogy nem vagyok egyedül.
és azt is hiszem, hogy van más megoldás.
ha még az életösztön pislákol benned, és adnál magadnak még egy utolsó esélyt, elsétálhatnál valamelyik nappali gondozóba, amelyik lelki sérültekkel foglalkozik.
a múltkor tettem ide a soteria alapítvány elérhetőségét, megkeresem újra …
http://www.soteria.hu/
nagyon tetszik a blogod címe – pontosan leírja a helyzetedet.
Okos vagy Andrea, okos.
Nagyon drukkolok neked, hogy okosan tudd használni az okosságodat, és megtaláld a kiutat a reménytelenségből…
Kedves vagy. De nincs értelme a további szóvetésnek. Annyira nem vagyok okos. Az erőm elfogyott. Logikus döntés a halál.
Andrea, én vettem a vészjelzéseidet, nagyon is, de nem tudom, mit csináljak velük!!
hahó, van itt még valaki, aki olvassa ezeket a sorokat???
HAHÓ!!!
HELP!!!
én holnaptól megint 5 napig nem is vagyok gépközelben, kérek valakit, hogy próbálja elérni Andreát és bevinni egy ideggondozóba…
Súlyos krízisben van!!!
Hahó ,Andrea, ez el fog múlni!!!!!!!!!!!
Ne add fel!!!!!!!!
Sajnos, nem olyan könnyű megtenni a végső lépést. Keringek körötte.
az a jó, hogy nem könnyű.
ha könnyű lenne, az emberi világ kihalt volna már.
Szerintem meg rossz, hogy nem könnyű. Egyszerűen nincs mindenki számára már élettér a bolygón, és egyre szegényebbnek lenni, egyre mélyebbre kerülni nincstelenség a örvényében… még emberi szinten jobb befejezni az életet, ha már embernek születtem. Az elvadult félállati lét, a lealacsonyodás, taszít engemet. Erre gondolva, a halál a jobb választás.
Andrea: én is mindig olvaslak. Sajnos mostanában magam is hasonlóan érzek mint Te, csak a felelőségtudatom tart még itt, az életben semmi örömet nem találok. Minden értelmetlen és üres. Hiába szedek egy valag gyógyszert semmi nem segít.Nem tudom mi lesz velem, nem szépítem a helyzetet remélem hamar letelik a „szolgálatom” és végre szabad lehetek, elhagyhatom ezt a testet……Együttérzek veled és megértelek
Így vagyok én is. Tehetetlenség, bénultság, teljes érdektelenség és üresség van bennem. Nincs a világon semmi, amiért érdemes lenne felkelni, és senki, aki miatt megérné folytatni. Kipusztult belőlem minden érzés, csak a fájdalom és a kín maradt, aminek szeretnék minél előbb véget vetni.
A húgom ajánlott egy kineziológust. Ártani nem árthat. Sőt, lehet, hogy használni fog és feloldja a lelki görcsömet. Hétfő reggel megyek hozzá.