Mintha egy vonat gázolt volna el, annyira fáj ez a merénylet.
Kutatom magamban, miért ütött el most éppen ez a vonat – – – egyszerűen nem vagoyk jelen, a szemeim félárbócra vannak eresztve csak úgy pislogok ki a világba -nem vagyok magamnál, ha a férjem végre este megérkezik, csak a vállára hajtom a fejem, és folynak a könnyeim…
próbálom megérteni, mi történik bennem, és próbálok magamhoz térni.
A kisfiamnak is szüksége van rám. Meg a férjemnek is.
De nem igazán tudok velük mit kezdeni. Túlélésre játszom. hogy majd holnap talán jobb lesz…
azt hiszem, fogok konzultációt kérni. Nem fogok itthon görnyedezni a fájdalomtól.
Három napja Xanaxon vagyok. Ezt egyszerűen nem engedhetem meg magamnak…
Ma legalább elvonszoltam magunkat úszni. A kisfiam olyan édesen lubickol már.
Ő az én napsugaram…
Szerző:
Milyen más életközelségből átélni egy borzalmat.
Amíg csak a tévé képernyőjén, biztonságos távolságból látjuk mások borzalmait, nem tudjuk, milyen fájdalom az…
Rettenetes időszak ez most itt.
De ma már jobban vagyok, és holnapután utazunk Erdélybe.
Úgy kell ez az utazás nekem, mint egy falat kenyér.
Idegeimnek, lelkemnek, testemnek.
Megmutattam a kisfiamnak az újság címlapján azt a virágszűnyeget, ami napról napra nagyobb, és már a forgalamat is el kell terelni miatta a belvárosi Dóm templománl.
Kérdezte, mi az.
Mondtam, virágok.
És azok ott körbe?
azok ott emberek.
Ezek meg itt embervirágok – mondja, és rámutat újra a virágokkal teljesen beborított földre…
Másnap modnom neki: gyere, bemegyünk apával, és megnézzük az embervirágokat. És mi is teszünk oda a mi virágainkat. Választhatsz magadnak olyan virágot, ami neked tetszik, jó?
Amikor odaértünk, csalódottan nézett rám – én olyan embervirágokat akarok, amik járnak! – és mutatja a kis ujjaival, hogy hogyan kéne járniuk.
_ azt nem lehet kisfiam, ezek az embervirágok már nem tudnak járni. Meghaltak.
Nem érti. Vagy mégis. Hozzám bújik, a férjem simogatja a hátamat, amíg némán folynak i a könnyeim.
Biciklivel jövünk haza – a parlament és a királyi palota útvonalán jövünk hzaza – megannyi virág és méycses mindenütt.
A kisfiam nézi, nézi, nézi.
Éjjel felébred, átjön hozzánk aludni.
100 ezernél többen mentek az utcára július 25.én csak Osloban, a fővárosban, hogy emlékezzenek az áldozatokra.
A vidéki városokban is voltak megemlékezések.
http://www.youtube.com/watch?v=H7JlEfyNtKg
Köszi, Vega.
Jól esik.
Ne haragudjatok a megterhelő történetért.
abban reménykedem, hogy ha megosztom a terhemet, kevesebb lesz.
Ne haragudjatok, hogy ezen a fórumon teszem ezt – ahol amúgy is idegileg nem túl erős emberek vannak.
De ti álltok a legközelebb hozzám.
Itt érzem biztonságban magam.
Csak itt tudok/merek igazán őszintén megnyilvánulni.
Ne haragudjatok rám, kérlek.
Annyira fáj most ez, annyira, anynira.
Nem lehet elmondani.
És mi aznap szerintem fél órával a merénylet előtt ott voltunk a központban.
A férjem ott hagyott minket az IKEA busz megállójában, hogy beszaladjon egy üzletbe valamit venni.
Aztán együtt indultunk az IKEA-ba. A férjem azt mondja, hogy ő hallott is valamit, már amikor a buszon ültünk. Az eső bár esett, mégis ment a légkondi – és ez engem anynira zavart, hogy nem is tudtma másra figyleni. Meg is fáztam sajnos.
Visszafele úton pedig már taxival tudtunk csak hazajutni, mert minden le volt zárva a belvárosban.
A Nemzeti Múzeumnál állig felfegyverzett rendőr vigyázta a bejáratot.
Ilyet még sosem láttunk.
Nem lehet leírni a megrázkódtatást.
Pedig én nem is veszítettem el senkit…
Mondtam is a férjemne, ohgy szerintem az, akinek meghalt hozzátartozója, az talán a kórházban van és altatják, mert ez olyan lelki fájdalom, hogy azt nem lehet ébren elviselni.
Talán kis időközökre hagyják, hogy eljusson a tudatáig, ami történt.
Hogy lehet ezután élni?
Hogy lehet feldolgozni egy szeretett, tehetséges, ambiciózus gyermek tragikus, értelmetlen, kegyetlen elveszítését?????
És hogy lehet egy ilyen esemény után majd arra nevelnem a kisfiamat, hogy vesse bele magát az életbe? Mondja el a véleményét, aktívan vegyen részt a világ formálásában???
Hogy készítsem fel a váratlan, kiszámíthatatlan, őrült dolgokra??
– erre nem lehet felkészíteni senkit.
Úszni megtanítom. Trenirozni fogom, hogy hideg vízben is kibírja akár órákig.
Megtanítom elrejtőzni. Megtanítom futni, sőt, rejtjelekkel kommunikálni a társaival, és ellentámadást hajtani végre.
megtanítom túlélni.
Megtanítom, hogy hogyan legyen óvatos.
megtanítom, hogy ő midnenképpen életben fog maradni, mindig, minden körülmények között.
de most kikapcsolom magma.
szétesik a fejem, meghasad a lelkem.
újra van honnan felállni…
és élni kell tovább…
összefoglaló angolul. ne haragudjatok, ha erős. itt ez a valóság. ezen megyünk keresztül, most éppen ezt a szarságot kell feldolgoznunk…
Ha esetleg volna valaki, aki nem tudná- egy elmebeteg július 22.én délután fél négykor pokolgépes merényletet követett el Oslo belvárosában akormányzati negyedben. 8an meghaltak, sokan megsérültek.
Amíg a rendőrség és a mentők ide koncentráltak, kompra szállt és áthajózott az Utøya szigetén levő ifjúsági táborba 30 perc alatt, rendőrruhába öltözve.
A fiatalok az éppen kormányon levő baloldali párt éves politikai gyűlését tartották. Évek óta tartanak ott politikai témájú beszélgetéseket, buliznak, képződnek, jól érzik magukat, sátoroznak. Ez az ő paradicsomuk.
Mintegy 700 fiatal tartózkodott a táborban. Már hallottak a merényletről, nyugtalanok voltak. Amikor megérkezett a merénylő rendőrruhában, köréje gyűltek, hogy híreket halljanak. A „rendőr” várt, sőt, hívta a távolabb állókat is, hogy lépjenek közelebb hozzá.
Aztán lőni kezdett. A lövésekre a még élők a szélrózsa minden irányába futottak. Néhányan be a sátrukba – ezeket egyenként lelőtte komótsan – 40 embernek sikerült a főépületbe bezárkózniuk, elbarikádozniuk magukat matracokkal, és kussban feküdni másfél órán át. Arra járt a gyilkos, de mivel sötét volt és kihalt és lezárt a ház, azt gondolta, nincs benn senki. Azért a biztonság kedvéért kétszer belőtt. Szerencse, hogy senkit nem talált el.
A halálfélelmet nem lehet leírni ott benn.
Akik már sehova nem tudtak elbújni, azok beugrottak a vízbe – nem tudom, hány fok lehet most a víz, de 15 fokosra saccolom.
volt, akit lehúzott a bakancsa, és vissza kellett fordulnia.
Voltak, akik eltűntek. – gondolom, megfulladtak.
Volt, aki halottnak tetette magát, és így maradt életben. Volt, akire testek estek rá, és ezért nem lehetett őt látni, hogy életben maradt.
Volt, akit civilek halásztak ki motorcsónakkal a vízből, mielőtt még megérkezett a rendőrség. Ezek a civilek átlagos norvég halászok voltak a környékről – bár nem értették pontosan, hogy mi történik, – egyszerűen ez elképzelhetetlen Norvégiában!! – amikor felfogták, hogy nem egy film, hanem valóság, ami történik, azonnal hajóba ugrottak, nem mérlegeltek.
A rendőrségnek másfél órába telt míg megerősítve és felfegyverkezve, profi kommandósokkal bejutott a szigetre. Azzal magyarázzák, hogy a helikopter nem volt készen.
Másfél óra rettegés. Védtelenül. Gyerekek, fiatalok. Egy állig felfegyverkezett gyilkológéppel szemben.
A politikai elit jövendő legjobbjait lőtte le, mintha csak fotózott volna – mondta egy szemtanú. Rezzenéstelen arccal. A halottakat megrugdosta, hogy tuttira meghaltak-e. Aztán tovább sétált, újabb áldozat után kutatva.
Nem lehet elmondani, hogy mit élünk át.
A rendőrség megérkezésekor a lövöldöző ellenállás nélkül megadta magát.
hétfőn zárt tárgyaláson folyt a kihallgatása. A facebook-on alakult csoport követelte, hogy ne teljesítsék a gyilkos kívánságát, hogy az egész világ hallgassa őt és beteg gondolatait. (hogy ti. meg kell védeni a keresztény értékeket a muszlim bevándorlókkal szemben…)
Nem muszlim terroristák követték el a bűntényt, hanem egy magányos helyes, átlagos kinézetű szőke magas norvég fiatalember az úri negyedből…
A király és akirálynő együtt zokog a miniszterelnökkel és a hozzátartozókkal.
A gyásszertartáson rosszul lettek az emberek.
A belvárosi templom előtt minden nap újak és újak visznek virágot, a forgalmat elterelték.
A virágmező ideális hátteret nyúlt a világ legtöbb tudósítójának, akik itt állították fel sátraikat, és kb. óránként közvetítenek a CNN-nek, Reuternak és a többi hírcsatornának. Bábeli zűrzavar. És mögöttük a virágmező a mécsesekkel naponta egyre nagyobb…
Július 25.én több, mitn 100ezren (júliusban a fél város szabadságon van, többnyire melegebb tájakon…) – mentek ki az utcára Oslboan, a „rózsafelvonulásra”. (rosetoget norvégul) A rózsa, ugyanúgy, mint a szekfű Magyarországon, itt is a politikai párt szimbóluma. Azé a baloldali párté, amelnyke ifjúsági táborában történt a vérengzés. 68 fiatalt – 16-25 éveseket – lőtt le. Dum-dum golyóval.
itt állunk döbbenten, értetlenül, porig sújtva.
Nincsenek szavaink.
http://www.youtube.com/watch?v=pEWycKQYGvU
http://www.youtube.com/watch?v=09lzd_t06qY&NR=1
http://www.youtube.com/watch?v=n8B8dnbdvr8&NR=1
Igen, mi a 15.00-ás busszal mentünk az Oslo S-től. A bomba 15.20-kor robbant az Oslo S-től kb. 300 méterre.. Mit mondjak, nem valószínű, hogy meghaltunk volna – de hát akkor is…
http://www.aftenposten.no/nyheter/iriks/article4186173.ece
14, 15, 16, 17 évesek.
Judoztak, gitároztak, konferenciára jártak – nem voltak betegek, mint mi.
Egy egészségesebb, igazságosabb társadalom felépítésének álma vezette őket.
Nem tudom, innen hogy lehet felállni.
Ez olyan, mint a mohácsi vész. Amikor lefejezték egy ország vezetőit.
Itt most legyilkolták egy baloldali, segítőkész, szociálisan érzékeny politikai párt legfiatalabb, legtehetségesebb fiataljait, gyermekeit…
Nincsenek rá szavak.
és a könnyek is kevesek…
Amarilla.
Éltem at hasonlo esemenyt . A szomszédban tortént egy robbanas a közelmúltban. Iszonyat nagyot szólt. Mikor kiertem z utcara, az epitesi tö9rmelék meg a fadarabok röpködtek a levegöben… Az elsők között ertem oda. Első dolgom volt a mentők értesitese. „Csak” 1 ember halt meg, 1 súlyosan sérült, de iszonyú pusztítás történt. Mi, a szomszédok próbáltuk a tűzoltók megérkezéséig eloltani a tüzet, menteni a menthetőt, nem sok sikerrel. Jovalé kesöbb tudtuk csak meg azt hogy további robbanasok törtentek volna ha a tüzoltok csak 5-10 perccel kesve jönnek. De pillanatok alatt elleptek a környeket a tüzolzoautok, rendörök kesöbb a katasztrofavedelmisek. Hamarosan az utca ki lett üritve, nem is alhattunk otthon elsaö ejszaka.
En megkonzultaltam a pszichiaterrel, azt hiszem igy usztam meg egy ujabb PTS-t.
A reszleteket privatban irnam meg ha erdekel mert nem akarok mindent kiteregetni ide,
jobbulast neked.
Az elhunytak nyugodjanak bekeben. Hozzatartozoiknak pedig eröt kivanok a törtentk feldolgozasahoz.
Köszönöm nektek, hogy itt vagytok velem.
Jól esik.
Vigyázok magamra.
Ma nagyon pozitív leszek.
Az élet szép – balesetek történnek ugyan – de azért építeni érdemes és szembenézni a kihívásokkal – nincs más megoldás.
24 óra – köszönöm. Üdv neked is. meleg ölelés.
vega. ölelés.
gyönyörű képet tettél ide. köszönöm.
Aftenposten.no
Ma kezdtem dolgozni az oviban.
A kollegák, sőt, a kisfiam ovijában is a vezető óvónő hatalmas öleléssel fogadott.
Soha korábban…
És estére elhatol a tudatomig, mit is jelnet mindez. A norvégok úgy látszik, teljesen komolyan gondolják, hogy a merénylet után még nyitottabbak, még figyelmesebbek, még elfogadóbbak lesznek egymás iránt és a bevándorlók iránt.
Nem beszélünk arról, hogy mi történt, de itt lebeg körülöttünk, minden mozdulatunkban benne van…