egész nap jövök megyek, teregetek, teszek-veszek, elmegy a nap.
nem pihentem, nem dolgoztam igazán effektíven, nem voltam kinn a napsütésen.
sokszor megértem, meglátom magam kívülről. hogy kifolyik a kezemből sok lehetőség. hogy rosszul szervezem magam…
hogy bár egész jól kikapaszkodtam a bajokból, azért mélyen mélyen még mindig antiszociális vagyok, és bizalmatlan, és a határaimat nem igazán érzem –
ha nemet már tudok is mondani, azt olykor talán bántóan teszem.
(mindegy tk. A lényeg az , hogy már nem megyek bele olyan helyzuetekbe, amelyekbe nem akarok. ez jó. megdícsérem magam. nem bántom magam. nem leszek tökéletes, és nem fog engme mindenki szeretni, de ezt kell elviselniük.)
múlt héten egy haverunk akart itt aludni nálunk, mert másnap korán kellett volna valahova odaérnie, és a saját lakásából nem tudott odaérni.
Mi a f.ért utolsó nap kéri ezt? Kvázi kész helyzet elé állítva engem? sarokba szorítva?
Nemet mondtam nehéz szívvel.
A férjem ingatta a fejét… neki a haverja ez a srác.
de a múltkor is idejött és úgy felhúzta az agyamat!
már végre a pszichológusom valahogy összekalpált, és kiegyeztem az új munkahelyemmel magamban, és akkor jött ez a tahó, és osztotta itt nekem az észt, és elmondta, hogy nahát, én milyen hülye vagyok, hogy így csinálom és nem úgy, ahogy ő…
mert ő betegápoló, és ő most vizsgázni is fog már, és ő persze azonnal kidobja ezeket a papírjait, mert nem jók semmire, de azért levizsgázik, mert az kell.
agyamat eldobom.
és akkor idejönne aludni. tegyek le neki ugyebár egy matracot, húzzak ágyneműt, és lépegessem át a szobában, ahol egyébként kurvára útban lenne.
van nekem elég bajom, a kurva életbe, hogy még örökké átjáróház is legyek!
nem!
elég nekem elviselni a lakótársunkat, mint „idegent”. aki egyébként nagoyn aranyos és sokat segít, de mégiscsak egy idegen. nem ugrálhatok bugyiban előtte.
Itthon vagoyk, és mégis, viselkednem kell állandóan.
Arról nem beszélve, hogy az anyósomék, a saját tesóm és a gyerekei, olykor a férjem öccse is szállóvendég nálunk legalább évente egyszer. és még a néptánc tanáromat is meghívtam augusztusban a lányával. ami lehet, ohgy hagyomány lesz, mert élek-halok a magyar néptáncért ,és mindent megteszek érte, hogy itt is valahogy haladjak vele…
néha szeretnék csak úgy magam lenni itthon, és enm beesett vendégeket tutujgatni.
akiket ráadásul nem is szeretek.
úgyhogy nemet mondtam. de még most is nagyon rosszul érzem magam ettől.
a határán vagyok, hogy írjak neki egy levelet, hogy ne haragudjon, semmi bajon nincs vele, de úgy általában nem szívesen fogadok szállóvendégeket a saját családtagjainkon kívül. ne várjon tőlem többet, mert lelkileg azért nem vagoyk ennél többre képes.
de nem írok. a seggemen próbálok ülni és a nyelvtanulásra koncentrálni. nehezen megy!!!!!!!!!!
ha megsértődött, megsértődött. leszarom. legalább nem kér meg még egyszer.
a munkahelyem miatt is őrlődöm.
azok után hogy a munkatársam kollektívan mobbingolt engem a gyerekekkel, nem sok kedvem van bemenni dolgozni.
ma munkaszüneti nap volt.
de holnap már újra kéne menni.
viszont szemfertőzésem van. lehet, hogy itthon maradok.
betegszabin.
nincs kedvem bemenni.
legalább végre rendet csinálhatnék itthon…
iszonyatos kupi van, most a nagyját végre összeraktam. de még messze vagyok a rendtől!!!
Szerző:
