Igent mondtam egy állásra, amit nem a szívem legmélyéből akartam.
Igazán nagyon helyes az igazgatónő, de messze van tőlem a hely,sokat kell utazni és majd gyalogolni – brrr, azok a téli éjszakák!! – és hát őszintén – nagyon nagyon nem akartam pelenkát cserélni. Előre rosszul vagyok tőle. azt gondoltam, hogy na azt azért már nem, az én tanári diplomámmal.
aztán mégis igent mondtam.
valahogy azt éreztem meg, hogyez most egy olyan helyzet, amit én is tanítok a saját gyerekeimnek a csoportomban – ha mindenre nemet mondasz, akkor nem fog történni semmi!! – legalább próbáld meg.
és én most megpróbálom. bár a lelkem legmélyén is irtózom tőle, hogy más gyerekének a sz.os pelenkáját cserélgessem.
de most már azzal vigasztalom magam, hogy ez legalább egy vegyes gyerekcsoport – és nem csupa kicsik, mert olyna helyen is voltam…
keresem most a pozitivumokat.
és az egyik legnagyobb pozitívum, hogy ezek akartak engem, rögtön, igazn, elsőre, olyannak, amilyen vagyok. és nem a tökéleteset hajkurásszák. tudják ,hgoy formálással ki lehet hozni mindenkiből valami jót.
mennyit sírtam, hogy igent mondtam…
de a rozoga gebére gondolok. meg arra, ohgy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Szerző:
