Ez egyik kedvenc idézetem Nietzschetől. Bírom a pasit.
Péntek este. Nem érzem valami jól magamat. Beszélgetnék valakivel, aki megért. Vagy aki nem, de beszélgetnék… Miért olyan fontos ez? Végül is az nem is lényeg.
Nem tudom, hogy jó ötlet ez a blog írogatás egyáltalán…
Olvastam a Borderline személyiségzavarról, nem akarom magamat diagnosztizálni, de nagyon olyasmi lehet nekem is. Mondjuk, ez sok mindent megmagyarázna. De őszintén szólva arra azért büszke vagyok, hogy vannak mély érzéseim. Azt mindig tudtam, hogy ebből erednek a problémáim is. A szerencsések nem tudják, milyen az, ha belül is fáj…És nagyon sokszor fáj…Régebben bátrabb voltam, és ha fájt belül, azzal enyhítetem, hogy tettem róla, hogy fizikailag is fájjon.
Itt most befejezem. Lehet, egyszer folytatom…
Szerző:
