Az eltelt 2 hónap alatt amióta az oviban dolgozom, máris rengeteg jó tapasztalatot szereztem, és lesz miről beszélnem az állásinterjúkon…
Pl. arról, hogy meggyőződésem, hogy a gyerekek jól eljátszanak maguk is egyedül, a felnőttek szerepét itt inkább abban látom, hogy segítsenek konfliktust kezelni, és segítsenek a gyerekeknk felnőni, boldog és sikeres felnőtté válni.
Tipikus helyzetek, hogy két vagy akár több gyerek is ugyanazt a játékot akarja, most, azonnal. Bújom a szakirodalmat, hogy ilyenkor mit lehet csinálni – Íme a kínálat:
1. cserét ajánlani fel,
2. kivárni amíg megkaphatom a játékot,
3. megpróbálkozni azzal, hogy együtt játsszanak azzal a bizonyos játékkal.
Végül is ez nem annyira bonyolult… 🙂
aztán amikor mérges lesz egy gyerek MÉRGES LESZ és ÜT VAGY ÜTNI SZERETNE – ez a másik tipikus helyzet. Meg kell tanulni az érzelmeket kontrollálni. Na kérem, hát ez nem piskóta. A saját gyerekemen gyakorlom a szakirodalomban olvasottakat.
Azt kell mondani a gyerek(em)nek:
1. Néven szólítom – Andriska, Katika, Bandika, Orsika, nézz rám és lélegezzünk együtt mélyeket, jó?
2. számoljunk el együtt háromig 1, 2, 3.
=vagy kreatívan: vegyünk három mély levegőt: 1: beszív, kifúj. 2: beszív, kifúj. 3: beszív, kifúj.
3. Mondjuk együtt: Nyugalom, csigavér.
(saját tapasztalatom, hogy működik!!!!!!!!! igenis, lenyugszik kicsit a gyerek, bár a főtémát nem adja fel…)
4. Most keressünk egy felnőttet, akivel beszélhetünk – én jó leszek?
valami ilyesmi…
és akkor a „HANGOS EGYÜTTGONDOLKODÁS” (terminus technicus!) KÖVETKEZIK –
1. mi a probléma?
– elvette a játékomat. – na, hát ez persze nincs benne a könyvben, mert ott csak mintagyerekek vannak…
2. milyen megoldást lehet találni?
– visszaütni. (ez nem jó – mert csak verekedéshez vezet) – Elmenni onnan! (ez igen!) –
..blablabal
ha a gyerekek képesek ezeket a készségeket jó alaposan begyakorolni az óvodában, akkor vélhetően az életben és a suliban is egész jól fognak már működni… – és már az oviban is egészen jól el fognak tudni boldogulni egymással. Felnőttek nélkül.
Aztán még nagoyn fontosnak tartom, hogy minden gyerek jól érezze magát az oviban.
Azaz: találjon valakit, vagy valakiket, akikkel szívesen játszik, és ez a kapcsolat alakuljon lehetőleg barátsággá – azaz tanuljanak meg egymással örülni, adni és kapni… figyelni egymásra.
ez összehangolt team-munkát és alapos megfigyelést igényel a személyzet minden tagjának részéről.
nálunk pl. van két kisfiú, akik barátok, és akik mégis nagyon sokat verekszenek, és az egyik gyakran sírdogál ebben a kapcsolatban. A másik meg elég agresszívan elveszi azt, amiről ő úgy gondolja, hogy az neki jár. hm. elég szado-mazo kapcsolatnak hangzik… 🙁 Az egyik mindig „nyer” a másik rovására… Hát igen, ezek sajnos hamar egymásra ragadnak, mert kiegészítik jól egymást…
Egy másik kisfiú meg igen magányos… és látom, amikor ki kellene menni, akkor is inkább benn keres magának egy helyet, ahol el lehetne kicsit bújni… az olvasósarokban pl.
Szerintem elég jól be lehet jósolni ezeknek a gyerekeknek a további kapcsolatait. Kb. ugyanilyenek lesznek. Aki agresszív most, az lesz a jövőben is. Aki alulmarad a küzdelemben, talán alulmarad a jövőben is. És aki magányos fajta, az lesz a jövőben is…
Hacsak nem kerül napfényre időben ez a fajta viselkedés, és nem teszünk összehangoltan valamit annak érdekében, hogy ez ne így folytaódjon tovább…
bizony, ez egy nagyon nagy szakmai kihívás, és a szülőkkel való profi együttműködés folytán lehet csak eredményes.
ez egy érdekes kutatás lehetne… – istenem, bárcsak vezethetnék egyszer egy ilyen kutatást…
apropos – beadtam a jelentkezésemet most már asszisztensi munkákra is. vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy mennyivel kevesebb pénzért kellene dolgoznom.
de most megpróbálom ezen túltenni magma, és inkább örülni annak, ha végre kaphatnék állást és olyan munkám lenne, amit szeretek. mert szeretek oviban dolgozni…
Arról is szívesen beszélnék, ohgy tapasztalatom szerint éneken és történeteken keresztül, vagy bábszínházzal rengeteg dolgot lehet megtanítani játékosan a gyerekeknek.
És bizony, az embernek vérprofinak kell lennie, hogyf ne veszítse el a gyerekek bizalmát és szeretetét, és érdeklődését.
mert az oviban nem lehet erőltetni valamit, amit egy gyerek nem akar.
ha az éneklős foglalkozásom nem elég érdekes, bizony kimennek a gyerekek. és én hagyom is őket kimenni.
de nagoyn ügyesen és jól alakulok, megtalálom a jó segédeszközöket, és ha most még két hónapig összejövünk és énekelünk és játsszunk – olyasmit, mint a bújj, bújj, zöld ág… meg hasonlókat, akkor abből még akár valami nézhető is lesz évzáróra.
Ma kértem őket, ohyg hozzanak be kis székeket a foglalkozásra, és egymással szemben üljünk le.
az ének nagoyn cuki, a szövege kb. így van:
két macska ült az asztalon, kviriviri- vitt – bomm, bomm
az egyik szólt a másinak, kvirivir- vitt- bomm, bomm
hallgass ide, barátom, kviri-viri viri viri vitt bomm, bomm,
ugorjunk le a földre, kviri-viri-vitt bomm, bomm.
(és akkor leugrunk a székeinkről a földre)
második verszak.
lehuppantak a földre, kviri.-..
szólt a másik az egyiknek, kviri…
hallgas ide, barátom, kviri…
másszuk vissza az asztalra, kviri,viri…
(és akkor visszaülünk a székeinkre).
hát, óriási sikere volt.
ez persze csak úgy lehetséges, hogy nagony profi a cédé, amit használok. tényleg a legjobb cuccok vannak összegyúűjteve, a legjobb hangszerelésű bandák játszanak, és nagoyn édes gyerekkórusok énekelik az énekeket.
hát, és közben én is megtanulom nagy nehezen a dalokat és a játékokat.
egy idő után gyerekjáték lesz már ezeket tanítanom…
Én a közös éneklést azért tartom fontosnak, mert az egy olyan közös tevékenység, ami ÖSSZEHOZ EMBEREKET, ÉS ÖRÖMÖT HOZ AZ ÉLETBE.
EZ IS A FELNŐTTEK FELADATA – MEGMUTATNI OLYAN KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEKET, AMELYEK ÖRÖMÖT OKOZNAK.
És ránevelni a gyerekeket a zene, az éneklés, a tánc szeretetére.
Bizony, a magyar nép az nagyon táncos nép. Én is már az oviban kezdtem táncolni.
de a tánc az már egy nehezebb fokozat. Először csak bújócskázunk meg ugrabugrálunk együtt… vagy a földön ülve ,egymás kezét fogva, „evezünk”…
első szint: zenére közösen mozogni , éneket tanulni, és jól érezni magunkat…
szerintem ez nagoyn fontos.
aztán ugye még lehetne arról is beszélni, hogy MÁGIATEREMTŐ hogyan lehet egy felnőtt egy gyerekközösségben – bábszínházzal, mesével, kis zenehangszerekkel…
igen, profi művésznek is kell lennie egy felnőttnek az oviban.
Igazából nem követel ez olyan nagyon sokat. talán csak annyit, hogy komolyan vegye az ember saját magát és a gyerekeket.
a Halásy Judit mesélős esti műsora jut eszembe. Odault a kisfia ágya mellé és mesélt…
Odavarázsolt egy másik világot… megszűnt a külvilág…
a kisfiammal én is csinálom, és műxik…
fontos, hogy a gyerekek életében legyenek apró kis csodák, érthetetlen különös, megmagyarázhatatlna dolgok, amikre ők keresik a választ a kis fejükben…
Fontos, hogy segítsünk nekik felfedezni a világban létező tényeket és kis és nagy csodákat.
mert csodák nélkül ez a világ elviselhetetlen lenne.
meglátjuk.
Szerző:
