Gyönyörű, fantasztikus volt a záró zeneterápiás ülésem.
Egy hajó orrán álltam, mint a szamotrakéi niké szobor, kifeszített szárnyakkal…
és akkor egy hang azt mondta az égből: de jó hogy itt vagy, már régóta vártalak.
Most eljöttél. Szinte mindent megtanultál, amire szükséged van. További utadon nem tudlak segíteni, egyedül kell menned. De a szívedben veled leszek.
Aztán találkzotam Jézussal és Buddhával – teáztunk.
Fogtuk egymás kezét egy körben ülve. Éreztem Jézus sebét. Azt mondta: már nem fáj. Buddha is azt mondta: van testem, és nem fáj.
Jézus azt is mondta: örülök, hogy rámtaláltál. A szüleidért ne aggódj, várom őket, jó helyük lesz itt. Ez mrá nem a te dolgod.
Nem, nem az én dolgom. Az én dolgom, hoyg a tehetségemmel jól gazdálkodjam.
Nem nézek már hátra, csak előre.
Jézusról jutott eszembe, hogy elkezdtem olvasni a Bibliát. Kicsit nehezen megy, mert a Károli van meg és a nyelvezete nem olyan könnyű… de haladok vele. Keresem Istent.
Örülök neki, hogy te is keresed Istent.
Nagy élmény.
Ez a Jézusosbuddhás kezeléls ez többe kerül, vagy ugyanannyi?
Mert azért ez nem semmi, és már nem fáj nekik?
Azért ebben kicsit csalódtam, ha már ezeknek sem fáj???
De lehet, ha az ember fizet, akkor olyan jézusbuddhát kap, ami nem fáj.
A Jézus Buddhás kezelés nagyon sokba kerül.
Abba kerül, hogy az ember őszinte magához és belát dolgokat. Akkor is, ha nagyon fáj.