Még mindig gondolkodom. Mielőtt gyógyszert kezdem volna szedni, a szuiciditás nem volt erős, csak fantáziák. A szülés után jelent meg, amikor a kisfiam 1 év körül volt. (Nekem a terhesség és a szoptatás öröm volt — másoknak nagyon nehéz). Lehet, hogy az elválasztás után indult be valamilyen hormonális folyamat.
Az antidepresszáns, amit először kaptam, aztán felerősítette az eleve is meglévő ingadozást, a csúcsra repített (vad dolgokat is csináltam, olyanokat is, hogy életem végéig bánni fogom), aztán le, aztán fel, aztán le. Amikor a tetraciklikusról leszedtek, és átraktak SSRI-ra, akkor kezdődött a legdurvább, rendszeres és hónapokig tartó szuicid periódus.
A duális gyógyszerek mellett is megmaradt (Efectin). A Lamolep csillapította le.
Égő fájdalmat éreztem az egész testemben, és arra vágytam, hogy valaki egy nagy szöget verjen bele a koponyámba. Vagy essen neki fúrófejjel. Ha azt mondják, ECT, vagy, még jobb, lobotómia, máris megyek a kés alá. Azt szerettem volna, ha az egész agyamat kiszedik.
Aztán csak fáradtság és reménytelenség.
De tényleg biológia az egész? Biztos van ilyen része. De nézzük csak jobban.
Tizenévesen szörnyű volt, mert ki kellett menekülnöm a családom káros hatása alól (amiért egyáltalán nem vádolom őket már, bár sok év kellett, míg megértettem, sőt, még most is tanulok, hogy kamasz gyerekem van). Ráadásul akkoriban volt egy abortuszom (kislány elveszti a szüzességét és rögtön teherbe esik), akkor az a megzuhanás is hormonális? De maga az abortusz szörnyű — bűn. A családom reakciója szörnyű. Az erre válaszképp kifejlődő bulimarexia még szörnyűbb. És így tovább, lefelé. Kivéve persze a kötelező teljesítményeket, abban kiváló voltam, mindig a legjobbak között, ha nem a legjobb. Tipikus felállás. Bűntudatos, perfekcionista csaj, szeretéhes, előre menekülő.
Huszonegykét-évesen szörnyű volt, de másképpen: jól elvoltam egyedül, csak ne kelljen emberekkel beszélni. Szerencsém, hogy nincsenek igazán vad kilengéseim, ígyhát az egyetemen (a gimiben is) jól teljesítettem. Közben teljes magányban éltem, de abban volt valami nyugalom.
Aztán megint párkapcsolat és megint teljes kilengés. Bűnök.
Volt két rövid év, amikor boldog voltam. Főleg a terhesség, a kisgyerek. Aztán elfáradtam, úgy éreztem, senki nem segít, senki nem szeret (csak szegény kisgyerek, akinek nincs sok választása). De ugyanebben az időben közeledtem a harminc felé is. Harminc felé már nincs olyan sok mentség.
Aztán mostanában: 45 éves vagyok. Az életem Magyarországon bizonyos holtpontra jutott. Nem nézhetek már előre, mert nem vagyok már fiatal. Kényszerek között mozgok, de nem bírom már úgy tolni, mint régen, fáradok, nagyon fáradt vagyok. (Anyám mondta ezt mindig, de annak éle volt, én próbálom nem kiélezni másokkal szemben.)
Szóval holtpont. Meg kell ugrani megint, lendületet kell venni, közben cipelni, amit muszáj.
Nyilván ezelől menekülök. Azt gondolom, már nincs honnan szednem lendületet. Tehát milyen egyszerű lenne szépen lefeküdni és meghalni. Kb mintha valaki azt mondaná: ok, rendesen toltad, most már lefeküdhetsz és aludhatsz. Pihend ki magad egy kicsit.
Lehet, hogy csak ezt szeretném? Hogy valaki azt mondja, hogy „pihend ki magad egy kicsit”, és ehelyett öngyilkosságról fantáziálok?
Hát nem abszurd? Pedig ez van a mélyén. Lehet, hogy néha csak pihenni kell egy kicsit. Nem engedni kétségbeesett impulzusoknak; eleve tudjuk, hogy azok félrevezetnek. Teljesen rossz megszokások, és minél többet gondol rá az ember, annál természetesebbnek tűnik — ez a betegség.
Legyetek jól, és köszönöm, ha elolvassátok.
Szerző:
T. Babarczy Eszter
Ha ön ilyen problémákkal küzd akkor valószínűleg szoros kapcsolatban áll pszichológusokkal és pszichiáterekkel, és a társadalmi helyzetét tekintve egészen biztos vagyok abban, hogy kemény pénzeket szán erre, és magával ezért szépen bánnak.
Megkérdezném, a maga köreiben, amikor maga szuicid gondolatokkal küzd, akkor a pszicholósgusa szokott önnek akasztásról, vonatalá ugrásról vagy egyéb öngyilkossági formákról képeket küldeni?
Illetve mit szólna ahhoz, ha bármilyen isemrőse ilyen állapotában öngyilkosság felé terelő magatartást tanusítana?
http://foto.szhok.hu/index.php?page=gallery&who=19&num=9
akkor szavazzon, melyik tetszik, hátha kiderül hogy ksizofrén vagy megalomániás vagy egyéb érdekesség Önről.
T. Babarczy Eszter!
Sokszor láttam.hallottam nyilatkozni véleményét ütköztetni a tv .ben.
ímindig is vonzó volt hallgatni érveléseit vagy csak egyszerüen amikor azt mondta valamiről .,nem tudom”
Plusz az életben ha valaki jó külsővel megáldott.
Ha a híres színházrendező édesapa a családtagja -nem tudom mi az igaz.-nyilván nagy lehet az ambivalencia. is.
Nem vagyok szakértő-az életet élők mind szakértők is nem?-de azt érzem hogy ha aléttel nincs is mit kezdenünk ,az élet még elrendezhető valahogy. (Ezt sem én találtam ki de mindig eszembe jut )
nem azért mert megalkuvás hanem mert van napfelkelte és van szívdobbanás :ergo kell keresni kutatni ami örömet nyújt nekem, másnak:talán az alkotás és a kreatív elme.
Maga gondolkodó intellektuális lény is ,elakadva valahol …
de gondolodm ezeken már elmélkedett.
A bicajos kép nekem egy bohém lány francia filmjéból egy jelenet….
Szeretném élóben is látni…
Köszönettel…
Direkt keresem az akasztott emberes képeket az egyik blogon. Elgondolkodva szemlélem a friss és már rothadásnak indult testeket, vagy az éppen boncasztalon fekvő halottakat, akik akasztással szabadították meg magukat az élet terheitől. Egyszer sem érzek elborzadást. Esetleg valami távoli szomorúság bóklászik át rajtam, a kíváncsiság mellett elosonva. Érdekel a halál, mert saját magamat bajosan nézhetem meg, amikor már ki leszek nyúvadva.
Az élet egy nagyon ravasz és alapvetően kegyetlen játék. Aki élvezi, az nem a farok rosszabb felén tartózkodik. Vagy szopatsz vagy téged szopatnak. Erősebb kutya baszik. Aki kapja, marja. Aki nem, éhen döglik. Ilyenek a természet törvényei. Elég megnézni egy-két természetfilmet és az ember elborzad, hogyan küzdenek az állatok a fennmaradásukért. Aki valami rózsaszín tüneménynek hiszi az életet, ráadásul még magasabb célt is tulajdonít neki, annak tényleg szakemberre van szüksége! Itt nincs semmi fennkölt, csak küzdelem utolsó vérig.
Szia Eszter!
Na igen, a biológia. Lehet, hogy kopogtat nálad a menopauza, és elkezdődtek a hormonális változások. Érdemes lenne elmenned nőgyógyászhoz és endokrinológushoz.
Írtad, hogy az elválasztás után kezdődött a depressziód, és a suicid késztetések. A fiad hamarosan nagykorú, gyermekből felnőtt lesz. Ez lélektanilag hasonló mechanizmusokat indíthat el benned, mint amikor abbahagytad a szoptatást. Szerintem ez lehet az a szorongás, félelem, amit a tudatalattid rejteget.
Maximalistaként tudom, hogy baromi nehéz szembenézni azzal, ha nem tudja az emberlánya azt a szintet hozni, amit eddig elvárt magától. Próbálj meg nem kudarcként gondolni arra a lehetőségre, hogy a szeretágazó tevékenységeidból, feladataidból leaadj néhányat. Nem bír annyit az ember 45 évesen, mint 30 évesen.
Az ország sajnos nagyon rossz irányba halad, a hiba nem a te készülékedben van…
Eszter, én nem értek hozzá, de ha meggoogle-om – még akár hibásan is, mint „antidepression suicid” – rengeteg találat jön fel…
http://www.google.no/search?q=antidepression+suicid&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:en-GB:official&client=firefox-a
nyilván lehet még okosabban keresni az interneten és pontosabb találatokat találni – akár a saját gyógyszereidre nézve is…
és itt van egy magyar szerző is aki nagoyn gyógyszerellenes…:
http://www.szendi.net/antidepresszans-es-ongyilkossag-osszefoglalo.htm
Mintha a te blogodból is az derülne ki, hogy az antidepresszánsok felerősítették a szuicid vágyaidat…
ha jól emlékszem, a magyar és angol cikkek is kiemelik, hogy minden változás a gyógyszerszedésben (váltás, dóziscsökkentés vagy emelés) különös kockázattal jár a szuicid vágyakkal és tettekkel kapcsolatban…
még annyit tennék hozzá, – talán már valahol leírtam itt – hogy volt itt egy nagy port kavart eset, és nemrég hallgattam a rádióadást erről.
három beteget tettek egyre keményebb gyógyszerekre. a végén már marékszám szedték a különböző antipszichotikumokat, altatókat, nyugatókat, szorongáscsökkentőket, mittudoménmiket.
ez a nő, aki a rádióban beszélt, azt mondta, a végén mrá csek egy fekete ködön át keresztül érzékelte a valóságot.
és akkor véletlenül dokiváltás történt – és az új doki elrémült a gyógyszerlistától.
és mivel a páciens is nagyon utálta a sok gyogyit, együtt elkezdték lerakni.
ma a csaj gyógyszermentes és tanul, és nyakra főre nyilatkozik, mert azt mondja, ha elmeséli a történetét valakinek, akkor rögtön az a válasz rá, hogy nahát, veled is ugyanaz történt???? egyre több gyógyszer kaptál de nem lettél jobban, sőt????
a történetben két beteg meggyógyult, a harmadik betegnek nem volt ilyen szerencséje – nála nem váltottak dokit, nem csökkentették hanem emelték a gyógyszereit, ha nem is öngyilkosságban, de gyógyszertúladagolásban meghalt.
Eszter, nagyon nagyon vigyázz magadra, okosan, okosan, ügyesen, óvatosan, ésszel, tudatosan, stb. és jelentkezz, írj, én is benézek, hogy vagy, szeretnék segíteni, amennyire tudok, hogy átvészeld ezt a nehéz időszakot és világosabban lásd a saját helyzetedet…
öleléssel
a
egy fontos elemet kihagytam – természetesen ez a nő, aki meggyógyult, kapott beszélgetős pszichoterápiát.
http://www.youtube.com/watch?v=jOqiolytFw4
p
–
A szavak értelmét megzavarják a kórismék,a beteg ember ugyanis nem felelős a betegségéért. Az egészség és a betegség fogalmai összekeveredvén az ember bizonytalan lesz, hogy mit is jelent mindez és közben elsorvad valami amit erkölcsi érzéknek nevezünk.
Olvasgatva a hozzászólásokat és a környezetemben szétnézve két dolog jut eszembe.
Meglepően sok a neurótikus és egyéb súlyos személyiségzavarral diagnosztizált ember, Értelmezésemben a diagnózis által lesznek determináltak, betegek .
Más részről pedig vannak a szervezetünknek olyan válaszai , melyek teljesen adekvát módon reagálnak azokra a traumákra amik érik az embert. Számomra az az egészséges lelkületű ember az ,aki szomorú ha bánat éri, és vidám amikor pozitív élménnyel gazdagodik, és depressziós, ha olyan trauma éri , mely helyzetből nem tud megoldást találni.Szervezete így védekezik.
üdv L .Péter
Természetesen nem akarom senkinek a betegségéhez való jogát elvenni.Az is feltűnt,hogy szinte minden beteget legalább 3-4 gyógyíthatatlan betegséggel stigmatizáltak.Ahány orvos annyi diagnózis, annyi orvosság, méreg.Igen méreg egy major depresszióban szenvedőnek olyan gyógyszert szedni, mely más betegség tünteteit enyhítik.Milyen orvoslás ez?
Ha tbc-és vagyok és tüdőrákosnak diagnosztizálnak akkor a betegségemet nem fogja enyhíteni a kemoterápia..
Édes Eszter! Hallottalak egyszer Pikóval beszélgetni, megszerettelek.
Azt írod: még mindég gondolkodom. Azt kivánom: gondolkozz még vagy 50 évet!
Heló
Remélemjobban vagy.Ez a fáradtság ismerős! Minden nao újra és újra fel kell építenem magam.Klassz hogy olyen őszintén tudsz beszélni ezekről,én még ebben gyerekcipőben járok.Énhiszek Istenben ,csak olyan gyakran elengedem a kezét,és akkor itt vagyok alázuhanva…Tudom hogy fel tudok állni. Te is felfogsz,mert erős vagy aki ilyen őszinte az erős. Igen a pihenés ,úgy vettem észre én is az sokat segít.Fel akarok állni tudod,mertemlékszem hogy ki voltam mielőtt ilyen lettem,és az vagány csaj volt!
Köszönöm hogy elolvashattam a gondolataidat.
Az borzasztó fontos hogy babarczyeszter felálljon, én is drukkolok neki addig amíg megdöglök.
Kedves,ebben az országban most politika és „szellemi”‘ emberek, olyan negatív Karmák százezreit indítják el, aminkek hullámai előbb-utóbb mindenkit elfognak érni.A Te,akár társadalmi,tanári vagy a Burán végzett munkád az nélkülözhetetlen.Tudom,hogy nem könnyű „hullámtörőnek” és Kasszandrának lenni ebben az érthetetlen és élhetetlen világban, de nem is sokakat „hívnak el” erre a célra.És azt tudnod kell,hogy ebben a „Burában” mi MIND nagyon büszkék vagyunk rád.
„Ami a csatákra igaz, az a szellemre is érvényes: csak a győztesek emléke marad fenn. Majdnem minden ember elpusztul, természetesen, de van néhány, aki tűzoszlopként vezeti a rémült emberiséget a sötétségen keresztül.” /John Steinbeck/
És ha ezt most egy öncélú zsarolásnak érzed, akkor igen, megint jól látod a dolgokat.
Ölelés.
A szavak értelmét megzavarják a kórismék,a beteg ember ugyanis nem felelős a betegségéért. Az egészség és a betegség fogalmai összekeveredvén az ember bizonytalan lesz, hogy mit is jelent mindez és közben elsorvad valami amit erkölcsi érzéknek nevezünk.
De szerintem igenis biológia az egész, és ha beveszed a megfelelő gyógyszert, akkor minden megoldódik. Én már várom, mikor fejlesztik ki azt a gyógyszert, ami filmsztárrá változtat. Kell tudjanak ilyet is készíteni.
Én pedig azt gondolom, hogy csak egy jó orvost kell találnod hozzá, aki elhiteti veled, hogy színész vagy.
Én pedig azt gondolom, hogy csak egy jó orvost kell találnod hozzá, aki elhiteti veled, hogy színész vagy.
Majd kipróbálom a tiedet.
A szavak értelmét megzavarják a kórismék,a beteg ember ugyanis nem felelős a betegségéért. Az egészség és a betegség fogalmai összekeveredvén az ember bizonytalan lesz, hogy mit is jelent mindez és közben elsorvad valami amit erkölcsi érzéknek nevezünk.
„a beteg ugyanis nem felelos a betegsegeert” – valoban nem, ez is a nemzetkozi zsido osszeeskuves szamlajara irhato.
Nincs orvosom és nem is lesz.Jól érzem magam a betegségemmel, Szeretem , hogy a legtöbb embernél színesebben élem meg a valóságot.És ebbe még az is belefér, hogy ritkán szarabbul jövök ki egy helyzetből, mint szoktam.
Ahány orvos annyi diagnózis.A pirulák pedig nem gyógyszerek, mert nem gyógyítanak.
Mindenki saját magának választ betegséget.És , hogy mondjak még okosat-a félelem a meghívó a félelem tárgyának. A zsidó összeesküvésedre való utalásodat viszont nem tudom értelmezni
Mérei Ferenc : A hiteles élet titka
És bizony elég is. 3 jó ölelés elég ahhoz, hogy elégedett legyen az ember az életével.
gyönyörű a Mérei idézet, és rögtön emlékszem is rá, hogy a terapom is idézte, ugyanígy, szó szerint, talán csak rövidebben.
Nem kell mindig nyerni.
így van.
most is éppen vesztettem valamit, de továbblépek. tanultam belőle…
Köszönöm, bemásolom szíves engedelmeddel Andreának… hátha Kati és a többiek is olvasák…
Nincs orvosom és nem is lesz.Jól érzem magam a betegségemmel, Szeretem , hogy a legtöbb embernél színesebben élem meg a valóságot.És ebbe még az is belefér, hogy ritkán szarabbul jövök ki egy helyzetből, mint szoktam.
Ahány orvos annyi diagnózis.A pirulák pedig nem gyógyszerek, mert nem gyógyítanak.
Mindenki saját magának választ betegséget.És , hogy mondjak még okosat-a félelem a meghívó a félelem tárgyának. A zsidó összeesküvésedre való utalásodat viszont nem tudom értelmezni
🙂