Ma délelőtt enyhén szólva le voltam lassulva, de nem volt különösebb gond.
F.felhívta a férjemet, hogy szerinte van-e esély arra, hogy kibéküljek vele.
Hát miért nem tudja felfogni végre,hogy vége egyszer és mindenkorra?
Utálom, ránézni sem bírok.
Miért nem hagy már engem békén?
Kérdezte a férjemet, hogy járok-e még dobolni.
És mivel a férjem be akart szólni neki, közölte,hogy persze, 1 héten 3-szor.
Mondtam neki,ez hülye ötlet volt, így is féltékeny volt a tanárra, még az hiányozna, hogy odamenjen pattogni.
És mivel nem normális, ez ki is telik tőle szerintem.
Megint kérdezte, hol leszünk karácsonykor.
Mondta a férjem, hogy nála leszünk.
Szerintem, ha ezt nem mondta volna, tuti beállított volna.
Más már nem hiányozna nekem.
Így is stresszelek, a nagy megy az osztállyal Bécsbe busszal, és tiszta idegbeteg vagyok.
Tudom, hogy túlságosan féltem őket, de nem tudok változtatni ezen.
Egyszerűen képtelen vagyok rá.
Nem megy, pedig már annyiszor megfogadtam, és annyira próbálom.
A kicsi reggel embertelenül köhögött, asszem ebből orvos lesz.
Nem hiszem, hogy tőlem kapta el, én már 2 hete köhögök, akkor előbb kijött volna neki.
F.miatt is stresszelek, hogy miért nem tud belenyugodni, hogy vége.
Mit zaklat minket folyamatosan?
Mert a férjemen keresztül engem is zaklat, mert tudja, hogy úgyis elmondja nekem.
Szerző:
