Ma elbőgtem magam fél nyolckor este a munkahelyemen, hogy nem érem el a buszomat, és a kisfiam már aludni fog, mire hazaérek.
Ma reggel sem én ébreszettem, és nem én vittem az oviba. Magyarul, reggel elindultam, és a műszak végeztével még volt egy hosszú munkahelyi értekezletünk…
Apa meg már két napja elutazott, először Svédországba, most meg már éppen Szentpétervárról telefonált. Szegényem, ő is holnap hajnalban kel, és megint vonatozik valahova… és ez még egy hétig így van, jövő kedden jön csak haza…
még jó, hogy itt lakik velünk M. már régóta, és besegít ilyenkor.
de azért ő mégsem pótolhatja apát és anyát.
nem tudom, hogy lesz ez a jövőben…
Mindenestre szerencsére még ébren volt kismanó, mikor hazaértem ma. még tudtunk játszani egy fél órát, és még esti mesét is tudtam olvasni neki.
holnap elsírdogálom mindezt az új, munkahelyi pszichológusomnak…
Akinek a főprofilja a munkahelyi szerepek megerősítése…
Kanadai, nagyon helyes, láttam a bemutatkozó oldalát. Félek, hogy egy kicsit fiatal. Meglátjuk.
Karriertervezést várok tőle. Tanulni akarok. és tele vagyok szorongásokkal, hogy már öreg vagyok hozzá, és az angolom sem kőkemény, a norvégom sem, és hogy meg kell elégednem az óvodai vonallal életem végéig…
tk. ezt is el lehetne talán viselni.
Igen, valaki le kellene hogy beszéljen a nagyratörő vágyaimról.
Azt hiszem, ideje lenne szembenézni a reallitásokkal…
akármennyire is fáj ez nekem.
és el kell mondjam, hogy nagyon fáj.
Haha, nem is sírdogáltam a pszichonak, csak kicsit.
Jó fejnek tűnik, sikerült jó hangot találnunk.
A munkahelyi dolgokról végül nem nagoyn beszélgettem vele – mert tk. úgy vélem, meg tudom oldani őket.
de tény, hogy tegnap kicsit belezuhantam egy régi fájdalomba – és ilyenkor már tudom hogy a régi, a gyermekkori fájdalom fáj, nem a mostani helyzet igazából.
most éppen az fáj kegyetlenül, hogy a munkahelyemen érzem, nem fogadnak el úgy, ahogy vagyok. hogy próbálnak megváltoztatni. Nem jó a kémia…
Értem én az egészet – csak ránézek a főnöknőm lányára, és látom szegényen, hogy az anyja egy hülye boszorka. Engem nem fog tudni kicsinálni, de hogy én nem akarok itt hosszú távon megmaradni, az már egészen biztos… Ez az a nő sajnos, aki az aranyból is sz.t csinál.
Jaj.
Én próbálom őt elfogadni olyannak, amilyen. érzem, hogy sérült, és ez az egyetlen dolog az, ami megmenthet engem. Hogy megkedveltetem magam valahogy vele.
Nagyon nehéz, nagyon keményen kell dolgoznom. lelkileg és fizikailag is.
Lelkileg pl. úgy, hogy én ne akarjam megváltani a világot.
Ha csupaszak a falak, akkor csupaszak és kész.
Nekiálltam dekorálni, leállított. Most ott áll félig készen, amit elkezdtem.
Leszarom.
Szétválogattam a játékokat, ő meg újra összekeverte!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hát ez aztán kegyetlenül fájt.
Megpróbálom leszarni.
Leszarom.
ez van.
Igazodnom kell ehhez az elképesztően alacsony színvonalhoz.
Egy évet akkor is meg kell próbálnom lehúzni egy helyben, mert az jól mutat a CV-mben.
hacsak ennek a pszichológusnak nem lesz egy jobb ötlete…
Jól esne, ha végre egy érdekes szakmai kihívás lennék egy pszichológusnak ismét.
És segítene felépíteni magamat – emberileg, nőileg, szakmailag.
Jó magasra tette a lécet!
Heti két tréningben állapodtunk meg – egyszer, amikor korán végzek, munka után, és egyszer hétvégén.
egyszer el tudok menni úszni is, és egyszer meg biciklivel is talán.
mondta, hogy a legjobb bicikliút arra van, amerre dolgozom…
jó lenne kipróbálni, de most egyedül votlam a kisfiammal ráadásul zuhogott is az eső egyfolytában.
Igazából annyira jól esett valakinek elmondani, hogy kb. min vagyok túl.
Hogy meg akartam halni, hogy a szüleim fiúnak vártak – ebből ő le tudja vezetni kb. az egész történetemet… meg hogy a nagymamám skizofrén volt.
Elmondtam neki, hogy lassan sikerült leválnom a szüleimről – és hogy most már nem akarom őket megváltoztatni… – sem megmenteni…
Nagyon jól éreztem magam a beszélgetés alatt – nagyon. Ez annyira kell nekem. hogy valaki figyeljen rám. ez nagoyn kell nekem.
és a cégem, akiknél dolgozom, lehetővé teszik, hohg évente 10 alkalommal – gyakorlatilag tehát havonta egyszer – kedvezményes ülést kapjak.
azt is mondtam neki, hogy kaptam kognitív terápiát, ami nagyon jó volt, meg a kórházban zeneterápiát – annakidején.
rövid idő alatt nagyon sok mindent el tudtam mondani magamról.
Nagyon örülök, hogy mehetek hozzá.
Nagyon kell vigyáznom magamra, tudom, és nagoyn boldog vayok, hogy kapok ehhez segítséget.
Egy szakember tudja, hogy a nehezén vagyok csak túl, és hogy bármikor bukhatok.
Óvatosan szabad csak előre haladnom, szépen, lassan, így, ahogy eddig –
stop climbing up the waterfall – take the path instead…
így is van.
először a tréning és a magamra szentelt idő. ez a kulcsa a dolgoknak…
meg az egészségesebb étkezés!! most viszont iszom egy forró csokoládét!!
Tk. nagoyn megdícsérem magamat, hogy az ülés célját jól meghatároztam:
” megelőző foglalkozás” – a krízisek elkerülése végett
időbeosztás kialakítása
és feltérképezés és karriertervezés
– mi az, ami reális, mi az, ami nem.
Okos vagyok, mondtam neki. Szeretném haszálni a tudásomat és tanulni még többet.
azt is tudom hogy norvégul és angolul is kellene még tanulnom – és tudom ,hogy hosszú az út, nagoyn hosszú, hogy pszichológus lehessek. de még óriási tartalékaim vannak.
És egy stabil, támogató családi hátterem van, a kisfiam már 4 éves lesz nemsokára, és nagyon rendben van.
tőle nem fogok időt elvenni egy szikrányit sem. rengeteget játszom vele.
és a pszichológus megerősített abban, hogy beadhatom a tréningen a gyermekmegőrzőbe, nem lesz attól semmi baja… kicsit pihen és filmeket néz és kész.
Be is adtam már ezen a hétvégén! nagyon jól sikerült!
Ja tudom, még azt akartam itt megörökíteni a naplómban, hogy sikerült fülön csípnem a fájdalmam gyökerét – és el is fojtanom – mondogattam magamban:
ez a munkahelyi szegény kis boszorka nem az anyám!!!!!!!!!!
Ha ő nem fogad el, akkor az az ő baja, és nem rólam szól!!!!!!!!
én jó vagyok úgy, ahogy vagyok!!!!!!!!!!!!!
– ami fáj, az a gyermekkori fájdalom, hoyg az anyám nem fogadott el soha olyannak, amilyen voltam, vagyok.
Ez a kis munkahelyi feszkó ez nem egy igazi nagy durranás, le kell szarni és kész.
tehetségtelen ksi hülye ez a főnöknőm, de még gondolnom sem szabad ilyet, mert megérzi.
Áhítattal kell hallgatnom, amikor a gyerekeknek mesél és énekel…
megjegyzem, ez nem is olyan nehéz, mert nagoyn nagoyn jól csinálja.
és amikor áhítattal hallgatom, akkor az át is megy, és érzi is, hogy elfogadom őt olyannak, amilyen.
Ja, tudom, mi volt még ciki – egy gyerek nagoyn sírt, hogy nem akar idegen gumicsizmát felvenni. de az én kolléganőim mind erőltették. a gyerek anynira sírt, hogy én végül mégis megengedtem enki, hogy a saját kis cipőjében jöjjön kirándulni.
mindenki úgy nézett rám, mint a véres rongyra…
le is cserélték a kis cipőjét gumicsizmára. hogy mi a fenének, azt nem tudom. csak azért, ohy nehogy neki legyen igaza…
mert igazából, ténylegesen nem volt rá szükség.