Volt egy csodálatos kancám, egy ismerősöm lovagolta, természetesen az én jelenlétemben.
Olyan ló volt, hogy pici gyerekeket lehetett a hátára ültetni, egyetlen rossz mozdulata nem volt.
El kellett őt adnom, és ez ismerős csaj vette meg.
Biztos voltam benne, hogy jól fog bánni, hiyszen nagyon szerette.
Néha beszéltünk telón, és elmondta, hogy ágaskodni bakolásra, és hasonló durva dolgokra tanítja a lovat.
Tavaly találkoztunk versenyen.
Az én szelíd lovacskámból egy idegbeteg vadállat lett.
Én már akkor mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, mert csúnya vége lesz.
Nem hitt nekem, ezzel akart vagánylenni.
Most hívott.
A ló felágaskodott vele, és szándékosan hátravágta magát.
Neki szétment a bal lába, és leszakadt a méhéből egy darab.
Nem tudom sajnálni, mert én nagyon sokszor mondtam, hogy ne csinálja, nem mintha olyan okos lennék, de ennyit tudok a lovakról.
Ez előre látható volt.
Most árulja azt a lovat, aki egy csodálatos, jóindulatú, gyönyörű állat volt, és akit ő annak idején imádott.
Szomorú ez az egész, hogy mi lett egykori lovamból.
Szerző:
