En nem igazan emlekszem, mikor es hogy kezdodott. Allitolag, azoknal a noknel valik zavarossa az etkezes, akik sportszeruen kezdenek dietazni, felboritva ezzel az ehsegerzes normalis tartomanyait. Tudja a franc. Sose voltam vekony, kis koromtol fogva eros combozatu es feneku lany voltam. De nem ettol voltam boldogtalan, hanem a bennem folyamatosan jelenlevo magamat el fogadni nem tudo erzestol. Nekem mindegy volt, ki mit mond, mert en a legjobb, legszebb, legokosabb akartam lenni. Nem talaltam elerhetetlennek, mivel magam korul sok ilyen embert lattam. De erheto modon, ebbol kifolyolag rettenetes sok csalodas ert, sose tudtam a leg lenni, es en ezt a kozepszerusegre valo karhoztatas elfogadhatatlan es fajdalmas tenyekent raktaroztam el.
16 voltam, amikor a hugom nevetve hivta fel a figyelmemet a combomon talalhato foltokra – megrepedt a borom. Ugy ereztem, itt a veg, 16even terhessegi csikjaim vannak, elhiztam, kover vagyok, ennyi volt. Onnantol figyeltem az etkezesemre, nemi szigorral probaltam kezelni. Az elmaradt vacsorak orasra elhuzodott delutani uzsonakkal tarsultak. Delutan ettem, amennyit tudtam, hogy este mar megbirjam allni. A hetkoznapokat nehezen viseltem, de ha barmi felboritotta ezeket, felszabadultta valtam, az etkezes hatra szorult az eletemet iranyito, uralo dolgok listajan, es ehsegerzesem szerint ettem, normalisan. Visszatekintve ugy latom, rettenetesen kiegyensulyozatlanna valt az etkezesem, a lelki eletem, az eletmodom, am ez teljes osszhangban volt a csaladi elet kiegyensulyozottlansagaval. Alkoholista szulo, ongyilkossagi kiserletek, problemas testver – joforman nem lattam peldat a boldog elet lehetosegere. Idonkent vekony voltam, es ebbol kifolyolag, ezzel egyutt boldog, idonkent kover es boldogtalan.
Aztan megis sikerult tartosabban boldognak ereznem magamat. Iskolai siker, szerelem..volt egy-ket jo evem. Csodalatos teremtesnek ereztem magamat, orultem, hogy elek. Ma mar nem tenne boldogga a cigizes, az ivas, a füvezes, az alarendelt szerep a kapcsolatban. Aztan az erzelmek lankadasaval kezdtem erezni a kiuresedest, a lelkem elhanyagolasanak kovetkezmenyeit. Papa alkoholizmusa felhivta a figyelmemet e csaladi betegseg szovevenyeire – a tarsfuggoseg, az etkezesi zavarok jeleit mind kezdtem felismerni magamban. Ma sem tudom, valoban csak tudatosultak ezek bennem, vagy – talan naiv elkepzeles – csak en lovalltam bele magamat ezekbe. Rajottem, h nem jo, ahogy es amiben elek, es megprobaltam valtoztatni. Azonban a helyzet meg rosszabb lett, folyamatos osszeutkozesekbe kerultem, elvesztem. Hogy erezzem, hogy a pialas rossz, ha minden baratom iszonyatos mennyisegben pial? Hogyan higgyem el, hogy a fu rossz, amikor hihetetlen modon feldobja a szexualis egyuttleteket? Nem volt tamogato a kornyezetem, nem ertette, amirol beszelek.
Elkezdtem igazan zabalni. Mintha mentseget is talaltam volna abban, hogy nekem szabad, mivel en mar nem tudok normalisan enni, de kezelni, ellenallni mar gyenge voltam. Tippnek a Farkaséhség cimu konyvet kaptam segitsegkent. Komolyan el kezdtem a programot. Ugy ereztem, nagy segitseg lenne, ha a baratom lenne a segitom hozza, a kezebe adtam, hogy olvassa el. Ki volt akadva. Megkerdezte, hogy en is hanytatom-e magamat (az anorexia nyilvan szoba sem jott). Mondtam, hogy nem, nem, en csak idonkent abnormalisan sok sporttal kompenzalom az idonkent borzalmas kiterjedesu zabalasokat. Azt mondta, neki ez kiabrandito, nem akarja tudni, kulonben is, az unokatestvere hanytatja magat, kepzeljem el, milyen nehez neki ilyen lanyok kozott. Koszi.
Meghalt a papam, elhagyott a baratom. Felszabadultam. Lefogytam kisse, felszabadultam, kivirultam. Sokat buliztam, ittam. Par honapig ment. Es megint ereztem, h nem jo, amiben vagyok. Hiaba vagyok szep, mert tele vagyok fajdalommal, mert uresnek erzem magamat, mert a legnagyobb tarsasagban is vegtelenul maganyos vagyok. Talalkoztam egy hihetetlenul jo szakemberrel, aki 2-3 hetente szakitott ram minimalis idot. Eltunt a cigi, az alkohol, a fu az eletembol. Mar nem erdekelt, ha a kornyezetem nem ert meg, idomet inkabb olyanokkal toltottem, akik bar visszafogottabb eletet elnek, de ertekrendjuk az altalam kivanatosnak felel meg. Azonban csunyan meghiztam. Ettol ismet boldogtalannak ereztem magamat, ami bar nem volt olyan szornyu, mint a korabbi ures let, de elzarkoztam a kulvilagtol. Aztan egyszer csak ugy ereztem, van bennem eleg ero, ugyhogy elhataroztam, hogy lefogyok es szep leszek. Es nem dietazni fogok, csak rengeteget mozogni es nem zabalni.
Tobb-kevesebb sikerrel ment, a zabalasok heti 1-kethetente 1 alkalomra visszaszorultak, es leginkabb a mozgasnak koszonhetoen lefogytam. Imadok mozogni, es bizony kisebb sullyal sokkal konnyebb is. Szerelmes is lettem. Kivulrol kezdtek helyre allni a dolgok, sokat forogtam emberek kozott. Mar nem zavart, ha mas cigizik, pial korulottem. Tudtam anelkul inni, hogy nagyon reszegre ittam volna magamat, nem befolyasolta a szorakozasomat, hogy ittam-e vagy sem. Nem fuggott a bulim az alkoholtol, a cigi, a fu pedig szoba sem jott. Jobb alakom lett, mint valaha, de nem is telt el mozgas nelkul nap. Napi 2-3 ora sportnal tartotta, neha kicsit ra is dietaztam. Aztan egyszer csak eszrevettem, hogy megint elveszitettem a balance-ot. Jol neztem ki, de nem volt eleg. A szerelem nem segitett – felszinesebb kapcsolatra vagytam, nagy tuzzel, jatekokkal, szenvedellyel, bulikkal. Igaz, nem is illettunk ossze, de a lehetseges osszeolvadast csak gatolta, hogy egyaltalan nem vagytam oszinte lenni, a gyengesegeket feltarni. Uj valaki akartam lenni, nem akartam elfogadni, hogy ez nem lehetseges. A szerelmem elmult, ahogy a masik felvallalt fajdalmait lattam.
Es ujra elkezdtem zabalni. Csak 1-2 napot akartam „lazitani”. Es felev lett belole. Ujra meghiztam, ujra sokat mozgok, megsem nezek ki jol. Mert nem tudom normalizalni az evest. Megprobaltam visszafogni, mar/most nem megy. Vegso elkeseredesemben egyszer meghanytattam magamat. Es megkonnyebbultem. Vilag eletemben utaltam hanyni, de rajottem, ez nem is olyan szornyu! El kezdtem fogyni. Azota rajottem, ez meg szornyubb, mint volt. Naponta kezdek neki nagy lelkesedessel a napnak, de van, h a normalisan kijott kajat is kihanyom, pedig nem akarnam. Van, hogy nem engedem magamat hanyni, igy masnapra 2x akkora vagyok. A sulyom alig kulonbozik attol, ha nem hanynam ki, a kaloriak felszivodnak, en meg csak a maradvany pepeket hanyom ki. Raadasul olyan mertekben felpuffasztja az arcomat, hogy mar alig birok tukorbe nezni.
Mar nem tudom, mi lesz, hogy lesz, nem latom a kiutat. Ujra elzarkoztam a kulvilag elol. Undorito igy elni. Pedig en elni akarok, nagyon nagyon!! Hiszem is, hogy menni fog, megis, minden nap ujra es ujra elbukom.
Ujra neki lattam a Farkasehsegnek. Csak remenykedem.
Szerző:
Bocsánat!De fontos,hogy az AA-ban, és az NA-ban semmi sem "kötelező"!Csak "ajánlások" vannak, és mindenki azt csinál amit akar,vagy amit kell.Nincsen jutalmazás vagy büntetés,csak következmények vannak.(Sajnos a betegségünk következtében az ilyen szavak mint a :"kell","tanács",tudatalatti háríttásokat okoznak.)A 12-lépéses csoportok legnagyobb ereje, a probléma megosztásában(tudok őszintén beszélni róla) és a szabadságában (semmi nem kötelező,de ha nem "dolgozom"magamom akkor megint bajba kerülök) van.