Nagyon kedves és aranyos az új áter.
Csendes, halk szavú.
Az ilyen embereket szeretem.
Eredetileg kinyomtattam egy papíron a gyagyámat, ami eddig egyik áternek sem mertem elmondani.
Mármint a hallukat.
Úgy terveztem, majd adaadom neki a papírt, hogy olvassa el, mert én úgysem tudom elmondani.
Aztán, amilyen kedves volt velem, el mertem neki mondani és nem nevetett ki.
Csak azért néztem bele a papíromba néha, nehogy elfelejtsek valamit.
Azt mondta, ezeket kár volt eltitkolni eddig, mert csak magamnak ártottam, és egy csomó szenvedéstől megszabadultam volna.
Végre megszabadulok a hangoktól és az undorító szagoktól.
Igaz, attól is, amit eddig láttam, pedig az annyira szép volt.
De nam baj, mert a rosszaktól is megszabadulok.
És ennek nagyon örülök 🙂
Nehéz lehetett. Így már értem, miért féltél az átertől. Bátor vagy…nekem még mindig vannak olyan dolgaim amit nem merek elmondani.
Milyen dolgokat nem mersz elmondani?
Én is hazudtam évekig, pedig többször rá is kérdeztek, de én mindig letagadtam.
Azt mondta az áter, hogy felesleges volt félnem, és cask magamnak ártottam vele, hogy eddig nem mondtam el.
Hát ja, egy csomó sz*rságtól megmenekülhettem volna.
Például, hogy van olyan hogy kihangosodnak a gondolataim…hallom a fejemben. Volt hogy hangosan válaszoltam rá. Nem sűrűn, de van ilyenem. Meg aztán nem teljesen normális az sem, hogy külön filmen fut néha nálam a kép és a hang. Azt már el tudtam mondani, hogy időnként álomszerű minden, vagy épp az álom is reális? Nem tudom. Hát ezek vannak. Mindjárt befut az anyukám és megyek az áterhez. Brrrrrrrr, pedig szeretem
Sokmindent nem mond el az ember. Senki nem szeret kórházban kikötni:(:(
Sokmindent nem mond el az ember. Senki nem szeret kórházban kikötni:(:(
🙁
Én sem mertem elmondani kínos emlékeket. De akkor azt csináltam, hogy legépeltem, és azt mondtam el a pszichiáternek. Sokkal jobb lett tőle minden…A doki elfogad és titoktartásra van kötelezve.