Nem mintha volna választása, hogy akarja-e kapni ezeket a leveleket. Ugyan, hát filterezd ki, vagy legalább töröld ki őket olvasatlanul! B. (mint bogárkám) most másodszor mondja ezt neki, el is tűnődik a javaslaton, pitiáner ügy volna tulajdonképpen, ha ő maga nem fújná fel, és. Itt elvész a gondolat. Perverz vagyok, nyilván, gondolja, aztán fennhangon és lendületesen tovább magyaráz. Akkor is léteznek, ha kitörlöm őket olvasatlanul. Csak annyival jobban zavarnak, hogy azt sem tudom, mi állt bennük. Te tudod, a jótanács vállat ránt.
Viszonylag egyszerűen kezdődött, egy művészeti akció tervével. A fiúk testet akartak csinálni Nefertiti királynőnek, és ő írta a szöveget. Más dalszöveget ír, ő művészeti szöveget, testet öltött dolgokhoz valamit a dolgok lényegéről. Logosz, mint a logopédusban, fiatalabb korában még a logopédust magyarázták a logosszal, de ez elmúlt. Éppen itt tartott, az elmúlásnál, ott tartott, hogy a test romlandó. Az utolsó mondat volt, tetszett neki, de meg is ijesztette. Leírtam, de tényleg romlandó? Jézusom, meg fogok öregedni, és félek.
Úgy volt ezekkel a levelekkel, mint más az Ecserin talált képeslapokkal. Töredékei valaminek, ami láthatatlan, de teljes bizonyossággal érzi az ember, hogy rá vonatkozik. Írással felfelé fordítja a lapot és vonatkoztatási helyzetbe kerül, felpróbálja a töredéket. Például „Liebe Marika”, teljesen ráillik. Máskor: „üdvözlet Monacóból, a fény fővárosából”. Egyébként a villamoson lehallgatott beszéd is jó, vagy a mondat a szemben ülő könyvében, pont ott, ahol a hüvelykujjával lesimítja az oldalt, „Az ernyedt test oldalra dőlt”. Nagy betűk, olcsó papíron.
A levelek a testéről szóltak, vagy inkább a testéhez írták őket, a másik test, Nefertiti ürügyén. Primitív és rosszindulatú szövegek, néhol némi invenció, de főként ijesztő képesség arra, hogy rátapintson a gyengéire. A gyengéimről tanulok ezekből, mondja B-nek, aki felajánlja, hogy inkább egyszerűen megöli az illetőt. A gyengéi, a félelem, hogy nem más, mint egy kitalált, kipirosított, bebalzsamozott hulla, amelyet odakötöztek a fekete szem elé, álifjú női jelenség, középkorú tinédzser, szezonális jó csaj ötveneseknek, aki után már a halál következik.
A képeslap és az elhallott mondat csak játék. Béljóslás a huszonegyedik században. Tolle, lege. A levelek igaziak. Amikor begépeli, van ott valaki, félreüt, új sort kezd (régen, az elmúlásban, azt mondták, sort emel), szeszélyesen választ ékezetet, vicces helyesírási hibákat vét, talán szándékosan. Fizikai izgalom van a levelek másik végén, ahogy egymás után háromszor elküldi ugyanazt, aztán ötven másodpercen belül egy másikat. Valaki keményen dolgozik. Ha kézzel írná, látszanának a javítások, izzadtság, könnycsepp (a könnycsepp persze túlzás), maszat, kávéfolt, dőlésszög, lehúzott szár, szaga volna a papírnak, a betűnek formája.
Ezt is ismerte, a kézzel írt névtelen levelet, mindig meghatódott egy kicsit, mert a szögletes, de gyerekes íráson átütött a kor, ebbe a kézbe egy másik világban ültették bele a betűket, talán még rá is csaptak vonalzóval vagy pálcával. „Ismerjük a fajtáját, menjen innen a mi hazánkból!”. Nincs sok felkiáltójel, a szögletesek végén általában egy van, azt is oda kell rajzolni, nem csak megütni még egyszer, és még egyszer, és még egyszer a billentyűt. „Tísztelt Hőlgyem!”. Az ékezetek szeretnek meghosszabbodni, talán a nyomaték végett.
A mostani levelek nem sokat árulnak el a kézről. „Én vagyok az álom te a konfliktus, jól összeillünk, ebböl még bármi kellemesség kijöhet.” IP cím, az igen, de a testnek semmi nyoma. Az ő testéről egy nyomtalan test ír, egy billentyűzet. Néhány mikrocsip, egy folyadékkristályos kijelző pixeljei, pont olyan pixelek, mint a saját pixeljei. Nincs különbség, nincs távolság.
„Névtelen levelünket keltezzük az El-Amarna férfivécéjéből, a 18. dinasztia végéről. Szerszámunk vizelethajtású laptop. A szerszám a szövegiró hölgyre irányul, a föld forgásával megegyezö irányban kilöjük lövedékünk, jól lövünk, az asszony a megmondhatója. Van még egy kis ideje mig a mühold pályán odáig csavarodik. Hogy érzi magát az újlipóton? Készen áll fogadásunkra? Retteg a hölgy, rágja a frissen lakkozott körmeit. Úgy látjuk, elvesztette a fejét, de a hölgyekben nekünk úgysem a fej a lényeg.”
Nem lakkozta a körmeit, legalábbis olyan értelemben nem (kétségbeesett mentési kísérlet), hogy lakkozott körmöket viselt volna, legfeljebb az ápoltság érdekében, egy kis erősítővel. És semmiképpen sem rágta őket, az az idő már régen elmúlt. Belekotort a sminkes dobozba és előszedett egy üveg vörös lakkot. (Hogy lehet ilyen otrombán ostoba, hogy szó szerint vesz egy gúnyos mondatot?) Áthúzta a lábkörmeit, mulatott magában, hogy nyilván kidugja a nyelvét az igyekezettől, de ezt nem látja senki, még a névtelen se. Tekergette a lábfejét, mint egy spanyolcsizma színpadiasan viselkedő túlélője. A lakk kicsapott a körömágyra, egy helyen még le is csordult, úgyhogy két lábujja összeragadt. Elolvasta még egyszer a levelet és ránézett a kezére. Most, hogy a lába ki volt lakkozva, nem ismert rá a kézre, annyira szűziesen visszafogottnak hatott.
Azt bárki tudhatja, hogy hol lakom, nem nagy ügy. „Tisztelt Anonim Mocskolódó! Ön néz, de nem lát. Ön nem tud semmit. Ön egy világtalan voyeur. Vörösre festem a karmomat és szánom Önt!”
B (bogárkám) a szokásosnál hangosabban csapta be az ajtót. Máskor csak messzi nesz az érkezése, aztán parkettareccsenések, végül megáll mögötte és a vállára teszi a kezét. Nem jön nagyon halkan, óvatoskodóan halkan, de elég halkan jön ahhoz, hogy ne lehessen tudni soha, vajon nem egy szomszéd lakásban történik-e mindez, nem ott rúgja-e le a cipőjét az előszobában és megy végig a parkettás szobákon egy megtermett férfi. Míg a vállához nem ér, azt játssza, hogy nem tud róla, egyedül van. B (bogárkám) most sértett és ideges. Nem tudom elhinni, hogy ezt bámulod még mindig! Belezúgtál ebbe a buzgó szarkupacba, ebbe az egyszerű mezei bunkóba! Most kéne elmagyarázni, hogy ez is a láthatatlan valóság egy töredéke, amely vonatkozik rá, bár még nem tudja, hogyan. Fel kell próbálnia, hogy kiderüljön. Még az hiányzik, hogy felpróbáld! Mást se akar ez a surdi paraszt, mint felpróbálni téged!
Nem erről van szó, hanem a királynő testéről és a dühről. A királynő teste miatt dühös rá valaki, aki kívánja az ő testét. Dühös rá, mert kívánja? Ezt kéne kibogozni. B (bogárkám) nem fogja érteni, mert ő nem tudja elmondani. Nem tudja elmondani, mert nem meri végiggondolni. Nem meri végiggondolni, mert nem akarja tudni a választ. Milyen a királynő teste? Ki dönthet róla? Kinek van joga a haraghoz?
Mutogatta a testét. A tévé szüli a testem, eleinte csak a testem szülte, de most már a lelkem is, panaszkodik B-nek. Beszélnek a testemről! B. egyszerűen gondolkodott. Ha idegesít, hogy beszélnek rólad, ne menj. Írj, ne tévézz. De muszáj. Ha muszáj menni, és idegesít, hogy beszélnek rólad, öltözz konzervatívan. De nem lehet, így érzem jól magam. Ha nem lehet, akkor engedd legalább, hogy kinyírjam ezeket a vadbarmokat, mondja végül indignáltan. Szerintem nem mondhatnak rólad véleményt, de ha mondanak, mit idegesíted fel magad?
Nefernefruaten-Nefertiti, Aton Tökéletességének Tökéletessége, A Szépséges, aki Itt Van, előbb vette fel a nevébe a napkorong, Aton nevét, mint maga Ekhnaton, de a kezelhetőség érdekében ezt a történelem kispórolta belőle. Így is nagyon hosszú, a múzeumlátogatók Nefinek vagy Nofinak becézik. Egy királynő ne legyen két szótagnál hosszabb, maximum három, mint Madonna, de akkor legyen könnyű kimondani. A királynőt a száján hordozza a nép, és ha beletörik a nyelvük, kihal a királyi ág.
Nefertiti se csitri már. Enyhén megereszkedett a melle a kiugró kulcscsontok alatt, bár a bimbók még hetykén előre néznek. Lazán áll, kissé még görbén is, csak a fejét tartja magasra, a karcsú, hosszú nyakán. Fejdíszt, fülbevalót és sarut visel, mást nem. A teste körte forma, keskeny ugyan a csípő, de súlyosak a combok, és a vénuszdomb fölött ráncot vet a has. Először úgy érti, nyomot hagyott rajta a szülés, de aztán látja, hogy a kis hercegnők hasára a kemény kvarckőből is odavarázsolták a rengő hájat, a szeméremtestük is puhán domborodik, a combjuk még kerekdedebb, épp csak a keblük feszesebb egy kicsit. Az egyiptomiak úgy látták, az idő pusztítja a húst, nem szaporítja.
Nefertiti teste ismeretlen. Nem érdekel senkit. Pedig az arca felismerhető, ugyanaz a mester, ugyanaz a műhely. Szűz terep, senkiföldje, ha nem dolgozik ebben a projektben, ő sem tudna róla. A feje viszont mindenkié. Mindenkinek megvolt. Mindenki magára próbálja. Mindenki beszélhet róla.
Amióta ebben a művészeti ügyben élt, számolta Nefertitit. Láncon függő, 58 db eddig. Mind arany (vagy aranyozott). Makramé, 2 db, vagy az egyik suba? Műanyag bevásárlótáska, 3 db. Szövött táska, 1 db. Könyvborító, 17-nél tart, de kicsit csalt, mert belevette a külföldieket is. Jelvény és kitűző, 8 változat. Antikizáló kerámia bross. Képeslap – ez külön kategória. Utazási iroda. Tetoválás. Mobiltelefonhoz háttér és téma (egy csomagban Heidi Klummal, utóbbi bikiniben). Faszobor, bronzszobor, gipszszobor. Festmény, számtalan. Fali maszk. Sminkstúdió. Libériai dollár. Parókás. Sara Hueber pólója, akit szülei Nofretétének neveztek el. Kerti törpe. Golyóstoll. Borcímke. Halle Berry a címszerepben. Magánklinika. Nofretété-büszt-gyártó-üzem (ezt vajon hogy kell írni?) brosúrája. Hangulatlámpa, két változatban.
Talán a fél szem hiánya teszi, vagy az egyiptomiasság kívánalma, mindenesetre a legtöbb Nefi profilból látható. Néhányan viszont előzékenyen kipótolták a másik szemet. Olyan másodlagos használatú arcmást nem talált, amely az üres szemmel szembesítette volna a nézőt. Élned kell, Nefi, nézz rám, szólj hozzám! Pofozgatják, gyomormosás után, és az álmos Nefi kinyitja a másik, a halott szemét is. Itt vagyok.
A szakirodalom szerint IV. Amenhotep, aki Ekhnatonnak nevezte el magát, új ábrázolási konvenciót hozott az amarnai művészetbe. Mély ráncokat vésetett a portréira. Nefertitin tükröződik a férje. Egy árok fut a szemzugtól a pofacsont felé, egy másik árok az orr tövétől a száj sarkáig, és van még egy harmadik is, amely kíméletlenül húzza lefelé az arcot, mintha az idő csorogna le rajta, a száj sarkától az állon át a földre. Az utóbbi kettő néha egybefolyik, egyetlen határozott, keserű vonássá. A sokat tapasztalt bölcsesség jele. Manapság ezt mondják nevetőráncnak, akik szépen akarnak fogalmazni.
„Miért is öregszik bőrünk? A bőr öregedése a ráncképződéssel kapcsolatos. A ráncok folyamatos elmélyülése elsősorban a következő tényezőktől függ: gravitációs erő, a bőrre nehezedő nyomás (pl.alvás közben), izomaktivitás. Az emberi arc naponta 15 000 mimikai arckifejezést végez. A ráncok legtöbbször az erős izomösszehúzódások miatt keletkeznek.”
A festett berlini büsztön, amiből a számtalan Nefi lett, a ráncok inkább csak jelezve vannak, de Nefi további kópiáiról ezt a keveset is eltüntette a szépségre és ifjúságra éhes történelem. Elvették Nefertititől a korát. Elvették tőle az arc beszédes mozgásainak a nyomát. A királynő per definitionem fiatal és gyönyörű. Különben leváltjuk. Próbálja ki Ön is a legújabb biotechnológiai eredményekre építő ránctalanító kúrát! A Nép Szeretete rendszeres használat esetén az örök ifjúság üdeségét varázsolja arcára. Minden bőrtípusra ajánljuk.
A következő levél okos volt. Durva és egyszerű, de okos. „Azt hiszed, te vagy Nefertiti? Mit avatkozol más dolgába? Miröl szól ez a játék?”
A szúrás talált. Azt hiszed, te vagy Nefertiti? Kinek a teste készül itt végül is?
„Tisztelt Uram! Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy névtelen leveléhez elmulasztotta csatolni kézzel írott, fényképes szakmai önéletrajzát. Szabályzatunk értelmében ennek hiányában nem áll módunkban kérdésével foglalkozni. Hiánypótlásra a jelen levél keltétől számított 15 napon belül van lehetősége.”
Semmiképp nem az ő teste. Nem állt modellt, ez fel sem merült. Időről időre meglátogatta a hatalmas, hideg termet, ahol a viaszt gyúrták, és megnézte, hol tart a dolog. Nehezen született meg. Hogy kistermetű lesz, az hamar eldőlt, talán mert a srácok nem érték volna fel egyébként. De a többi nehezen jött, ha kérdezte őket, hümmögtek, nem olyan egyszerű. Legutóbb úgy találta a két fiút, hogy könyékig voltak a nőben, egy nagy lyuk tátongott a csípőjénél, ott nyúlt be az egyik, a másik a melle alatti résen át. Domborították belülről. Azt gondolta, sovány egy kicsit a hatgyerekes, érett asszonyhoz, az egyiptomi ideálról nem beszélve, de nem szólt. Két nap múlva megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a melle is visszafejlődött. Mi folyik itt? Elsorvad benne a nő. Valamit kell írni a testről, amíg még tart, mert hamarosan elfogy.
„Két férfi könyékig egy fejetlen nőben, miközben mindannyian a fejre gondolunk, vagy a személyiségre, a királynőre, akiről kétségbeejtően keveset tudunk ahhoz képest, hogy most hozzá méltó, a személyiségének kellő tiszteletet megadó testet kell alkotni. Egyáltalán, mit jelent a méltó test ebben az esetben? Mit jelent a méltó test bármilyen esetben? Nem lehet büntetlenül női testet alkotni. De még gondolni rá, még az is kockázatos – meg merjem-e kérdezni, hogy mi lesz a mellével? Hogy inkább öreg lesz vagy inkább fiatal? És a fenekét milyen alapon alakítják? Várom, nagyon várom, hogy ez a két férfi megszülje a nőt.”
Nefertiti, mármint az új test, amely éppen megszületőben van, egészen aszexuális. Van olyan, hogy mindegy, egyszerűen csak mindegy, hogy férfi vagy női a test? Indifferens, közömbös? Lapozgat az emlékezetében. Az angyalkák? Egy bögyörő kijár az angyalkának. A kis Jézus? Leo Steinberg szerint szexualitása hangsúlyos. Szent Sebestyén. David Bowie. Ezek mind fiúk, kéne egy nő is. „Kéne egy nő is” – rendszeresen ezzel hívják fel a szerkesztők. Jaj, hát muszáj lenne, nincs egyetlen nő sem, biztos nem érsz rá? Ön, mint a hölgyek képviselője, mint mondana a politikai helyzetről? És a külügyminiszter kalapjáról?
„Ugyan hölgyikém! A fenék megalapozásáról irni mikor egy ragyogó kiralynöröl van szó! Ez a sorvadt, lakótelepi kádárista luvnya, ez akarsz te lenni? A negatív mellgumójával? Büntetést azt érdemelnétek és meg is kapjátok! Meztelen a királynö! Szövegirókám, mikor leszel te is meztelen? Nézünk itt a férfivécé tévéjén, szurkolunk, hogy vetközz még egy kicsit! A helyedben félnék, hogy a te cicid is elfogy ha ennyien bámulják.”
B (bogárkám) a józan egyensúlyt képviseli. A melltartópánt nem probléma, az most divat, de meg kell húznunk egy határt. Számoljunk négy centimétert onnan, ahol a pánt a kosárhoz csatlakozik, annál lejjebb nem lehet menni. B. adás után megnézi a Matulán a hatást, és ha rejszolás merül fel, azt a topot többet nem engedélyezi. Nem azért, mert az intellektuális nőket bírja. Néhány kérdésben kifejezetten konzervatív. Felkössem a hajam vagy kibontsam? Vegyek kontaktlencsét vagy jó lesz szemüvegben is? Bontsd ki, és kontaktlencse. Smink is legyen, pirosabbra a szádat, teltebbre egy kicsit, de nem akarom látni, amikor csinálod.
Nem érti, neki ez ellentmondás. Nyaktól felfelé legyen csajszi, nyaktól lefelé viszont aszex? David Attenborough magyar hangjának intonációjával előadást tart a csajsziság természettanáról B-nek. A speciális bevonatot, amellyel ez a különös élőlény a környezetéhez alkalmazkodik, csajsziságnak nevezzük. Teljesen átlátszatlan, ha a szembe kerül, a látásunk egy időre károsodhat. Erős méreg, ugyanakkor igen ragadós is. A faj életében érdekes újdonság, hogy az üveg, például egy tükör vagy akár a kamera jelenléte különösen erős hatást vált ki, mint látják (hopp, velem ne próbálkozz!). A lényt ez az átlátszatlan réteg elrejti, ugyanakkor – tessék, már megy is! – a ragacs segítségével a tükörsima falon is ügyesen felmászik. B ennél a metaforánál elveszti a fonalat. Miért kéne felmásznia? Nem zavartatja magát, folytatja. Azért érdemes figyelmünkre ez a furcsa jószág, mert cáfolni látszik az idő hatását, amelyet (Attenborough a legkedvesebb mosolyával néz fel) mindannyian tapasztalhatunk. Az élőlény ugyanis mindaddig a fiatal fázisban marad, míg üveg mögött, megvilágított állapotban tartjuk. Terráriumban lényegében örök ifjúság vár rájuk. Az öregedés békés folyamata csak akkor kezdődik meg, amikor a nyilvánosnak nevezett életszakasz lezárul, és az egyed visszavonul a lénytemetőnek is becézett csendes, sötét helyre. B hitetlenkedve hallgatja. Azért csak maradj fiatal, ha már eddig sikerült.
„Uram, nyaktól lefelé mi még nem vagyunk bemutatva. Ha Ön az én átszellemült anorexiámat kifogásolni óhajtja, először tekintse meg és értelmezze a combos-pocakos berlini testemet. Az talán inkább kedvére volna? Igazán sajnálom, ha csőlátása van, és egy megdugható lyukon kívül nem ismer az életben más izgató lehetőséget. Nem Nefertiti melle, hanem az Ön szexuális világképe sorvadt, göthös, mondhatnám, szűkkeblű.”
Hol láthatta az egyre fogyó test egyre fogyó mellét? Az IP címet már lenyomozta, még első ijedtségében, a Városmajor utca környékére vezetett a nyom, de ennél tovább nem jutott. Egy bennfentes névtelen. Akárki lehet. A sajtótájékoztatón idegesen jár ide-oda a szeme. Mindenfélét leír az ember, ha lendületben van, valaki más szexuális világképéről, de nem szeretne mindjárt másnap találkozni az illetővel. Unatkozik, ha itt van, vagy vigyorog? Lehet, hogy fapofa, pókerarc. Fapöcs. Fapina. Frusztrált faszkalap. Ideges vagyok, ezt állapítja meg végül. Nyugalom.
„Cicuska csak nem félsz tölem? Ilyen intim levelezés után? Majd kiugrott a szemed az arcodból, legközelebb a szivecskédet is megnézem, hátha az is ugrál. Birom ha fölkötöd a hajad, jó hosszú nyakad van, tisztára mint Nefertitinek nem félsz hogy megharap a farkas? Vagy csak pasizni akartál, azért pillogtál? Hervad már a rózsa?”
Végigbogarássza a sajtótájékoztató képeit. B-nek igaza van, flörtöl ezzel a barommal, miközben nemzetközi botrány készülődik a pucér Nefertiti miatt, már a New York Times is ráugrott a témára. „Uram, Ön minden bizonnyal egy kopaszodó, löttyedt figura, nem érdekel, melyik a sokból, nekem pedig más dolgom van. Isten áldja.”
A szeme feldagadt a repüléstől, az állán nőtt egy pattanás. A bronzplakettet, amely a büszt csavarjait rögzítené, fordítva csinálták meg, újra kell fúrni. Az egyiptomi sajtó őrjöng. Még szerencse, hogy a múzeumigazgató szerelmes. Elvakítja a szerelem. Semmi nem állíthatja meg. Nézi, ahogy Nefertiti hosszú és karcsú nyakát megragadja. Fehér kesztyű van rajta, ez emlékezteti valamire. Orvos. Bűvész. Mestertolvaj. Lugosi Béla. A fej kőből van, nagyon nehéz, két kézzel kell emelni. Ha így emelnék meg, eltorzulna az arca. A mester gyengéden, de határozottan markolja Nefertitit, az álla és a gégéje közt, aztán hanyatt fekteti, míg fúrnak és csavarnak. Ő tud róla a legtöbbet, ez is benne van a mozdulatban. Kívülről nézve mégis egy fojtogatós szerelmi aktus. Szájon kéne csókolnia, de ilyesmit nem vállalhat be. Nyilván eszébe se jut.
„Hazudsz, nagyon is érdekel. Kopasz és löttyedt? Mióta válogatunk a rajongóink közül? Ha izmos vagyok és bozontos, akkor jöhetek? Üdvözletem az igazgató úrnak. Magáévá tette már a nöt? Kicsit pedofil szagu a dolog.”
Nefertiti áll a lábán. Szilárdan áll, de ijesztően törékeny. A biztosítási értékét fel sem lehet becsülni, nem ebben az értelemben gondolja a törékenységet. Halandó? Sebezhető? Mi a legjobb szó? Tévékamerákat tologatnak körülötte, vastag fekete kábelek kígyóznak. Majdnem feldönti az egyik lámpát, ahogy előzékenyen hátra lép, hogy a riporternek helyet adjon, aki sárga mikrofonjával becserkészi az igazgatót. Látszik, habozott egy pillanatig, ne tartsa-e oda Nefertiti fejéhez is a holmit. Vicces kép lenne, és mindenkinek fényképezőgép a kezében. A kamerák néznek. Nefertiti is néz, fél szemmel. Egy serdülő testéből érkezik a nézése.
A Munch kép, a serdülő lánnyal. Az ágyon ül, rémült, tudja, hogy jön valami, nem kerülheti el, nincs felkészülve rá, de nincs más választása. Nem nő, nem férfi, nem gyerek. Közömbös a neme, a rémület a lényeg, hogy aki nézi, szexuális testet lát. Az lesz belőle, aminek látni akarják, és semmit nem tehet ellenük. Csak egy pillanatig tart, aztán Nefertiti megint nyugodt, magabiztos, megfejthetetlen, az új testével egyetemben, értelmezze, aki akarja. Ő ezért jött, ez volt az ő privát pillanata. Ez volt az ő teste. Nem tartozik senkire.
„Menj a pokolba, rohadék, az éhes nézéseddel, aminek fel kell tálalnom magam, az undorító gondolataiddal, amikkel megfertőzöl, az egész szennyes világoddal, amiből felbugyborékolsz. Nem válaszolok többet neked.”