Még nem mondtam ezt el senkinek, meg talán nem is írtam az oldalon sem, de amikor lehangolt vagyok vagy mérges vagyok magamra, sokszor elképzelek olyan dolgokat, hogy mások leszólnak, megütnek, megvernek, még olyat is, hogy megölnek…vagy én magamat (bár ilyen már régebben volt). Sokszor képzelek el szituációkat…mindenfélét ami meg sem történt és talán nem is fog. Csak az a közös bennük, hogy mind fájnak, és úgy élem meg, mintha megtörtént volna. Folyton jár az agyam. Amikor lefekszek hajnali 2 vagy 3-kor, valamikor még akkor sem tudok elaludni csak képzelgek, meg gondolkodok. Napközben meg szerintem részben ettől is fáradok el. Volt, hogy csak képszerűen villant be valami. Nyomasztó képek..sebes, vérző testrészek, ilyesmi.
Sajnálom, ha vakiben rossz érzést keltek ezzel, de kicsit megkönnyebülök ha leírhatom.
Valakinek volt már hasonló?
Szerző:
Ez olyasmi, mint amiket én is írtam.
Ahogy olvastalak, a torkomban éreztem a készülődő sírást.
Jó, hogy leírtad és felismerjük másokban a saját érzéseinket.
Nekem van olyan, amikor ezek a gondolatok ijesztőek, azt én afféle paranoid dolognak nevezem, vagy azt hiszem az a pszichotikus szorongás.
Ez utóbbi az, amikor nagyon-nagyon erős. Igazából nem tom.
Lehet, ez a kevert szorongásos depi.
Igen, onnan jutott eszembe, hogy ez is ilyen önrombolás-féle.
Többször előfordult már, és az a durva, hogy ettől még dühösebb leszek magamra, és bűntudatom is lesz. Mert volt már, hogy egy szerettem halálát képzeltem el, borzasztóan éreztem magam utána. De azon gondolkoztam, hogy talán azért van ez, mert félek attól, hogy majd bekövetkezik, és ha elképzelem úgy már ismerős lesz a dolog, és majd nem akadok ki annyira amikor megtörténik. Legalább is ezzel nyugtattam magam…
Igazából nem tudom most megnyugtat-e, hogy te is tapasztalsz ilyet. Egy kicsit talán, de sajnálom, hogy másnak is rossz.
Hülye vagyok amúgy mert magamba tartom, el kéne mondanom a ‘lógusnak, mert szerintem fontos, csak annyira rossz lenne kimondanom, hogy inkább nem teszem. Előbb-utóbb ráveszem azért magam.
Dettó. Elég gyakori. Még most is hogy jobban érzem magam. Tulajdonképpen még fázishoz sem tudom kötni őket. Csak úgy jönnek. Régebben nagyon valóságosnak éltem meg ezeket. Szabályosan felzaklatott. Néha totál kiborultam tőlük. Ma már sokszor sikerül figyelmen kívül hagynom, vagy lecsillapítanom saját magam és akkor eltűnnek.
Én ébren álmodásnak hívom…
Köszi Red, hogy írtál! 🙂
Én is kiborulok tőle, valahogy bűntudatom lesz, meg hát nyomasztó…
Nekem nem szokott olyan sokáig tartani, tök önkénytelenül előjönnek ezek a képek a fejemben, aztán valahogy megszűnik, de nem kellemes. Csak még lehangoltabb lesz az ember tőle.
Mi újság Sohamár?
Hogy vagy mostanában?