2011.03.09.

Sziasztok!

Végre süt a nap, remélhetőleg mostmár lassan jön a tavasz. Ideje lenne már. tegnap kaptam egy szép rózsaszín rózsát a páromtól, nagyon örültem neki.

Ma megyünk állás ügyben beszégetésre, eléggé izgulok, hogy mi lesz. Ez a mostani állás borzasztó, hogy lesz-e cégen belül másik és hogy mikor, az délután kiderül. Persze jó kis pesszimista hozzállásom szerint nem lesz szerencsém. Pedig ezt a mostani munkát gyűlölöm, utálom viszont dolgozni meg kell, élni kell valamiből. Most is itthon vagyok táppénzen, nem mintha beteg lennék, de már olyan szinten lett elegem, hogy muszáj voltam eme lehetőséghez folyamodni.

Közben egyébként elküldtem vagy 600 másik heylre, cégtől függetlenül az önéletrajzomat, de még annyit sem jeleznek egy két kivétellel hogy nem kellek.

Időközben voltam dokinál is, felemelte a Rivotrilt, de olyan szinten, hogy szédülök tőle időnként, na meg kaptam új antidepit, amit Velaxinnak hívnak. Hát nem tudom, meglátjuk.

Szerző:

Belépett: 13 év

Butterfly27

Blog kommentek: 50Blog bejegyzések: 2Regisztráció: 09-03-2011

4 gondolat erről: “2011.03.09.”

  1. szia:) én is ilyen gyógyszert szedek, csak arixen néven. nekem ez már vagy a 4. , de ez a legjobb.normális vagyok tőle, és nem érzek rossz mellékhatást.

    jaj, de bírtam a rivotrilt…akkor aztán nem volt szorongás:))) de csak pár hétig szedtem,amíg nem hatott az antidepi.

    milyen munkát keresel?

    én tegnap  sárgás rózsát kaptam, ilyesmit:

    Isten hozott köztünk, Pillangó;)

  2. Szia Pipacs!

    Köszönöm a köszöntést, nagyon kevdes Tőled!

    Nem is hallottam még az arixenről pedig igazán sok gyógyszert kipróbáltak rajtam. Nekem úgy érzem nagyon megeelte a doki a Rivotrilt az ilyen pánikszerű rosszulléteim miatt. Most voltam nála múlt héten, de szerintem holnap visszamegyek, mert kerülget az ájulás meg egyensúlyzavaraim vannak.

    Én rózsaszín rózsát kaptam tegnap, úgy örültem neki!

    Van munkám, csak nagyon nem szeretem. Nagy állami cégen belül dolgozom, céget nem, csak munkakört szeretnék váltani ha sikerül.

    Ha meg nem, akkor nem tudom. Pénztárosi gyakorlatom van, meg voltam call centerben ügyintéző. De most elég sok helyre beadtam, bár jó ha egyáltalán elutasító választ kapok.

Írj megjegyzést