2 külön világban élek én és a családom, a szüleim és a tesóm.
És rájöttem, hogy mindenkinek – nekik is!! nem csak nekem – jobb, ha nem fárasztjuk egymást.
Ők boldogok ott, úgy, én meg így, emitt.
Amire törekedni fogok – egy felszínes kapcsolatot fenntartani.
És nem belemászni egymás lelkébe.
(az erre irányuló kísérleteket azért már elég jól lepattintom – de persze, beleesek még a hibába, hogy hagyom magam provokálni…. de ez csask arra bizonyíték, hogyf mennyire jóhiszemű, hülyén nyitott, illúziókat kergető, szentimentális lélek vagyok…)
azt is megértem, hogy a tesómnak erdély nem nagy durranás.
Megértem, hogy ő Mo.ról nyugatra szeretne utazni – mint ahogy nekünk meg a keleti vadromantika a legnagyobb szám.
hát ez van.
nem kell ezen sem összeveszni.
az meg, ohgy a tesóm nem akar velem egy országban élni, szíve joga.
nagyon fáj. mert részt akartam venni a gyerekei nevelésében, segítésében.
ő nem akarja.
hát akkor nem kell erőltetni.
majd ha egyszer akar az üzleti vállalkozásomban dolgozni – mert 10 év múlva már nagymenő leszek! de tényleg! 🙂 – akkor még mindig nem késő…
a gyerekeit meg hagynom kell elvadulni.
ez van. kikérik magunknak, hogy beleszólok. és igazuk is van.
nem kell még ebben is jobbnak lennem. nem szólok bele és kész.
de nem is fogom odavinni a gyerekemet, hogy a durvaságot és gorombaságot tanulja.
az én gyerekemet költészetre, szépre és jóra, udvariasságra, segítőkészségre, és arra tanítom hogy engem édesanyámnak szólítson, ha nagyon szeretne valamit.
és szólít is édesanyámnak. és mire ezt a hosszú szót kimondja, már meg is nyugszik, már eszébe sem jut követelőzni.
mikor a tesóm meghallotta, hogy a fiam édesanyámnak szólít, majdnem hangosan felröhögött.
hát ez a különbség.
ez van.
Szerző:
