Profil

Domme profilja
Bemutatkozás
Rólam: 

Sziasztok Smile András vagyok . Tavaly januárban munkahelyet váltottam .13 év után besokaltam a lehetettlen körülmények miatt. Az első pánikrohamom január 5 én volt egy kissebb fizikai behatás is rásegitett elmentem tetováltatni. Nem kellemes az az élmény ami egy roham során éri az embert. Szerencsémre hamar találtam másik állást szerintem segített hogy , hamar emberek közé mentem dolgoztam külső pozitiv behatások értek.  Kezdetekben nem birtam a szűk meleg fülledt helyeket oxigén hiányom lett és azonnak pánikoltam. De ez szépen lassan elmúlt, ahogy jobb lett az idő kitavaszodott. Mondhatni csak a tudatalattimban létezett ez a dolog ,néha jó volt beszélni róla mert magabiztossá tett.Eljött a december hideg időszak rendszertelen alvás , evés, és egy újabb fizikai megterhelés. Barátaim hivtak moziban nézzük meg az új star warst. Már azon a reggelen éreztem hogy valami nincs rendben, mondtam is magamnak sokan lesznek kis terem meg hosszu film kell ez nekem ? Na és a kis gondolat elis ült az agyamban. Film közepén rosszul is lettem, de türtőztettem magam kibirtam mig vége lett. A mozi után friss levegő séta a kocsihoz. Amint beszálltam az autóba elkzdtünk hazafele menni hirtelen rámjött az érzés szédülök hányinger kiszáradt a szám. megálltunk az autópálya mellett. Kiszálltam nekiálltam sétállni ugy egy kilómétert gyalog aztán kis viz fogyasztás után nagy nehezen eltudtunk menni az ügyeletig ott kaptam b vitamin inekciót meg feküdtem egy két órát meg rengeteg vizet ittam. Jobban lettem. Eltelt pár nap éreztem hogy sokkal jobb minden. Következő héten elmentem egyik ismerősömhez aki kozmetikus , aztmondja gyere gyorsan legyantázom a hónajjad. Elfeküdtem a kozmetikus ágyra és amint vizszintbe értem elkezdődött a szőrtépés , megint rámjött a pánik. Kezeim lezsibbadtak oxigén hiányom lett kikellett mennem a szabad levegőre. Haza mentem egy nagy alvás után jobban lettem. Nekiálltam normálisan enni vitaminokat szedni aludni pedig időben mindig odafigyelve legkésőbb este fél 10 kor elmentem. Ugye szakmányozom a munka helyemen ami 2 délelött 2 du tán 3 éjszaka aztán 2 nap pihenő.Tegnap este beállt a bal vállamnál a csuklyás izmom. Kenegettem tornáztattam  és este elmentem dolgozni. Éjjel rendben volt minden jó volt a közérzetem , reggel olyan 5 óra körül éreztem megint fáj a nyakam az izmaim egyszercsak görcsbe rándultak  megint rosszul lettem. De azzal a különbséggel hogy, nekiálltam tornázni próbáltam a görcsöt kimaszirozni nyugtattam magam, kicsit kimentem a levegőre, és jobban lettem. Műszakváltáskor jött  rám egy kis roham de ez nem volt intenziv csak egy két perces, mire beértem az üzemtől az öltözöig elmúlt.Nem kellett dokit hivni minden rendben volt. Hazaértem aludtam felkeltem olyan dél körül. Ettem pihentem. Egyszerre csak megint rámjött ez az izom feszülés gyengeség érzet. Kénytelen voltam bevenni egy mydetont hátha kicsit enyhít a izomfeszülésemen. Most  gondoltam utána nézek a neten hol lehet segítséget kérni vagy beszélni erről a dologról mert ez a dolog kezd elfajulni és ennek véget szeretnék vetni minnél hamarabb!  Köszönettel András

Miért vagyok itt a Búrán: 
Pánik roham és szorongásra keresek megoldást.

Aktivitás
0.08%

Történet

Ennyi ideje tag
1 év 43 hét
Blog
Friss blogbejegyzések