nem pártatlan

Nem pártatlan. Nyomást gyakorol rám, hogy menjek dolgozni. szerinte a munka az jó nekem.

persze, ügyeskedem. igaza van, átlát rajtam.

szeretek kicsit pihenni, itthon rendezkedni. naplót írni, a vállalkozásomat építgetni, a családi fotóalbumokat rendezgetni. (nicnsenek kész… meg kéne csinálni őket…)

és ezért aztán tényleg, nagyon beleélem talán magam abba, hogy nekem nagyon nagyon mély lelki fájdalmaim vannak…

nem tudom.

 

de nehogy tényleg belebetegedjek.

lehet, hogy elég lenne azt mondani, hogy most nem érzem elég jól magam hogy 100 %ban dolgozzak, de 40 %-ot tudok.

(a mh.i pszichom szerint 60%ot is tudok.) szerintem meg nem.

 

Ha csak rámnéz valaki, a legmélyebb fájdalom tör elő belőlem és elerednek a könnyeim.

Bárki láthatja, hogyf rohadt szarul vagyok.

de igazából, ha akarnám, akkor le tudnám zárni magamban ezt a fájdalomkutat. talán.

most nagyon ki vagyok nyílva. szerintem. és talán ez is rendben van.

De az is igaz, hogy nem tudok jelen lenni a jelenben teljesen.

és ha őszinte akarok lenni magamhoz, sosem tudtam.

a saját kis világomban érzem a legjobban magam. akkor is, ha gyerekek között vagyok.

és ezt egy oviban nem lehet csinálni, ez tény.

most azon ügyeskedem, hogy valahogy megtartsam mégis ezt az állásomat még egy ideig. Legalább még egy évig.

kicsit betegállomány, kicsit munka. kicsit részmunka.

és közben a saját vállalkozásomban is haladjak előre…

és ha nem megy, ha túl nagy a stressz, akkor maradjak a fenekemen.

De kéne egy pszichológus, akivel igazán őszinte lehetnnék.

és ez nem a mh.i pszichológusom lesz.

 

még az is lehet, hogy le tudnám százalékoltatni majd előbb-uitóbb magam, és akkor legalább egy picurka anyagi biztonságom lenne. Akkor nem lenne rajtam ez a kőszikla, ami néha úgy érzem, agyonnyom.

a szívtájéki fájdalomról kell beszéljek az orvosommal.

megijeszt. erős jelzésnek tartom. figyelmeztetés. ezzel nem lehet viccelni.