Munkahelyi apró sikerek… :)
Boldog vagyok, hogy elfogadták egy csomó egyszerű és praktikus javaslatomat a munkahelyemen a vezetőim.
A gyerekek ruhatári szekrényeit ABC rend szerint osztottuk be, feliratoztuk a polcokat, kis tartókosarakat és fogasokat, és a szekrényekbe beleírtuk, hogy mit kell oda tenni. (két szekrény van – az egyik az őszi-téli-tavaszi kinti játszóruha – ami vízálló és meleg kell, hogy legyen) – és van egy benti ruhatáruk is, hiszen mindenféle balesetek történhetnek, ami miatt ruhát kell cserélni.
Na. Hát ez msot végre rendesen le van írva és bele van ragasztva minden gyermek szekrényébe.
Egy olyan nagy ovi vagyunk sajnos, ahol 120 gyerek van – kétszer ennyi szekrénynyel. És nem csak apukák és anyukák fordulnak meg nálunk, hanem nagyszülők is, és nagynénik, nagybácsik, és a személyzet sem mindig ugyanaz – vannak helyettesek is, és egyszerűen muszáj ennyire szájbarágni mindent, hogy minek hol van a helye.
Arról nem beszélve, hogy így midnen szülő naponta ellenőrizheti, hogy minden ruhája megvan-e a gyereknek, amire szükség van, hiszen ez lenne pont a lényeg, hogy nem kell a kölcsönruhatárból vennünk a ruhát, hanem a gyerek polcán mindig van időjárásnak megfelelő ruha.
Aztán a faldekorációban is nagoyn kitettem magamért.
találtam egy nagyon!!! cuki Micimackót, egy nagy pemzlivel a kezében. Kitaláltam, hogy fessen szivárványt az égre!! (annál is inkább, mert rengeteg a meleg munkatársunk, beleértve a főnökünket is! 🙂 –
A rajzról lehagytuk a kis vödröcskét meg a lufit…
Azazhogy mi sok sok, 24 lufit adunk a kezébe, s a lufikra ráírtuk a gyerekek születésnapjait… A lufikat színes papírokból vágtuk ki és igazi zsínórjaikat összefogva adjuk Micimackó kezébe! 🙂
Micimackó kifestésében nagy örömmel kevergettük a kolléganőmmel a megfelelő színeket! 🙂 Gyönyörű Micimackó sárgát kevertünk, csodálatosan piros kis mellénykével! 🙂
A kreativitás annyi örömöt ad!!! 🙂 🙂
A szivárvány színei is pompásak lettek, és látszik rajtuk, hogy „festve vannak” – olyan kicsit művészies lett ahogy elfogy a festék a pemzliről ! 🙂
„Az én családom” egy házikó lesz, vagy talán vonatfülkék – amiben minden gyerek az apukája és anyukája és esetleges testvérei fényképével és nevével együtt szerepel.
Ez talán némi biztonságérzetet is ad a kis egyéveseknek! – és főleg segít nekünk, dolgozóknak hogy megtanuljuk a családokat….
jó volt együtt készülni a gyerekek fogadására.
nagyon boldog vagyok, hogy ennyire fontos rész jutott nekem is ebből a feladatból!!! 🙂 és hogy a szekrények feliratozásában tk. áttörés történt – bár 6 éve működik már az ovi, most először csináltunk egy ennyire feltűnő és látványos feliratozást.
a főérvem az volt, hogy fontos, hogy hogyan tanítjuk a szülőket is!! – mgé 5 évig fognak idejárni!! – és ha ők rendesek, akkor nekünk is könnyebb lesz megtalálni mindent!! 🙂
Munkahelyi apró sikerek… :) Read More »