Furcsaságok

Éppen most regisztráltam. Nem szeretnék ide írni se túlságosan „költői” bejegyzést, se túlságosan önsajnáltatós bejegyzést…Egy haverom, aki jól ismer, ő mondta hogy pár hónapja „kitaláltam” magamnak egy korszakot – valami lelki betegséget -, de egy-két hónapra rá elfelejtettem, hogy valaha mondtam volna olyat. És most, ahogy visszagondolok rá… igen, talán tényleg állítottam mindenfélét, emlékszek rá,… Vagyis inkább a fejemben van, benne van. De nem tudom beazonosítani önmagammal. Olyan, mintha véletlenül leesett volna at agyam mélyébe, mintha elloptam volna valahonnan, valakitől, vagy mintha egy előző életbeli kép lenne. Már másképp gondolkodom, elhatárolódtam a témától.

De így van ez a legtöbb dologgal, az egész életemmel, hogy utólag ködös, érzelemnélküli filmkockákat nézek vissza, és csodálkozok, hogy az tényleg én voltam, a múltam töredékei olyanok mint a csillagok az égen, távol egymástól széjjelszóródva közöttük a nagy feketeséggel.

Mindig a stabilitást keresem, de soha nem jó. 20 év van a hátam mögöt, ez már nem az öndiagnózisok időszaka.

Meg ez a haverom azt hitte, hogy újabban szociopatának fogom képzelni magam, mert állítólag furcsa volt a stílusom, és nagyon rá voltam kattanva arra a témára. Filmtémára, mert szerettem volna ilyen filmet nézni…

És a reggelek. Reggel gyakran idegbetegen ébredek fel. Nem kell hozzá semmi, csak az ébredés ténye. Olyankor egyedül a lakásban sikoltozok, verek, török, rugdosok…

Ennyi lenne most így hírtelen, a furcsaságok.