Ruhatár, ruhatár, ruhatár – és egyebek…

Kitalálom magam!!

most lecipelem pl. a raktárba az „alkalmi” ruháimat – mert aokra általában nincs szükség.

és összeállítok és kitalálok egy dolgozós ruhatárat, mert most ez a legeslegeslegfotosabb.

hogy stressz nélkül tudjak naponta munkába menni.

ma erre szánom a szabadnapomat. 

heti egy szabadnapot kaptam ugyanis, mert kéthetente fogok terápiába járni, és jövő héten kezdem. és messzire is kell menni, és nem is bírok 5 napot dolgozni. tehát kéthetetne meg pihenek itthon és rendezgetek.

és ma egy csomó kinőtt gyerekcuccot is el akarok passzolni még.

 

A gyerekem…….:

nagyon nehéz korszakunk van. Túlérzékeny, ingerlékeny, szétveti az energia, és nem tudja kontrollálni magát sok esetben.

Rendszeresen dobál dolgokat itthon, ma kiverte a kezemből az ételt, a földre veti magát és kiabál, hogy meglöktem őt.

Borzalmasan idegpróbáló.

Ma sajtkrémet kentem a kérésére a szendvicsébe, és nagy szeretettel beszélgettem vele, hogy milyen mintája van a krémnek. a másik kenyéren késsel elkentem. erre ezt is kiverte a kezemből, hogy ő meggondolta magát, és mégse kenjem el.

na ,erre kiraktam a sivalkodó gyereket az előszobába, nem kiabáltam, csak elég határozottan megfogtam és lefektettem a földre, hogy most ott várjon mag, és mindjárt indulunk.

akkor elkezdett ordítani, hogy egy kisgyereknek a feét nem szabad a cipőre tenni, mert az fáj neki.

közben én is megértettem, hogy egyszerűen csak egy túlérzékeny gyerekem van, és sokmindent a saját akarata szerint akar. és hát nem olyan nagy dolog, istneem, teljesÍtrhetem éppen a teljesíthetetlen kíváncságait. is.

és természetesen megígértem, hogy még egyszer nem fektetem le őt a földre úgy, hogy a cipőkre tegyem a fejét.

és megbeszélgettük szeretettel, hogy néha ő sem hallja, amit én mondok, és én sem vagyok tökéletes, előfordul, hogy nem hallom, hogy ő mit akar.  vagy nem akarom meghallani.

és akkor legjobb, ha ő odajön, rámnéz, megfogja a karomat, és azt mondja: édesanyám, nem szeretném, ha ezt így c sinálnád.

és enniy. akkor biztosan meghallom.

tanulgatjuk egymást.

rettenetesen akaratos, jaj, jaj, de talán ma azt megértette, hogy utána meggondolni magát, és dühöngeni, azt nem szabad.

azt lehet mondani, hogy édesanyám, meggondoltam magam, mégsem szeretném, ha elkennéd a krémet a kenyeremen, kérek szépen egy másikat.

és akkor né adok neki egym ásikat.

jaj. lehet, hohgy nem kéne, de hát én most úgy döntöttem hohy mégis adok.

hogy túléljük valhogy ezt a rettenetesen nehéz 5 éves időszakot, és jövőre már iskolbáa fog menni és olyan lesz mint egy kisangyal, remélem.

most nagoyn nagyon nagyon nehéz sokszor.

 

tehát végül makaróni helyett – ammi egyébként készen volt a hűtőben – főztem neki másik tésztát, mert a rizseshúlst szintén szétterítette a padlón…. és tettem rá reszelt sajot és tejfölt, ahogy kérte. 

és akkor sír, hogy hát ő mondta, hogy a rizseshúst  nem szereti. és igaza van. csak én erőltettem. pedig tudhatnám már régóta, hogy az én fiamat nem lehet erőltetni, mert a végén úgyis ő győz és még dupla munkát is csinál nekem.

nem kiabálok vele, azt már megértettem, hogy az nem segít. az egy tévedés, hogy az segít. nem. azzal csak rossz modort tanul, és ő is agresszív lesz és ordítani fog.

nem az győz, aki hangosabban ordít, ezt már régóta tudom.

tehát főztem neki olyan tésztát végüól , amilyet ő akart, a rizseshúst összesöportem, a kenyeret úgy kentem – nem kentem – ahogy ő akarrta.

és így végül vidáman indultunk el az oviba.

Ruhatár, ruhatár, ruhatár – és egyebek… Read More »