Bézbózkabát, randikényszer.

Már majdnem sikerült kierőszakolnom egy mondatot, és akkor nyílt az ajtó. Folyton így lesz oda minden. Rám rúgja az ajtót a túl korán érkezett aggkor, máskor meg az istenért soha távozni nem akaró gyerekkor, én meg savanyú és csalódott ugyanakkor cseppet sem meglepett arccal ülök, és csak az jár a fejemben, hogy jobban teszem ha tartom a pozíciómat, ragaszkodom ehhez az amúgy kissé kellemetlen pózhoz, és semmi esetre sem nyilatkozok, még ha volna is miről. Nem tudom, hogy hol tartottam épp mikor félbeszakítottak, nem tudom, hogy elkezdtem e egyáltalán bármit. Ma három különböző lánnyal is felettébb boldog voltam, ez biztos. Nem volt szexi közparkokra néző erkélyünk, és drága autó a garázsban, de legalábbis jól megértettük egymást. A nyálas hollywoodi filmekben látni ilyet, hogy az irreálisan szerencsétlen intézetis hajógyári munkás egy valószínűtlen közlekedési balesetben csaknem teljesen lebénul… Szegény embert még a filmipar is húzza, gondolhatnánk, de persze nem! Mert a gazdag családból származó és szünet nélkül túlkompenzáló Betty főnővér habozás nélkül beleszeret minden idők alighanem legszerencsétlenebb balfaszába, és alig várja, hogy az végre ragyás tenyerével végigsimítsa orcáját gyengécske fényviszonyok mellett, mert az ilyen pillanatok csak az éppen kapituláló világosság hathatós közreműködősével jönnek létre, ezt tudjuk. És boldogan élnek amíg meg nem halnak, de nem lehet kizárni, hogy esetleg még utána is, már ha meghalnak egyáltalán valaha. Mert kiadó a boldogság, mindenkinek! Na szóval így valahogy volt ez ma velem is. Háromszor egymás után! És közben még egy lájtosabb műszakot is lenyomtam, szóval ki lehet jelenteni, hogy megtáltosodtam. Talán az éhgyomorra elfogyasztott Sport-szelet az oka, nem tudom.

Én nem tudom mit gondolhatnak az emberek, tényleg. Itt van például Renáta, a halmozottan előnyös helyzetű grafikus lány, aki egy derűs áprilisi nap, és egy kevésbé derűs másik áprilisi nap között eltelt néhány év alatt hirtelen nekifutásból ledobott úgy alig 100 kilót, és jegyet váltott a bálkirálynők kissé cseppfolyós világába. De az ember lánya nem megy egyedül a bálba, mert az se nem célszerű, se nem kellemes. És Renáta lájkolgat, mert közeleg a bál. Vagyis gondolom, hogy végső soron mégiscsak ezért, mert azokról akik évek alatt sem kopnak le mindig kiderül, hogy nem valami rejtélyes rángatózós betegség áll ezek mögött a gesztusként is értékelhető klikkelések mögött, hanem valódi gesztusok, és vágyak, és persze illúziók. Igen, mert nincsenek bálkirálynők illúziók nélkül, de ugyanígy intézetis hajógyári munkások sincsenek illúziók nélkül, ez is mindig kiderül. Szóval nem tudom mit gondolhat Renáta, de akármit is, az köszönőviszonyban sincs a valósággal. Leállhatnék vele trécselni, úgy ahogy már két éve nem, és elmondhatnám neki, hogy „Életem, nem úgy van az, hidd el, nem úgy!”. Megtehetném, de túl nagy áldozat ez nekem. Annyi szar szerepet osztott rám az élet, és annyit vállaltam önként, de ez már nekem is sok, és vállalhatatlan. Pedig talán ezt az egyet kéne vállalni igazán, de pont ez nem megy. Úgy érzem magam mint a bűvész akinek saját trükkjeit kéne lelepleznie, még akkor is ha itt trükkökről már nagyon régen nincsen szó. Vagy akkor mondok mást. Úgy érzem magam mintha a csillogó tekintettel rám meredő gyermekemet nem csak a gyerekműsor forgatására vinném el, hanem bekísérném a színfalak mögé, hogy aztán egy világ dőljön össze benne, és egyúttal bennem is. Ááá, ez se tetszik. Kezdjük elölről! Szóval ki kell csinálnom magamat, azt az arányaiban kevés jót és értékelhetőt is ami van bennem a földdel egyenlővé kell tennem, ez a feladat, vagyis ez lenne. És ez már tényleg mindennek a teteje, ez már tényleg pofátlanság, sok mindenre hajlandó vagyok de erre nem! A teringettét, a macska rúgja meg, ésatöbbi. Hogy nem megyek a bálba azt elfogadtam, sőt örülök neki, na de világgá kürtölni azért nem akarom. Lónak a faszát, tényleg, na! Ugyanakkor meg rémesen bosszantóak ezek a lezáratlan ügyek. Úgy érzem magam mint a közkedvelt (úgynevezett sztár) komikus aki magában pityereg miután levonult a színpadról. Ez a sok hülye helyzet, ezeket utálom a legjobban. És még mindig van mit veszíteni, ez egyszerűen hihetetlen. Az ember legatyásodik, az embert elárulja a teste, az ember embertelenné lesz és végtelenül egyedül marad, és még mindig nincs oda minden! Hamuba sült pogi nem jutott, de ezek szerint még sem volt teljesen üres az a batyu, nahát! A bálkirálynőkért pedig nem kell aggódni, minden bárban van valamelyik sarokban egy bálkirály. Lehet, hogy egyik sem olyan jó komikus mint én, de bálkirályok bassza meg! Hát mindent egyszerre nem lehet, ez akár még világos is lehetne mindenkinek. És én sem lehetek egyszerre kettő, de, hogyan is gondolják akkor? Lehet, hogy ott cseszem el, hogy felöltözök rendesen, vagy nem tudom. Azért a rossz összképen már az intellektus sem segít, vagy legalábbis annyit nem amennyit kéne, lehet remélni. Legközelebb ha egy nővel találkozom emésztőgödörásó gumicsizmában megyek, és abban a huszonöt éves kabátban ami úgy néz ki mintha lehányta volna egy részeg kobold. És, hogy teljes legyen az összhang felveszek még egy igazi proli Chicago Bulls-os baseball-sapkát is. Na ez tényleg egy komoly mesterterv, de valahogy közvetítenem kell ha már másképp nem megy! Istenem, de jó is volna egyszer alulról felfele haladni! Ettől a folytonos lejtmenettől már nem érzem a gyomromat, sőt a szívemet sem. Álruhába kell bújnom ahhoz, hogy talán felismerjenek, hát beszarok tényleg! Hülye játékot űz velem az élet.

Szóval három giccses happy-end egy nap, sőt lényegében egy délután alatt. Az egyikük éppen Renáta volt, akire amúgy már hónapok óta nem is gondoltam, most meg mindjárt össze is költöztünk rögtön. A másik a kis vörös, akit amúgy egy napig sem tudnék elviselni, viszont kishúgomnak elfogadnám. Akkor meg miért rabolja el a fél délutánomat? A bolondját járatja velem a saját elmém. És bár legyinthetnék, hogy „ilyen a magány, basszus”, de ez nem a magányról hanem a feldolgozhatatlan valóságról szól. Igen, a kurva csekkekről, a betegségről, és úgy általában a reménytelenségről. Jó-jó, egy nagyon kicsit talán a magányról is, egy nagyon kicsit…

Bézbózkabát, randikényszer. Read More »