zeneterápia – módosítás

 

a zeneterapomtól jövök. felkavarva.

A zeneterápia abból áll, hogy először kicit beszélgetünk, milyen aktuális gondolatok vannak bennem, és van-e olyan probléma, amivel foglalkozni szeretnék konkrétan.

Aztán lefekszem egy masszirózó padra, nagyon kényelmesen  – a térdem és a fejem alatt párna, a terap betakargat takarókkal.

Aztán elmndja a relaxációs szöveget – ez nagoyn fontos, hogy az ember tényleg el tudjon lazulni, és hogy jöjjenek képek, hangok, jelentek, amikor lecsukott szemmel hallgatja a zenét.

Amikor már megfelelően ellazultam, akkor lejátssza a zenéket sorban, amiket előkészített nekem. Ezek különböző hangulatúak. Általában valami kellemes zenével kezd, hogy még jobban el tudjak lazulni. aztán jönnek kicsit fenyegetőbb zenék is, vagy más, amit ő gondol, hogy jó lehet, hogy kihallhatok belőle valamit, ami nekem fontos.

És akkor valóban, „ébren álmodik” az ember – a képek jönnek, mennek, fellazulnak a tudatalatti emlékeket védő mechanizmusok, és felszínre kerülnek régi fájdalmak, vagy titkos vágyak… – 

a zenehallgatás után még arra is van lehetőség, hogy az ember lerajzolja azt, ami a legfontosabb volt számára a zenehallgatásból – amit meg akar örökíteni.

ezt ugyan így sosem mondta a terap, de én most így fogalmazom meg magmank.

a papírlapra egy mandalakör van csak rajzolva halvány ceruzával. és nekem van rá lehetőségem, hogy azt rajzoljak rá, amit akarok.

 

Az első zeneülésünkön az a trauma tört felszínre, ami úgy látszik, még midnnig foglalkoztat. Hogy az apám egyszer majdnem belefojtott egy kád vízbe.

Egy hattyú jelent meg, aki úszkátl a vízen, aztán egy árnyék jelent meg a mélyben, amely lehúzta őt, hiába védekezett. Sőt, a hattyúm meg is fulladt..

de ahogy ezt a fulladást nem tudtam megakadályozni, mert ez a kép jött, nagy meglepetésemre úgy folytatódott a jelenet, hogy a hattyú újra feljött a víz felszínére – tehát túlélte a fulladást, és kiúszott egy biztonságos terepre, ahol sajnos kacsává változott, és méltatlankodva hápogott, és súlyos sebeket hordozott magán, viszont mégis, túlélte a nagy veszélyt…

Sok más dolgot is láttam – pl. egy hattyútársat és egy kis bébihattyút is, nagyon sok szeretettel vettek körül. ezt is jó volt megélni.

Rajz: virágmandala, élénk, erős színekkel. cím: tűz. kérdés: segítsz nekem, tűz? igen.

 

A második ülésen megint hattyú jelent meg. Aztán eltűnt. És jött egy nagy hajó  a sötétben – én beláttam egy hajó ablakán és ott láttam,  hogy veszekednek. de hogy min, vagy kik, azt nem láttam. és aztán hó esett és betakarta a hajót.

Rajz: a mandala körén belül erős vonalak – körcikkek, kékkel, amik nem a kör középpontjából indulnak ki, hanem csak a kör egyes pontjai közötti körívek. aztán erre rá mégis egy, a kör középpontjából kiinduló mandala, élénk, világos pirossal, naranccsal. Cím: sors. magyarázat: bár az ember sorsa nem virág, mégis lehet virágot rajzolni rá. Igaz, átütnek a zavaró vonalak kékkel – de attól még virág lesz a virág.

(gondolom, a rajzokat is gondosan elemzi a terap – és úgy értékelte, ohgy kész vayok talán arra, hoyg a harmadik ülésen segítsen nekem felülírni az eredeti „kék, zavaró” vonalakat, és virág legyen mégis a rajzomból…)

 

a harmadik, mai ülésen erős, szeretetteljs, érzelmes, áradó férfi áriákat nyomatott a terap. és találkoztam apámmal.

aki „elmondta” (elénekelte erős, áradó szeretetteljes hangon), hogy ő szeretett engem a maga módján. de az élet nehéz volt. és hogy többet lehettünk volna együtt és szerethettük volna egymást, ha anyám nem mérgezi meg az életünket. azt is mondta, hogy szeretett engme lányként is, és csak azért vett nekem fiú játékokat, mert az anyám azt akarta.

aztán  a képek úgy folytatódtak, hogy beültünk egy hajóba és apám evezett ki a nyílt vízre.

aztán megjelent anyám a parton, szokás szerint cirkuszolt, de mi nem törődtünk vele. és ő evezett én meg hallgattam a víz áramlását és élveztem a napsütést.

elképesztő egy élmény volt.

sokat sírtam is a zenék alatt. amikor beszélgettünk. mert persze a terap arról is gondoskodott, hogy női énekes is legyen az elején, és én is el tudjam mondani, hogy mi fáj. az fájt, hogy olyan egyedül voltam. hogy apám a zenét hallgatta midnig, és nem figyelt rám. „álmomban” táncoltam, egy színpadon, és mögöttem a falon az apám vetített képe jelent meg…. milyen pontos „álom”. két más világban éltünk…

és aztán csak álltam, és nem tudtam táncolni, hiába nézett az egész publikum.

 

Most várom a jegyzetet, amit az ülésről készített a terap,  mert mindig el szokta küldeni, és abban benne van a zene címe is, meg az is, amit a zenék hallgatása közben én „diktálok” neki.

Az ülés végén megkérdezte, hogy hogy érzem magam.

Mondtam, hogy elképesztően.

És ez igaz is.

És ő megerősítette – hogy csodálatos dolog felnőttként (bassus, 47 éves leszek idén májusban!!) – átélni azt, hogy van egy erősebb apánk. Aki vigyáz ránk.

Meg is kérdezte, hogy most éltem-e át először ilyet? mondtam, hogy igen. és hogy csodálatos volt.

mondta, hogy vigyázzak erre az élményre, és vigyem magammal.

hát ez az. ezt viszik a gyerekek is magukkal, az életbe. és felnőttként is úgy viszonyulnak a társaikhoz és az élethez, amilyen belső programot kaptak… de ez a program felülírható. csodálatos.

Másnap – ma, amikor javítom az eredeti, tegnapi bejegyzésemet – fel mertem hívni a főnökömet, aki férfi, szorongás nélkül, és beteget jelentettem. Mert tényleg annyira kimerült vagyok, hogy már tegnap is csak fél óra késéssel vánszorogtam be a munkába. Szükségem van egy napra, hoyg kialudjam magam. És ezt meg is mondtam neki. És nagoyn kedvesen mondta, hogy rendben. és nagyon jót aludtam ma! és mindjárt indulok a párkurzusra is apával… hogy még többet tanuljunk arról, hogy hogyan lehet egy családi életet és egy párkapcsolatot jobbá, sikeresebbé, szeretetteljesebbé tenni. mert egyikünk sem kapott jó mintákat.

zeneterápia – módosítás Read More »