Your lie in february
Szeretem, amikor az emberek megszegik az ígéreteiket. Amikor üres szavakkal dobálóznak. Amikor elérik, hogy a másik higgyen nekik, de úgy tiszta szívéből és bízzon bennük. Aztán eldobnak mint egy agyonhasznált papírzsebkendőt, esetleg meg is taposnak, mert miért ne?
Amikor csak úgy szó nélkül lelépnek, és te aggódsz, hogy mi történt.
Amikor szólnak, hogy lelépnek, és ezzel minden sebedet feltépik és nem tudod hova tedd a sebtapaszt, hogy mentsd, ami menthető.
És végül ott állsz, csalódottan, kétségbeesetten és értetlenül, és nem tudod miért történik veled mindez. Minden lehetséges sebből vérzel, de már energiád sincs, hogy kijavítsd a dolgokat. Csak fekszel a földön, vagy ülsz egy sarokban és már órák óta görcsösen bőgsz és nem tudod abbahagyni. És sajnálnád magad erősen, hogy így kitoltak veled, de csak utálatra vagy képes. Utálod az embereket, főleg ezeket, akik hazudtak. De a legjobban magadat gyűlölöd, mert biztos te voltál a rossz, aki hibát követett el. És legszívesebben kilépnél az ablakon, de nem teszed, mert tudod, hogy ígéretet tettél, amit te sosem szegnél meg.
Egy kupac fájdalom vagyok, semmi több…
Your lie in february Read More »