Szerfüggés

Szívem szerint kezdeném azzal, mint oly sokan, hogy „úgyse olvassa el senki”. Csak hát a gyakorlat azt mutatja, hogy mindent elolvas valaki – már csak unalmában is. Szóval, ezek saját tapasztalatok és szubjektív következtetések.
Anyámnak volt egy nagy klasszikusa: „Nem tudni, hogy az alkoholtól lett-e depressziós, vagy a depresszióját issza el.” Néhány éve egy áter azt mondta nekem, hogy meggyőződése, hogy nálam az alkoholfogyasztás másodlagos tünet. Szerintem az összes szerfüggés szinte mindenkinél az. Valamilyen pszichés probléma talaján (álmegoldására) alakul ki. Leginkább a szorongásén, merthogy az is majdnem minden pszi betegségnél jelen van, amire meg egy másik áter(nő) nyilatkozta, hogy nem önálló betegség, hanem tünet (talán a GAD kivételével), csak hát muszáj önálló betegségként kezelni, mert csak így írhatja fel a benzót. (Erről, hogy mi az, ami csupán azért diag., hogy bizonyos gyógyszereket felírhassanak, már egyszer polemizáltunk a szem.zavarok kapcsán.)
35 éve, az első átriai körben még „ethil-tranquilláns (nyugtató) abusus”-ról írtak nekem, merthogy abban a korban még nem alakulhat ki függés! (Ma már tizenéveseknél is diagnosztizálnak alkoholbetegséget.) Ez annyiban igaz lehet, hogy fizikai függés valóban lehet, hogy nincs (habár remek másnapos tünetek léteznek), viszont a lelki függés már megvan, és az nehezebb ügy, mint a fizikai. Amikor elvonóra mentem, már rendes fizikai tüneteim voltak. Elég kalandosan kerültem végül az áternő elé, aki megkérdezte, vállalom-e az elvonót, adott 20 perc gondolkodási időt. Vállaltam, ami azonnali zártra menéssel kellett volna járjon, de mivel épp átépítették az osztályt, így hely nem volt, kaptam 3 hét múlvára időpontot befeküdni. Mivel én már abban a három hétben egy kortyot sem ittam, a nehezén túl voltam, mondhatni, nem sok értelme volt a bent fekvésnek… Kaptam „mankónak” Anthaaetylt, ami szerintem igen rizikós dolog, ennél „kisebb” lehetséges következményekért is vontak már ki gyógyszereket a forgalomból. Szóval 3, majd újabb 1,5 év múlva visszaszoktam, pontosabban megszűnt a tünetmentesség.
Na már most, tavaly ugye bekerültem kórházba a gerincsérvvel. Ez azzal járt, hogy egyszerűen nem volt módom rágyújtani 40 évnyi erős dohányzás után. Ilyenkor „normál esetben”, tehát leszokáskor adnak nikotintapaszt, -tablettát stb., na ilyesmire nagy ívben tojtak persze. (Súlyos alkoholistáknak az infúziós oldatuk tartalmaz alkoholt ilyen esetekben…) A lényeg, hogy semmi, de semmi fizikai panaszt (elvonási tünetet) nem okozott ez (nem úgy, mint az alkohol- vagy gyógyszerelvonás). Öt hét után panaszkodtam a lógusnak, hogy nagyon hiányzik a cigi. Mire ő: Nem értem, hiszen a fizikai elvonás 3 hét. Nem is azzal volt a baj, hanem a pszichés függéssel. A dohányzás együtt jár csomó szokással, mozdulattal, stb., amit nemigen tud az ember helyettesíteni, merthogy az – OCD. Imigyen rájöttem, hogy úgy általában a szerfüggőségek tartalmaznak egy kényszeres cselekvéssort, amit mint OCD-t külön kellene kezelni. És a függőségek kezelése kb. a leszoktatással be is fejeződik. A drog biztos, hogy hosszabb leszoktatási időt igényel, és hosszabban tartanak a megvonási tünetek, de mivel arra sosem kattantam rá (olyan kocadrogos voltam), ezt nem tudom.
Szóval szerintem a leszoktatás utókezelése egy OCD-terápia kellene legyen, amit nem pótolnak – mert nem is pótolhatnak – az ún. támogató közösségek.