deperszonalizáció

Sziasztok!

Nem tudok kivel beszélgetni nincsenek barátaim nincs aki meghallgasson ezért gondoltam itt kiírom magamból. Úgyérzem nem vagyok erre a világra való annyira más vagyok mint a többiek,de mindegy ezt már megszoktam mégis rosszul esik amikor ezt szóvá teszik például az új munkahelyemen. Egyiknap egy nővel dolgoztam majd hallom amikor rólam beszélt egy másik kollégámmal: „Fura lány” és folytatta miért nem csináltam meg ezt meg azt…Ha nem mondja honnan tudjam?Több emberrel dolgozom együtt,betanulok nem tudhatom mindenkinek a nyűgjét elsőre. Annyira rosszul esett,hogy még mindig sírhatnékom van, és holnap megint vele leszek legszívesebben inkább megölném magam csak ne kelljen bemennem oda. Annyira utálok élni utálom a mindennapokat erre még bántásokat is kapok és nem ez volt az első.Félek amúgy ki is rúgnak,mert nem beszélgetek velük és így nem illek a csapatba,de nem tehetek róla nem is tudok mit hozzáfűzni a beszélgetésekhez sosem voltak barátaim nem tudom,hogy mikor mit „kell” mondani.

A munkám  beosztása miatt pszichológushoz sem tudok hetente járni csak ritkábban ami borzasztóan megvisel. Deperszonalizációm van,szorongásom,depresszióm és nem találkozhatok az egyetlen emberrel,aki segít nekem,mert abban a pokolban kell lennem,mert kell a pénz…Elveszetnek érzem magam emiatt is és rettenetesen dühös vagyok,mert én nem cserélhetek műszakot más meg igen nyílván. Engem le kell szarni,mert csendes vagyok és a puszi pajtiknak mindent lehet.

Mindennap azzal nyugtatom magam,hogy mindjárt vége a napnak mindjárt,de aztán pár óra és kezdődik minden előrről. Kezdek belefáradni.

Javasoltak nekem antidepresszánst/antipszichotikumot,de nem merem beszedni már(régebben szedtem többfélét is) azt gondolom,hogy az orvosom megakar ölni nem segíteni akar,hanem megmérgezni tudom én,hogy hülyeség jobb pillanataimban,de ezaz érzés mindig visszatér ugyanez a többi emberrel is,hogy mindenki kiszemel magának csak,hogy engem bánthasson mindenki átver,szórakozik velem,hülyének gondol stb…