Feri története

A 90-es években a véderőknél dolgoztam az utcán, sok szörnyűséggel találkoztam. Később főiskolát végeztem, egy irodába kerültem.  Engedélyek kiadásával foglalkoztam, később előadó lettem. Nagyon stresszes volt a munkám, a délutáni órák helyett, késő éjjel jártam haza, rengeteget túlóráztam. Ez évekig ment, míg végül lebetegedtem.

 

Kórházba kerültem, teljes körű kivizsgáláson estem át. Kiderült, többszörös-áttétes rákos beteg vagyok. Az orvosok nem sok esélyt adtak a felépülésre. A „hagyományos” kemoterápia mellett távol-keleti gyógymódot is alkalmaztunk. Elkövettem mindent, hogy meggyógyuljak. Meg akartam gyógyulni. Az orvos lepődött meg a legjobban, amikor nem találtak betegségre utaló nyomokat a szervezetemben.

 

A kezelések borzasztóak voltak, rengeteget sírtam. A kórházban még fertőző vírusos-májgyulladást is kaptam. Pár év múlva még ebből is meggyógyultam.

 

Később megismertem a nőt, nevezzük Erikának. Rendszeresen kirándultunk, bejártuk az egész országot, külföldön is sokat jártunk. Kellemesen éltünk, visszamentem dolgozni, és mellette elkezdtem egy egyetemet is.

 

Ekkor kezdődtek a lelki problémáim. Vissza-visszatérő depresszióval kezeltek évekig. Kihelyezett munkahelyemen dolgoztam hétköznaponként, hétvégén Erikánál voltam, minden rendben volt, nekem jó volt, hogy szeretnek.

 

Eltelt egy-két év így, amikor is – a munkahelyemen – koholt vádak alapján fegyelmi eljárás indult ellenem. Én nem hagytam annyiban, büntető eljárást indítványoztam. Sajnos, bizonyítani nem lehetett semmit, mert elévültek a bizonyítékok. A szálak magas tisztekhez vezettek, teljesen kikészítettek az eljárással, volt olyan munkatárs, aki legalább időnként kiállt mellettem, de a többség sajnos nem.

 

Beteg állományba kerültem, a sulit abbahagytam, kikészültem, kórházba kerültem, ahol idegkimerülést és skizofréniát állapítottak meg nálam.

 

A munkát a betegségem miatt abba kellett hagyni. Erikához költöztem, ekkor ő teljesen megváltozott, erről az oldaláról eddig még nem ismertem. Jelenlegi ismereteimmel nárcisztikusnak mondanám. Borzalmas volt, egyszer ragaszkodott hozzám, máskor az ellenkezője volt. Ez engem nagyon megviselt.

 

Nagyon sok pénzért építkezésbe fogtunk, de az építkezést nem sikerült teljesen befejezni.  Ő és én próbáltuk az utólagos munkálatokat befejezni.  Én mindenbe segítettem neki, mindig mellette álltam, de ő mindig veszekedett velem és lehordott mindennek, sajnos, az együttléteket nem tudtam biztosítani a stressz és a gyógyszerek miatt.

 

Éveken keresztül tartott ez a kapcsolat ebben a formájában. Borzasztó stresszben éltem. Hivatalos munkahelyem sokáig nem volt, Erika sem igazán akarta, hogy újra hivatalos munkahelyem legyen, és én magam sem igazán találtam olyan helyet ahol alkalmaznának. Otthon a háztartásban segítettem, nagy gyerekei voltak már az előző házasságából, együtt éltünk az ő családjaikkal is. Én jártam a boltba, főztem, rendeztem a kertet, mostam, takarítottam és jobban elfáradtam, mintha hivatalos munkahelyem lett volna.

 

Amikor veszekedett velem, gyakran hazajöttem a szüleimhez egy-egy hétre, nem tudtam benne többet a nőt látni. Nagyon ritkán voltunk együtt, állandó szóbeli megalázásának tárgya voltam, önbizalmamat teljesen lerombolta. Borzasztóan el voltam keseredve, mindent megtettem, hogy minden rendben legyen, és ne veszekedjen velem, de ezt nem tudtam elkerülni, így egy nap összepakoltam és minden szó nélkül eljöttem tőle.

 

Ez a dolog azóta is nagyon fáj, nagyon fáj a lelkemnek. Volt jó is, és az hiányzik. Időnként eszembe jutnak régi emlékek. A történtek ellenére is úgy érzem, még mindig szeretem, szeretném, ha boldog lenne.

 

Annyira bántott, hogy eljöttem tőle, hogy ismét kórházba kerültem,  ez alatt a kórházi kezelés alatt a depressziós betegségemre adott szerekről leállítottak, mondván, hogy abból meggyógyultam. Azóta, hogy eljöttem tőle, az orvosom mindig fokozatosan csökkentette a gyógyszereket, míg végül a papírra többet nem írták a skizofrénia diagnózist.

 

Nagyon kevés gyógyszert szedek, remélem, hogy idővel ezt is elhagyhatom, érzem, hogy jól vagyok, itthon szeretnek, nyugalomban vagyok. Amikor beteg voltam, úgy érzem, nem produkáltam azokat a tüneteket, mint egy skizofrén, teljesen magamba zárkóztam, sokat sírtam. Ez szerintem inkább idegkimerülés volt.

 

Most alkalmazkodási zavarokat írtak a papírra, nem tudom, miért írták ezt a diagnózist, lehetséges, hogy eleve téves volt a diagnózis felállítása. Amit érzek, hogy nagyon nehéz több ember előtt beszélnem, stresszelek, szorongok, akkor is, ha csak egy idegen ember előtt kell beszélnem. Nincs semmi önbizalmam, ami volt, azt a párom lerombolta, illetve azok a dolgok, amik történtek az elmúlt évek alatt.

 

 

vanitadivanita

Szomorú, de egyben sikersztori is a tied. Csak így tovább és a végén teljesen meggyógyulsz!

A tüneteidet halllva furcsálltam a skizó diagot. 

//