Árvalányka története: horror a családban és felépülés az abúzusból

1.Az első születésem:
------------------------
Már a fogantatásom pillanatában megpecsételődött az életem. De szó szerint.
5 gyerekből 4. gyerekként fogantam meg.
Anyám valamiért (MIÉRT?) minden trükköt bevetett, hogy elvetéljen velem.(öv, kötő tű,stb.)
Mindenki előtt eltitkolta, hogy velem terhes. Egyértelmű, hogy nem kívánt gyermek voltam.
Mikor 6 hónapos pocak lakó voltam, anyám otthon volt éppen, mikor elfolyt a magzat víz. A szomszédot kérte meg, hogy kísérje be a kórházba, apámnak aki akkor dolgozott üzent, hogy másnap érdeklődjön. Mikor a kórházban várakozott, kiszólt az orvos "jöhet a kismama" anyám ezt válaszolta: "nem vagyok terhes, daganatom van".
"Én még mit sem tudtam Rólad, Te már akkor szerettél, anyám méhétől fogva rám gondot viseltél..."

2.Második születésem
-----------------------
Megszülettem. Pont jókor, mert kiderült, hogy mikor anyám bement, már nem volt szív hangom.
1kg és 26cm voltam születésemkor, később 2hét múlva 78dkgr. Belegondolni is rossz.
Anyám hazament a kórházból mondván, hogy ott van még 3 gyereke. Mikor értesítették a kórházból, hogy mehet értem, nem ment.
Most képzelj el egy 78dkgr-s babát, aki ott van anyátlanul, apátlanul, csak az orvosok és a nővérke vannak körülötte......Már a gondolatba is beleborzongok....képzeld el, micsoda csoda, hogy életben maradtam, hiszen az orvos tudomány még nagyon nem tartott ott, ahol most...

3.
Anyám olyannyira lemondott rólam, hogy GYES-re sem ment el, sokáig még a családi pótlékot sem vette fel. Szüléskor kivett 3 nap szabadságot és utána vissza ment dolgozni. Sokáig senki nem tudta, hogy van egy 4.gyereke.

4.
Közben a családba kiderült, hogy vagyok én.
A kereszt anyám érdeklődött irántam és az anyám mindig azt mondta, hogy minden rendben, szépen fejlődök, stb. Ezt valamiért nem hitte el a kereszt anyám és betelefonált a kórházba, ahol megtudta az igazságot.
Még mindig ott voltam a kórházban és mondták, hogy hamarosan csecsemő otthonba visznek.
A kereszt anyám bement és kérte, hogy addig hadd maradjak, míg Ő megszül és akkor elvisznek.
4 hónapos koromig "nevelt" a kórház.

5.
4 hónapos koromtól 1 éves koromig voltam ott. Fényképek bizonyítják, hogy úgy neveltek az unoka testvéremmel, mintha ikrek lennénk. 1 éves koromban a mamám (Ő is a kereszt szüleimnél lakott) azt mondta, hogy adjanak vissza a szüleimnek, mert mégis Ők az igazik. Míg élt a Mama, addig bánta ezt a döntését. Kb. másfél éves koromban meglátogattak a kereszt anyuék és anyu kérte, hogy egy pár napra vigyázzanak rám. Fél év lett belőle. Mesélte a kereszt anyu, hogy rettenetes állapotban voltam. Pelenka helyett apám egyik trikója volt betéve, ami nem is volt tiszta. A popsim úgy nézett ki, hogy az orvos majdnem sírva fakadt a látványtól.
Közben született egy húgom, Akit rendben neveltek.

6.Az első nagy csapás, harmadik születésem
---------------------------------------------
2 éves koromtól az anyámék "nevelgettek" Leveleket találtam meg, amiben az óvodai elemzés olvasható. Rendszeresen verési nyomok vannak rajtam, alultáplált voltam, nem játszottam senkivel.
Panel házban laktunk, ahol ugye minden hallatszik. A veréseket is hallották.
4 éves voltam, mikor az anyám nagyon megvert. Minden veréskor azt mondta az oviban, hogy játék közben ütöttem be magamat. 4 évesen már fojtogatási nyomok voltak a nyakamon, ekkor már az óvoda egyenesen vitt orvoshoz illetve intézetbe.
MIT TUD TENNI EGY 4 ÉVES, HOGY ÍGY ÖSSZEVERJÉK?

7.Egy kis boldogság a gyermekkoromban:
----------------------------------------
Az óvodából rendszeresen írtak a szüleimnek, hogy elhanyagolt vagyok, nem játszanak emiatt a társaim. Magányos és visszahúzódó voltam.
Ezután a verés után még elmertek vinni óvodába. Mikor rákérdeztek mi történt, azt mondták, játék közben leestem a szekrényről. Hát igen, egy ilyen esés még fojtogatási nyomokat is hagy maga után.......
Aznap már nem mentem haza, az óvodából egyenesen intézetbe vittek.. Az intézetből nagyon hamar kikerültem nevelő szülőkhöz. A nevelő szüleim elmondása alapján, a gerincem rettenetesen szét volt verve és volt egy agy burok bevérzésem is.
De mindez semmi ahhoz képest, amit a lelkemmel tettek. RETTEGTEM!!MINDENTŐL!!!ISZONYÚAN KI VOLTAM ÉHEZVE A SZERETETRE!!! Mesélte a nevelő anyám, hogy mikor a nevelő apám levette az övét, mert vetkőzött félelmemben bepisiltem és sírtam, hogy ne bántsanak...
A nevelő szüleim egészségileg rendbe hoztak és SZERETTEK!!FELTÉTEL NÉLKÜL, ODAADÓAN SZERETTEK!!!!!
Az első osztályt még ott kezdtem el, mígnem...
A nevelő anyám mesélt egy esetet és azt mondta, ha nincs ott más is, nem hiszi el, hogy megtörtént: egyik nap csöngettek, Ő ment kifelé és én nagyon zokogtam és azt hajtogattam, hogy nem akarok elmenni. Nem értették, miért mondom, hiszen nem is volt róla szó. Kiderült, hogy a postás hozott egy levelet, amiben az állt, hogy vissza kell mennem a szüleimhez. A mai napig nem értem MIÉRT?!?!?Állítólag azért, mert az apám hivatásos katona volt és abban az időben nem lehetett galibás a családi háttere, mert akkor kirúgták volna.

8.A pokol kezdete:
-----------------
Mikor visszakerültem, megkezdődött a pokoli életem. A nevelő szüleimet el tiltották tőlem. Sokszor a temetőn keresztül(közel volt hozzánk)leskelődött utánam. 7évesen fogyó kúrára fogtak mondván, kövér vagyok. Minden játékomat és ruhámat elvettek. Az iskolába büdösen és ápolatlanul jártam, nem voltak barátaim sem.

9.Verések:
-----------
Apám iszonyúan megtudott verni. Sokszor nem mentem emiatt suliba. Volt, hogy összetaposott, összerugdosott. Mindennel brutálisan megvert. Hol szíjjal, a szék lábával, stb. De Ő "csak" hetente 3x4x. Ha rossz jegyet kaptam, ha loptam(igen, loptam, de majd ezt később), vagy ha a verés miatt sírtam, vagy mert olyanja volt. Egy idő után a veréseket már könnyek nélkül kellett tűrjem, hogy hamar vége legyen. Megtanultam befelé sírni.
Anyám rosszabb volt. Ő mindig bántott. Sokszor volt, hogy nagyon megvert, de az apróbb ütések állandóak voltak. Féltem mellette elmenni, féltem, ha már a lépteit meghallottam. Az, hogy a karomba vájta a körmét, az mindig volt. Egy idő után már nem is éreztem, hiszen soha nem volt ideje begyógyulnia az előző sebnek. Mikor elmentem mellette, mindig valamivel a fejemre ütött. Hol merőkanállal, fa kanállal, kanállal, egyszer még egy kés is beleállt a vállamba. Mindig véreztem valahol. Rengeteg fa kanalat eltört rajtam.Mikor nagyobb voltam, már keményebbeket kaptam.

10.Lopások:
-------------
Sokszor nem kaptam enni. Volt, hogy ez volt a büntetésem. Sokszor loptam ételt a hűtőből. Csináltam olyat, hogy egy bögrébe tettem lisztet vagy zsemle morzsát, bele cukrot meg vizet és megettem. Mikor ezt tudtam enni, ünnepi hangulatom volt. Inni sem ihattam mindig. Egyik este kimentem a fürdőbe és ittam a csapból, erre anyám utánam jött és jól elvert, hogy lopom a vizet. Most már ezen csak nevetni tudok. Sokszor kaptam a lopások miatt. Most már tudom, hogy helytelen, de akkor nagy szükségem volt ezekre a lopásokra.

11.Nincsenek szüleim:
----------------------
9 éves koromban arra a tudatra ébredtem, hogy nincsenek szüleim. Én azt gondoltam, hogy a nevelő szüleim az igaziak, hiszen tőlük kaptam a szeretetet és gondoskodást és nem értette, miért hagytak el. Miért adtak oda annak a két embernek, akiknek azt kell mondjam, hogy apu és anyu. Azóta is ebben a tudatba élek. Nem emlékszem és nem tudom, milyen az anyai-és apai szeretet. "36 fokos lázban égek mindig, s Te nem ápolsz anyám.."

12.Testvérek:
----------
Van négy testvérem. 2báttyám, 1nővérem és 1 húgom. Egész gyermekkoromat úgy éltem, hogy ellenem nevelték Őket. Nem mondom, hogy most már jóban vagyunk, de néha beszélgetünk.

13.Szexuális zaklatás:
---------------------
Elég korán érő típus voltam. 11éves korom óta menstruálok és azóta kezdődött kialakulni a nőiességem. És akkor kezdődött a pokol második része. A mai napig nem felejtem el, ahogy apám odajött és fogdosott. Nagyon megijedtem. Nem tudtam semmiről, hiszen nem lettem felvilágosítva. Nem értettem miért vérzek(még ki is kaptam, mikor szennyesbe tettem a véres ruhákat) mi történik a testemmel, az apám miért csinálja ezt velem. Először csak fogdosott, majd már mindent megtett velem. 12évesen vette el a szüzességemet. SZÉGYEN!!!A MAI NAPIG SZÉGYELLEM!!!Féltem tőle, rettegtem!!!!!!!!!!!!!!!Mindig fájt, amit csinált és elkezdtem gyűlölni a testemet. Minden fürdésnél sikáltam magamat mindenhol, a bőrömet akartam leszedni, csak hogy a mocsok lejöjjön. Senkinek nem mondhattam el, mert apám befenyített,  hogy megöl. Sokszor ellenkeztem is, de akkor agresszívvá vált, fojtogatott. 16éves koromig tartott. Egyszer vettem a bátorságot, hogy feljelentem. Telefonáltam a rendőrségre és azt mondták, mivel nincsen szem tanú, nem jelenthetem fel.....

14.Apám lebukása:
---------------------
Apám általában akkor zaklatott, ha nem volt otthon senki. Volt olyan, hogy anyám a mi szobánkban varrt a gépen, apám meg behívott a nagyszobába, becsukta az ajtót és "tevékenykedett". Nos ezek után, hogy a többiek is otthon voltak és akkor is behívott nem hiszem, hogy anyám nem tudott róla, apám mit tesz. A húgom is ránk nyitott egyszer. Fú......Egyik karácsony éjszaka aludtam és arra ébredtem, hogy apám visz le a pincébe(sokszor ébredtem arra, hogy a takaróm alatt van. A pincében a kocsira fektetett, befogta a számat és...Anyám lejött.MÉG ÉN VOLTAM A HIBÁS!!APÁM RÁM KENTE AZ EGÉSZET, MINTHA ÉN VITTEM VOLNA LE A PINCÉBE ŐT ÉS MEGERŐSZAKOLTAM VOLNA!!!!!Azt mondta, lementem éjszaka hozzá meztelenül(közbe ott volt a pizsim széttépve) és neki estem. Onnantól én voltam a család kurvája, aki még az apját is megerőszakolja...Ha ránéztem egy férfira, vagy fiúra, vagy kinéztem az ablakon, biztos mindenkivel lefeküdtem. Az-az igazság, hogy ez már nem hatott meg. Ekkorra már nem voltak érzéseim. Nem sírtam, ha vertek, rezzenéstelen arccal tűrtem, hiszen "én erős vagyok". Nem sírtam, mert nem volt kinek és hol. Nem fájtak a piszkálódások, hiszen akkor törődtek velem. Nem voltam más, mint egy tárgy, amivel azt csináltak, amit csak akartak. Kihalt belőlem a szeretet, a gyűlölet és az érzések is kihaltak.

15.gyilkosság és öngyilkossá(4.és5.születésem):
-------------------------------------------------
13 éves koromban nagyon rossz gondolatok voltak a fejemben. Meg akartam ölni a szüleimet. Szörnyű, nem? A bátyám azt mondta a másik tesómnak, (lehet, csak nagyzolásból)hogy tud szerezni ciánt. Onnantól kezdve, hogy ezt meghallottam, minden este azon agyaltam, hogyan tudnék szerezni. Elgondolkodtam, hogy szerzek egy kicsit és beleteszem a levesbe. Én úgysem kapok enni, így életben maradok. Sok éjszaka ezekkel a gondolatokkal aludtam el. Aztán egy nap úgy ébredtem, hogy én nem ölhetek meg senkit, hát megölöm magamat. Aznap nem volt első órám, így a gyógyszeres fiókból kivettem 2 doboz NOXYRON-t (ez egy erős altató volt, amit azóta ki is vontak a forgalomból.) Én buta (vagy nem buta) Nem mertem otthon bevenni. Pedig ha megteszem, biztosan meghaltam volna, hiszen egész nap nem volt otthon senki. A suliban a rajz órán ki kérezkedtem és bevettem az összeset. Olyan hamar hatott, hogy nem is emlékeztem utána semmire. Még egy ilyen eset 17 éves koromban volt. Ismét 2x születtem ujjá.
Emberek! Ha egy tizenéves öngyilkossági kísérletet tesz, az nem biztos, hogy tinédzser kori figyelem felkeltés!!! Ilyenkor kicsit szét kell nézni a környezetében. És nem igaz az, ha nem sikerül, akkor az figyelem felkeltés!!! Nem minden komoly öngyilkosság sikeres. Van Valaki, Aki tudja, hogy mikor halunk meg!!! Ezt nem mi döntjük el!

16.Az iskola:
-------------
Utáltam iskolába járni. Nem a tanulás miatt, hanem a tanárok miatt. Persze az osztály társaimat sem szerettem, de ez már mellékes volt. Mikor az első osztályban átkerültem a másik iskolában, a nevelő anyám kérte a tanárt, hogy ne mondja el a gyerekeknek, hogy intézetben voltam. De sajnos "véletlenül" elkotyogta magát. Nagyon jó csúfolódás tárgya voltam. Már mindenért csúfoltak. Ráadásul az a tanár nő mindig tépte a hajamat. Másodikban lett egy új tanárunk, Akit nagyon szerettem, sajnos 5.-től ismét új tanárunk lett. Én soha nem értettem a tanárok viselkedését. Minden nap felhívtak az igazgatói irodába, hogy megvizsgálják rajtam a verési nyomokat. Minden nap tudtak a verésekről! MIÉRT NEM CSELEKEDTEK? Mostanság erre rákérdeztem a volt osztály főnökömtől és az volt a válasz:mert féltették az állásukat....Az állásuk többet ért, mint egy emberi élet? Míg az intézetben felnőtt gyerekek azt szerették volna, hogy családhoz kerüljenek, én minden este azon imádkoztam, hogy intézetbe kerülhessek.
Kb. 9éves koromban szokás szerint megint behívtak az igazgatóiba és volt ott egy újságíró nő(Cziráki Judit) és egy riporter(Császár Attila) és azt mondták, hogy a nevelő szüleim küldték Őket. Kérdezgették, hogy élek, 1x2x még a nevelő szüleimmel is beszélhettem telefonon és ez valahogy abbamaradt. Hát eléggé felkavartak! Kiderült, hogy a katonaságnál is fény derült arra, hogy az apám vert és mégsem tettek semmit.MIÉRT???

17.Függőségek:
----------------
Kettő függőségem is volt. Az egyik a kórház. Sokat voltam kórházban. 18éves koromig nem mertem elmondani semmit sem az orvosoknak, mert az anyám befenyített. Emlékszem, hogy az intenzíven feküdtem, a csövek lógtak minden honnan és az anyám még akkor is rúgott belém 1-et. Rájöttem, hogy milyen jó a kórházban, mert ha csak látszatra is, de SZERETTEK! Szippantottam magamba a szeretetet. Egyfajta függőség alakult ki bennem a kórház felé. Ha már hetekig nem feküdtem valahol, nagyon beteg lettem.
Második a gyógyszer függőségem volt.
Volt egy cipős dobozom és az tele volt gyógyszerekkel, erősebbnél erősebb nyugtatókkal. Ez a doboz biztonságot adott nekem, hogy bármikor elmenekülhessek a világ dolgai elől. Bár ritkán vettem be belőle, de akkor a legerősebbet, hogy át aludhassam a napot. Még arra is képes voltam, hogy lopjak gyógyszert. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltam ettől a doboztól.

18. Megbocsájtás:
-------------------
Mikor sikerült megbocsátanom szüleimnek, még nem voltam keresztény, de az Úr már erősen és láthatóan tevékenykedett bennem, az életemben. 16 éves voltam, mikor a szexuális zaklatás abba maradt, mert apám elkerült otthonról. Mint már írtam, nem tekintettem Őket soha a szüleimnek.
Apámat akkor tulajdonképpen kirakták az utcára. A mai napig nem tudom megmagyarázni, miért érdekelt azután az apám sorsa, de egy év elteltével felkerestem Őt. Ez egy téli nap volt és amit láttam az rettenetes. Egy fűtetlen nyári konyhában volt megbújva. Én úgy ismertem Őt, mint egy agresszív ember, de akkor egy megtört, lefogyott, fázó és éhező embert láttam benne.
Nem tudtam, mit kezdjek ezzel a látvánnyal, de tudom ma, hogy a leghelyesebben cselekedtem. Elkezdtem Neki ételt vinni, már amennyit kaptam, de azt megosztottam Vele és egy alkalommal azt mondtam, mikor egyedül vagyok, jöjjön haza és vigyen magával bármit ami az övé: ruhát, takarót... és eljött az a nap és egyedül voltam otthon és kopogtatott...és féltem....beengedtem és míg Ő pakolt, addig felmentem a szobámba, mert a félelem még mindig bennem volt...mikor ment el, akkor lementem, hogy kiengedjem és az ajtónál felém fordult, s mikor megláttam, a szívem ketté hasadt...az az agresszív ember ott állt előttem és sírt...a szavait soha nem felejtem el: "neked kéne a világon legjobban gyűlölnöd engem és mégis te vagy az egyetlen aki segít"..

19. Tényleg meg akarok halni:
------------------------------
Már mindent nagyon soknak éreztem, teljesen összetört a lelkem és nem láttam kiutat, és valóban fel akartam adni. Úgy akartam meghalni, hogy gyógyszert is vettem be és az eremet is elvágtam és mindezt egy pincében, ahol azt gondoltam, biztosan nem talál meg senki. Tudjátok, az Úr elől nem lehet elbújni és ha Ő azt akarja, akkor egy lakatlan szigetre is küld valakit. Ő nem akarta, hogy meghaljak és az elhagyott pincébe küldött valakit értem. Már tudom, hogy Neki hatalmas kincse vagyok és nagyon vigyáz rám.
Sokáig voltam kórházban, s közbe 18 éves lettem. Anyámnak írtam egy levelet, melyben kértem, bocsásson meg ha annyi szomorúságot okoztam Neki. Nem vártam Tőle semmit, de főleg nem azt, ami ezután következett. Bejött a kórházba a Bátyám, mindenki előtt jól agyon vert és közölte, ki vagyok tagadva.
Még jobban össze omlott bennem minden. Közbe az apám is sokat járt a fejemben és teljesen bele betegedtem, hogy mi lehet Vele, hogy nem tudok Neki segíteni, bulimiás lettem.

Offline

Szia.

köszönöm szépen. Nem igazán tudom mit is keresek itt... Olvasgatok .....

Mst kezdtem egy terápiát..... Nem rég

Offline

szia multajelenben! tudunk valahogy segíteni?

Offline

holdfény írta:

De drága vagy nagyon szépen köszönöm.Smile

És örülök.Smile ebben reménykedtem hogy megvan és nem kell újraírnod.

Neked is szép estét és hétvégét kívánok szeretettel.Smile

Köszönöm, viszont kívánom Smile egyébként nem egy nagy írás, nem sajnáltam volna, nem is azért kérdeztem...csak azt hittem, hogy valami rosszat írtam és törölve lett.

Offline

holdfény írta:

Szia kedves Árvalányka!

Ide írok Neked, sajnos tegnap visszaállítás miatt 4óra elveszett, így az is amit írtál sajnos, pedig nagyon el szerettem volna olvasni....

Remélem újra leírod, megkérhetnélek rá...Köszönöm előre is...

Sok puszi ölelés szeretettel.

 

 

Szia Drága! Köszönöm szépen, ezt nem tudtam, s hálás  vagyok, hogy szóltál, mert a kis ördög már motoszkált az agyamban Smile Mivel tegnap facebookos oldalama is kimásoltam, így most be tudtam ide másolni. Smile Csodás estét, szeretettel Smile

Offline

Vadvirág85 írta:

Uhh..ez nagyon durva történet.. Sok erőt,és kitartást kívánok neked! heart

 

Köszönöm, nagyon kedves vagy <3 

Offline

Uhh..ez nagyon durva történet.. Sok erőt,és kitartást kívánok neked! heart

Offline

Grafitceruza írta:

Árvalányka, szeretném megkérdezni, hogy 18 évesen az üzenet után mit tudtál csinálni? Hova mentél, hol tudtál lakni? Hogy álltál talpra? Ha nyilvánosan nem akarod leírni, kérlek írd meg nekem privátban. Sokat segítenél vele, mert nem tudom, hogy ilyenkor mit lehet csinálni, főleg ha holmik is vannak. Köszönöm. Egyébként pedig minden elismerésem a Tied, hogy képes voltál talpon maradni.

 

Szia...kicsit csöveztem, majd a keresztszüleim befogadtak egy kis időre...aztán elmentem kórházba dolgozni és nővérszállón laktam...úgy sikerült talpraálljak, hogy a kórház mellett még volt kettő másodállásom...nekem nem voltak holmijaim otthonról, még irataim sem, csak annyim volt, ami ruha rajtam volt, de azt az első adandó alkalommal kidobtam...

Nálad is fenn áll ennek a veszélye?

Offline

Árvalányka, szeretném megkérdezni, hogy 18 évesen az üzenet után mit tudtál csinálni? Hova mentél, hol tudtál lakni? Hogy álltál talpra? Ha nyilvánosan nem akarod leírni, kérlek írd meg nekem privátban. Sokat segítenél vele, mert nem tudom, hogy ilyenkor mit lehet csinálni, főleg ha holmik is vannak. Köszönöm. Egyébként pedig minden elismerésem a Tied, hogy képes voltál talpon maradni.

 

Offline

köszönöm Roxy...a könyvet nem ismerem, viszont a filmet láttam...bár az is kissé kemény film, de nem olyan alapos, mint a könyv..ha lesz rá lehetőségem, megveszem majd Smile

Roxy

Tényleg van filmváltozata? 

Offline

Tábita64 írta:

Kedves Árvalányka!

 

Köszönöm szépen a jókívánságodat. smiley

Csatlakozom az előttem szólóhoz (a könyvet leszámítva, mert azt nem ismerem).

Legyen sok szép napod a gyermekeddel együtt! heart

 

Jut még eszembe: én az ajánlott könyv filmváltozatát láttam. Hirtelen nem ugrott be, nem is tudom, hogy felejthettem el!! sad Nem tudom, hogy vagy most lelkileg, lehet hogy a könyv lélekkímélőbb.

Offline

Kedves Árvalányka!

 

Köszönöm szépen a jókívánságodat. smiley

Csatlakozom az előttem szólóhoz (a könyvet leszámítva, mert azt nem ismerem).

Legyen sok szép napod a gyermekeddel együtt! heart

Roxy

Nem tudom, hogy ismered-e ezt a könyvet. 

http://plusskutya.blogspot.hu/2008/11/magdolna-noverek.html

Kétszer is elolvastam, sokkoló.

Örülök, hogy jól alakul az életed és hogy van egy gyermeked! 

Offline

Kedves Tábita!

Köszönöm kedves soraidat.
Sok dolgot én sem értek, de már letettem róla, hogy megértsem.
Apám már 16 éve meghalt, de úgy, ahogyan írtad:  a társadalom peremén, nyomorultul, magányosan.
Most meg van a magam mindennapi örömöm az életben: van egy csodálatos gyermekem, s célom tenni a bántalmazott emberekért.

Én is kívánok neked minden csuda jót az életedben Smile <3 

Offline

Kedves Árvalányka!

 

A legutóbbi munkahelyemen, ahol dolgoztam, sok hányatott sorsú, szerencsétlen kis gyermekkel megismerkedtem személyesen vagy csak áttételesen, de el kell mondanom, hogy olyan csapásokban bővelkedő gyermekkor, mint a tiéd, nem sok volt még ott sem.

Mélyen megrendít és felháborít a történeted, úgy is, mint magánembert, és úgy is, mint olyan valakit, aki addig sem értette soha, amíg része volt a gépezetnek hogy hogyan hunyhatnak szemet tanult és elméletileg a gyerekekért élő emberek, (pl. tanárok) ilyen súlyos és nyilvánvaló bántalmazás felett, hogyan hagyhatják, hogy tönkre menjen egy jobb sorsra érdemes kicsi élet??? Fel nem foghatom!!! Amikor az újságírókról írtál, azt reméltem, végre az segített, hogy nyilvánosságra került az ügy. Megérdemelted volna, hogy a nevelőszüleidnél maradhass, akik szeretetükkel begyógyíthatták volna a sebeidet. sad

Én is abban hiszek, hogy Isten nem ver bottal, és nem véletlen semmi a világon, így az sem, hogy apukád a társadalom peremén, nyomorultul, magányosan és ki tudja?, talán betegen tengeti az életét. Szörnyű ezt kimondani, de nem is érdemel mást.

Azt kívánom Neked, Kedves Árvalányka, hogy ne maradj árva, és soha életedben ne kelljen többé magányosnak lenned! Légy nagyon boldog legalább felnőttként, kapj rengeteg szeretet, odaadást, törődést, amivel talán a lelki sebek is begyógyulnak, vagy elhalványulnak legalább majd egyszer!

Sok erőt és kitartást kívánok Neked! heart

Offline

SZia Airin..szeretném is már azt a boldogságot...sajnálom, hogy hasonlót megtapasztaltál...remélem, hogy neked is jut bőven a boldogságból Smile

Offline

Köszönöm, nagyon kedves vagy, s most igazán jólesne egy szeretettel teli ölelés...

Offline

Most olvastam másodszorra, és még mindig nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet.

Végigsírtam. 

Úgy átölelnélek Árvalányka...bár tudom az is édes kevés lenne. 

Offline

Szia!

Minden elismerésem a tiéd. Hihetetlenül erős lány vagy! Sajnálom,hogy így alakult az életed, ezt szerintem senki sem érdemelné meg! Bevallom olvasva a soraidat volt,ahol meg kellett állnom az olvasással,mert lelkileg nem bírtam..nagyon érzékeny lány vagyok,főleg a szexuális zaklatásra. Rettegek az ilyesmitől Sad Soha nem fogom megérteni az embereket..Se azokat az anyukákat,akik nem szeretik a gyermeküket. (ez nekem is kijutott,de engem "csak" lelkileg,érzelmileg bántott sokáig anyukám) 
Te nagyon is megérdemled a boldogságot ennyi szenvedés után! 

Offline

Sad :(

Offline

Kedves Árvalányka,

Köszönöm, hogy ezt megosztottad itt. Csodálatos ember vagy, aki egy szörnyű életből így feltudott álni!

Szetetettel ölellek!

Zoli

Offline

Nem semmi, basszus!Tényleg az ember nem jut szóhoz sokszor, mindig van olyan hogy az ember azt mondja, ennél már nincs lejjebb és akkor megint egy újabb, még mélyebb szakadékát látja meg az emberi gonoszságnak.

"Apád" visszakapta amit érdemelt és ugyanígy vissza fogja kapni a családod többi tagja is.Bár én ezeket az embernek nem nevezhető férgeket fegyházba záratnám és minden egyes nap olyan kínzásnak, verésnek és szexuális erőszaknak tenném ki, hogy az lenne maga a borzalom.Mindezt évtizedeken keresztül.

Bár keresztény vagyok, de van egy, a vallástól eléggé eltérő gondolkodásmódom, miszerint bosszú nélkül nincs igazság és fordítva, az igazság bosszúért kiált.Akik egy ártatlan ember, főleg gyermek életét tönkreteszik, azoknak nincs bocsánat és a lehető legkegyetlenebb bánásmódot érdemelnék.

Meghatódva olvastam soraidat és tényleg nem tudok egyebet hozzászólni, olyan jó lenne téged is megölelni barátilag, mint azt az oly sok lelki társat Magyarországon és az egész világban, akiknek hányattatott volt a gyermekkora.

Így ismeretlenül is, de szeretettel gondolok rád!!!

Üdv. Smile

Offline

Drága Infinity!

Köszönöm kedves soraidat. Tudod, kár lenne visszamenni a múltba, mert úgysem lehet már mit tenni...élj a jelenben, s tedd meg most, amit tudsz...mindig ezt szoktam mondani. Persze, tudom mire gondolsz, de azon már sajnos kár rágódni. Szeretettel ölellek. Smile

Offline

Már többször is olvastam a történeted részeit a blogban és mindig csak mondogattam miközben olvastam hogy "Uramisten" "Uramisten"...

 

Annyira elmondhatatlan amit érzek. Egy ilyen kedves és értékes személlyel ilyen végtelenül aljas módon bánni.

Legszívesebben...

Ezt talán jobb nem leírni.

Senki nem mert segíteni. Micsoda gennyládák...

 

Döbbenetes hogy képes voltál megbocsátani annak aki ezt tette veled.

Hihetetlen mélyen megindító a történeted de hogy még ezekután megtudtál bocsátani az annyira megérint amire tényleg nem találok szavakat. Csodálatraméltó.

 

Annyira szeretnék visszamenni az időben és segíteni és kimenetni abból a pokolból és szeretetet adni neked.

 

//