A Mester

 

Amikor először férjhez mentem, nagyon boldog és elégedett voltam. Egy kicsike gyémántnak tartottam magam. Aki ugyan még némi csiszolásra szorul, de azért már kész van.

 

Beindult az életem. Csiszolódtam, csiszolódtam, aztán a párom már nem foglalkozott velem. Talált másik gyémántokat, azokat csiszolgatta minden irányban. Én egy kissé meghomályosodtam. Ahogy telt múlt az idő, én, a kicsi és kissé már homályos gyémánt, ketté hasítódtam. Attól a perctől kezdve már két kicsi gyémánt voltam, így magammal is, és a kisbabámmal is foglalkoztam. De magamra egyre kevesebb idő jutott, sok volt a tennivaló, szaporodtak a gondok. Gondoltam, újra árverésre bocsátom magam, tovább szeretnék csiszolódni, mert már teljesen elhomályosodtam. De elkövettem azt az aprónak tűnő hibát, hogy áron alul kínáltam lelkem csodálatos gyémántját. A vevő kapott rajta, loholt haza a kinccsel, én meg beletörődtem a helyzetbe, hisz más kiút számomra nincsen.

De volt. Csak én hittem azt, hogy csökkent az értékem, mert egyedülálló anya voltam, mert ezt hitették el velem. Rásegített a társadalom, meg a második férjem, aki ahol csak tudott, szapult napon, éjen. Az intézetis örüljön, ha rászakad a jó mód, a száját csukja be, meg a bejárati ajtót. Takarítson mosson, szüljön egy édes gyereket, aztán mehet a dolgára a hozott gyerekkel. Tűrtem, szenvedtem, azt hittem nincs más mód, befogtam a számat, mert pénzem az nem volt.

 

Csiszolódni kéne, de visszaütött a hibám, ha áron alul kínáltam magam, hát viseljem a karmám. Megtaláltam a foltom, és én voltam a zsák, de valahogy nem illett, mégsem illett rám. Fuldoklás kínozott, rosszkor voltam rossz helyen, mennem kéne valahová, de az utibatyum elveszett. Az intézetből indulva, már amúgy sem volt teljes, hiányzott belőle az önbizalom, az önvédelem, a szeretet. A második férjem aztán a maradékot is tűzre vetette, maradjak én csak vele, mindörökre mellette. Az otthoni események, a munkahelyi lét ugyanúgy pereg, minden kusza, homályos, fátyol lebeg az eseményeken. Épp kezdtem beletörődni a homályos életbe, mikor letört a házam ereszének a csücske. Hívtam a szerelőt, hogy befolyik a házba a víz, szögelje vissza, tegyen már valamit.

- Jó, - mondta, -  legyen, én megpróbálhatom, ... de ez a ház.... hogyan? ”Kellemes kis otthon?”

Puff! A szög belement a ház omló falába, de az ereszt nem fogta meg, nem sikerült az eszkába.

- Mi lenne, ha kicsit megbontanám itt ezt a részt? Akkor az ereszt is jobban megerősíthetnénk.

- Nem bánom, én engedem, de óvatosan dolgozzon, gyerekek vannak a házban, nehogy rájuk szakadjon.

 

Lekerült az eresz, de alatta volt a penészgomba. S mire az le lett kaparva, kiderült, hogy odvas a fa. Mikor a szúcsalád is végleg kiköltözött, a téglák kezdtek potyogni, a ház teljesen romba dőlt. A névtábla is leszakadt, üresen tátongott a ház, tán rendbe sem lehet hozni, vagy csak áldozatok árán.

- Mi ez? Mit művel? Nem erről volt szó! Hová lett az otthonom? Magyarázat kell, de jó!

- Nem bánom, legyen, ha ragaszkodik hozzá, én megfejtem a sorsát, de kérem, üljön le hozzá. Vegyük sorra a dolgokat, hogy mi van, és minek látszik, és mi is pontosan valójában, ha kicsit megrázzuk. Itt van mindjárt a névtábla, csakhogy az elején kezdjem, ha megkaparom a feliratot, látja az eredetit menten.

- Igen? És mi az? Ha szabad kérdezni?

- Szabad, de látnom kell, hogy képes elviselni.

- Hát persze, gyerünk csak, gyerünk csak ki vele!

- Nos jó, megmondom. ”ÖNKÉNTES RABSZOLGA KÉPEZDE”.

- Neeem! Az nem lehet!,.... de tényleg, most hogy mondja, .... ha visszagondolok mindenre, tényleg, önnek van igaza. Tehát amikor azt hittem,....

- Igen, az volt a kihasználás.

- És amikor meg azt mondta,....

- Nem vicc volt, hanem agresszivitás.

- A múltkor, amikor sírtam,....

- Annak a neve brutalitás.

- Helyette csináltam mindent….

- Önkéntes áldozat vállalás, alárendeltség érzés kapcsán.

- És ami régen volt ...

- Az volt a kiszolgáltatottság. De látok még megalázkodást, meg szeretet kunyerálást, plusz túlzott engedelmességet, és túlzott odaadást.

- Amikor hiába vártam....

- Megszégyenítették csúnyán.

- A magam örömére, hogy valamit csináltam?

- Nem volt ilyen ugye. Ez az ÖNMAGA feladása.

- Tiltakozni próbáltam, de....

- Nem volt rá módja. Jó, ha mostmár tudja, ez a jogok sárba tiprása.

- Az meg, lehet, hogy....

- Pontosan. Az volt a durvaság. Látom, kezdi már kapisgálni. Nos? Akkor foltozzuk a házát?

- Még mit nem! Inkább bontani! Bontani kell porig! És újra felépíteni, olyanra, amely biztos alapokon nyugszik!

- Egyetértek ezzel, de be kell szerezni pár dolgot.

- Beszerezni? Ugyan mit? Mondja, mire gondol?

- Csak semmi csodálkozás, azonnal megmondom.

Kell önvédelem, önbizalom, idegenfélelem, és fizikai erő, a megfelelő táplálkozás és a sportolás is nyerő. A harag legyen felejtve és a gyűlölet is törlendő, a bosszúvágy a legrémesebb, az a fő megbetegítő. Az asszertivitás, a vitakészség a pontosság is fontos, konfrontálódni, edződni kell és nem elfutni a dolgoktól.

- Állj! Állj! Kicsit lassabban! Hiszen az előbb még mankóm volt. Nem megy még a szteppelés, és görkorcsolyát sem hordok.

- Na jó, nem bánom. Fékezzünk egy kicsit. A legelső lépés, önállóságot teremteni. Pénz is kell hozzá, meg tanulni ezerrel, meg odafigyelni mindenre, a nyitott szem elengedhetetlen. Másokat nem kell soha a földbe döngölni, de a saját érdekeinket mindig meg kell védeni.

- Azt hiszem menni fog. De pontosan mivel kezdjem?

- Illatokat szagoljon, és sírjon, ha sírnia kell. Minden nap tanuljon és az álmait mindig írja fel.

- Most elmegy?

- El. Egy időre. De ez nem rosszat jelent. Ha módom lesz rá, jövök, segítek megint mindenben. De azt tudnia kell, mert fontos, azt előre mondom, hogy a házához biz' ön nélkül egy újjal sem nyúlhatok. Amíg nem vagyok itt, ön addig is haladjon, szerezze be a legszükségesebbeket, álljanak az alapok. Ahogy egyre halad, nos, érezni fogja, hogy rohamosan csökken a terheinek súlya. Minél többet tud majd, annál könnyebb lesz a dolga, van önnek itt épp elég foltoznivalója.

- Na jó, elkezdem, de mi lesz ha elakadok?

- Ugyan! Egy gyémánt? Maga viccel! Itt nem lesz gond!

 

//