A pozitív pszichológiáról

Pozitív pszichológia

A pozitív pszichológia a pszichológia egyik szakterülete, amely nem a pszichés problémákat vizsgálja, hanem olyan intervenciókat keres, amelyek mindenkinek segítenek abban, hogy elérje az elégedettséget nyújtó életet[1][2][3], más néven jól-létet vagy boldogságot, mivel úgy tartja, hogy az emberi pszichét nem a betegségei, hanem a boldogságra való képessége alapján érdemes megközelíteni.

Áttekintés

A „jó élet” (well-being) alkotóelemeit az élet legnagyobb értékeiről, egy jól megélt és teljes életet leginkább biztosító tényezőkről való gondolkodás adja. Martin Seligman a jó életet úgy írta le, mint amely során „a saját erősségeink révén nap mint nap autentikus boldogságot és bőséges örömet élünk meg.”[4]

A pozitív pszichológiában a kutatás tárgyát az öröm állapota vagy áramlása (flow), az ember értékei, erősségei, erényei, tehetségei alkotják, továbbá társadalmi rendszerek és intézmények hatása ezekre.[5] A pozitív pszichológusokat négy téma foglalkoztatja: (1) pozitív tapasztalatok, (2) tartós jellemvonások, (3) pozitív kapcsolatok és (4) pozitív intézmények.[6] Egyes gondolkodók és kutatók, például Seligman, empirikusan támasztják alá az elméleteiket (ilyen pl. a PERMA-modell, amely a tartós jól-lét öt komponensének kezdőbetűit jelöli (pozitív érzések, aktív részvétel, emberi kapcsolatok és teljesítmény). Ide tartozik a The Handbook on Character Strengths and Virtues  (A személyiség erősségei és erényei) – Christopher Peterson és Martin Seligman 2004-ben megjelent kézikönyve is, amely a személyiség erősségeinek és erényeinek a szigorú tudományos szempontok szerinti klasszifikációját tartalmazza.

A pozitív pszichológiai kutatásoknak többféle gyakorlati alkalmazásai léteznek. Az elmélet alapfeltevése, hogy inkább a jövő hajt minket, és nem a múlt. Seligman és Csíkszentmihályi meghatározásában a pozitív pszichológia „a pozitív emberi működés és kibontakozás sokrétű tudományos tanulmányozása, beleértve az élet biológiai, személyes, kapcsolati, intézményes, kulturális és globális dimenzióit.”[7] L. M. Keyes és Shane Lopez a mentális egészség működésének négyféle tipológiáját mutatta be: a virágzó, küzdő, vergődő és hanyatló létezést. A teljes mentális egészség tehát a magas fokú érzelmi jól-lét, magas fokú pszichikai jól-lét és a magas fokú szociális jól-lét kombinációja, amelyhez a mentális betegség alacsony szintje társul.[8]

A pszichológusok leginkább az alapvető emberi érzelmekre összpontosítanak. Általában hét-kilenc alapérzést tartanak számon. Az érzések sokféle módon ötvöződhetnek, az érzelmi tapasztalat kifinomultabb variációit hozva létre. Ez azt is jelenti, hogy a törekvésnek, hogy teljesen kiiktassuk az életünkből a negatív érzelmeket, az a nem kívánt következménye lehet, hogy elveszítjük legmélyebb érzelmi tapasztalataink változatosságától és árnyaltságát. A pozitív érzelmek fokozására tett erőfeszítések nem vezetnek automatikusan a negatív érzelmek csökkentéséhez, mint ahogy csökkent mértékű negatív érzelmek sem vezetnek szükségszerűen fokozottabb pozitív érzelmekhez.[9]

Az 1998-as születése óta a pozitív pszichológiában több millió dollárt fektettek kutatásba, számtalan tudományos írást jelentettek meg, több mesteri és doktori programot indítottak, és az ágazat számos tudományos újításban játszott szerepet. Az International Positive Psychology Association (Nemzetközi Pozitív Pszichológiai Társaság – IPPA) egy nemrég alapított szervezet, amelynek több ezer tagja van 80 különböző országban.

A célkitűzés

A kognitív terápia célkitűzése az, hogy csökkentse a negatív gondolatokat, s ezáltal befolyásolja, hogyan érezzük magunkat. Ez a megközelítés komoly sikereket könyvelhet el, a siker pedig részben annak köszönhető, hogy megváltozik a más emberekről, a jövőnkről és saját magunkról való gondolkodásmódunk. Az érzelmi állapotunkra kiható gondolkodási folyamatokban nagy különbségek vannak egyének között. Ha el tudjuk vonni figyelmünket a gondolataink krónikus belső morajlásáról, azzal fokozhatjuk a jól-létünket vagy boldogságunkat. Az időhöz való viszonyunk megváltoztatása szintén drámaian kihathat a boldogság természetéről való gondolkodásunkra. Seligman társadalmi célokat is megfogalmazott: a gyerekek fejlődését segítő családok és iskolák kialakítása, az elégedettséget és magas fokú termelékenységet célzó munkahelyek, a pozitív pszichológia megismertetése másokkal.[10]

A pozitív pszichológia ma az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a legelterjedtebb. Jóllehet a pozitív pszichológia a pozitív érzések és viselkedés tanulmányozásának újfajta megközelítését nyújtja, az emberi viselkedés pozitív oldalának tanulmányozásához szükséges eszmék, elméletek, vizsgálódások és motivációk az emberiséggel egyidősek.[11]

Módszerek

A pozitív pszichológia három kérdést vizsgál: pozitív érzések, pozitív egyéni tulajdonságok és pozitív intézmények. A pozitív érzések lényege, hogy az egyén elégedett a múltjával, boldog a jelenben, és reménykedik a jövőben. A pozitív egyéni tulajdonságok az egyén erősségeit és erényeit ölelik fel. Végül a pozitív intézmények az emberi közösség szintjén teszik élhetőbbé a társadalmat.

A „boldogság” fogalma különböző érzelmi és mentális jelenségeket ölel fel. A felmérésére használt egyik módszer az Ed Diener által megfogalmazott kérdések. Minden kérdést az „teljesen egyetért”-től az „egyáltalán nem ért egyet”-ig 7 fokú skálán osztályozza a megkérdezett. A kérdések a következők:

„Az életem sok szempontból ideálisnak mondható.”

„Az életfeltételeim kiválóak.”

„Elégedett vagyok az életemmel.”

„Eleddig minden fontos dolgot megkaptam az élettől.”

„Ha újra élhetném az életem, mindent ugyanúgy csinálnék.”

Diener szerint az öt kérdést tartalmazó felmérés eredménye rendszerint összhangban van a barátoktól és családtól érkező benyomásokkal.[1]

Más módszerek a hosszú távú, átfogó értékelés helyett egyes tevékenységeknek más tevékenységekre gyakorolt pozitív hatásának mértékét próbálják felmérni. Például egy csipogó (vagy mobiltelefon-applikáció) segítségével az egyént rendszeresen megkérdezik, milyen éppen a hangulata, azután ezt összevetik azzal, mi történt aznap az életében. Mások arra kérik az önkénteseket, hogy vezessenek minden reggel részletes naplót az előző napjukról.

A kétféle módszer összehasonlítása érdekes ellentmondásokat hozott felszínre. A rövid távú „élményminta” alapján az emberek nincsenek teljesen tudatában annak, mi is teszi őket ténylegesen boldoggá egyik pillanatról a másikra, amikor átfogóan, hosszú távra visszatekintve értékelik az életüket. Például a szülők az átfogó értékelésekben a gyerekeiket is az örömforrások közt sorolják fel, ezzel szemben az „élményminta” azt jelzi, hogy egyes szülők számára a gyerekek gondozása sokszor nem okoz örömet, stresszes vagy fárasztó.[2]

Daniel Kahneman pszichológus az eltérő értékelések magyarázatához megkülönbözteti a „tapasztalati én” által észlelt boldogságot az „emlékező én” által észlelt boldogságtól: a tapasztalatainkról szóló beszámolókban csúcs-vég szerű emléktorzítások játszanak jelennek meg. Kanheman kísérletei szerint egy élménynek vagy tevékenységnek nem minden pillanatát értékeljük egyformán, hanem a csúcspontot és a folyamat végét emeljük ki, legyen szó akár egy fájdalmas vizsgálatról, akár a nyaralásról. Így például a vastagbéltükrözésen átesett betegekkel készült vizsgálat meglepő megállapításra vezetett. Kahneman 60 másodperccel meghosszabbította a kellemetlen eljárást, a páciensei mégis úgy érezték, hogy ez a kolonoszkópia  kellemesebb volt, mint a szokásos beavatkozás. Ezt Kahneman azzal magyarázza, hogy a 60 másodperces hosszabbítás alatt a készüléket nem mozgatták – ugyanis a mozgatás okozza a kellemetlen érzést. Kahneman értelmezésében az emlékező én hajlamos a tapasztalat végére összpontosítani. Részben ezek a jellegzetességek okozzák az affektív előrejelzések (a jövőbeni érzelmi állapotok előrejelzésére való képesség) tipikus emberi torzításait – nem mindig annak örülünk, amiről azt hisszük, hogy örülni fogunk neki.

 

[1] Wallis, Claudia (2005-01-09). "Science of Happiness: New Research on Mood, Satisfaction". TIME. Letöltve 2011-02-07.


[1] Seligman, Martin E.P.; Csikszentmihalyi, Mihaly (2000). "Positive Psychology: An Introduction". American Psychologist 55 (1): 5–14. doi:10.1037/0003-066X.55.1.5. PMID 11392865.

[2] Seligman, M.E.P (1998). Learned optimism (2nd ed.). New York: Pocket Books.

[3] Compton, William C (2005). "1". An Introduction to Positive Psychology. Wadsworth Publishing. pp. 1–22. ISBN 0-534-64453-8.

[4] Seligman, M.E.P. (2002). Authentic Happiness. New York: Free Press.

[5] Peterson, Christopher (27 July 2006). A Primer in Positive Psychology. Oxford University Press. ISBN 978-0-19-518833-2.

[6] Peterson, C. (2009). Positive Psychology. Reclaiming Children and Youth. Vol.18, Issue 2, pp. 3-7.

[7] Seligman, M.E.P.; Csikszentmihalyi, M. (2000). "Positive Psychology: An introduction". American Psychologist 55 (1): 5–14. doi:10.1037/0003-066x.55.1.5.

[8] Keyes, C.L.M., & Lopez, S.J. (2002). Toward a science of mental health: Positive directions in diagnosis and interventions. In C.R. Snyder & S.J. Lopez (Eds.), Handbook of positive psychology (pp. 45-59). London: Oxford University Press.

[9] Schimmack, U. (2008). The structure of subjective well-being. In M. Eid & R. Larsen (Eds.) The science of subjective well-being. New York, NY, US: Guilford Press, pp. 97-123.

[10] Seligman, Martin E.P. "Positive Psychology Center." Positive Psychology Center. University of Pennsylvania, 2007. Web. 12 Mar. 2013.

[11] Compton, William C., and Edward Hoffman. Positive Psychology: The Science of Happiness and Flourishing. 2nd ed. Belmont, CA: Wadsworth Cengage Learning, 2013. Print.

//