A kényszeres bőr tépkedés elsőfokú ismertetőjele a bőr ismételt tépkedése addig a fokig, amíg az kárt okoz. Általában az arc az elsőfokú tépkedési hely, de a CSP vagy dermatillomania (érzelmi egyensúly vesztés okozta bőr tépkedés) a test bármely részén előfordulhat.
 
    Az ebben a betegségben szenvedő betegek tépegethetnek normális bőr variációkat, szeplőt, anyajegyet, sebhelyet, pattanást, heget, de tépkedhetnek bármilyen, mások által nem érzékelhető dudort, _bőr rendellenességet_ is. Többnyire a körmüket, fogukat használják ehhez, de van hogy csipeszt, ollót, tűt, bármit. E tevékenységük eredményeképpen okozhatnak maguknak vérzést, kisebb-nagyobb sebeket, olykor maradandó elváltozást. Számtalan hegesedés az eredmény. A dolog paradoxonja az, hogy mivel nem következik be a kívánt eredmény, újra és újra jön a késztetés, hogy nem elég jó, még jobbítani, igazítani kell. Jelen van egy kényszerű tökéletességre való törekvés is. A betegek zavart, szégyent és kontroll nélküliséget éreznek.
A folyamatot jelentős feszültség, erős viszketés, erős késztetés, kényszer előzheti meg, utána pedig megkönnyebbülés, elégedettség, egyfajta jó érzés észlelhető. A kényszer voltaképpen az impulzivitás féken tartását szolgálja, inkább kompenzáló, mintsem primer jelenség. A cselekedet énidegen és a szorongás csökkentését szolgálja. Gyakoriak a különféle rituálék, az idõtartam is változó. Vannak hosszabb epizódok, vagy napi többszöri, pár-percesek.
 
A betegek szeretnék elérni, hogy a bőr, a köröm, a haj rendezett, sima és tökéletes legyen. Órákat állnak a tükör előtt, keresgélve a legapróbb hibát, amit meg lehet szüntetni annak reményében, hogy elérjék a tökéletes eredményt. A dolog paradoxonja, hogy a végén minden próbálkozásuk ellenére rosszabbul néznek ki, pont azon sérülések következtében, amit maguknak okoznak. Az előfordulás két alapvető típusa különböztethető meg: - az ún. fókuszált (ez a klasszikus), amikor a csillapíthatatlan vágy következtében a pszichés nyomás nő, a beteg túl aktív, kizárólag erre a cselekvésre koncentrál, majd utána ellazulás következik be, - a másik típus pedig az ülő/szemlélődő, transzhoz hasonló állapotban bekövetkező, (pl. tévézés, olvasás, telefonálás, tanulás, közbeni) aktivitáshiány, unatkozás miatti bőr tépegetés. A páciensek többsége tagadja a következményes fájdalmat. 98% megpróbál ellenállni a sürgető késztetésnek, kesztyűt visel, esetleg ráül a saját kezére, vagy próbál kézimunkázni. Mindezek a kísérletek azonban általában sikertelenek. Ez a viselkedés lehet egy tudatos válasz a feszültségre vagy depresszióra, de lehet egy tudatalatti szokás is. A betegek próbálják eltakarni a sérüléseket, sebeket öltözködéssel, kozmetikázással, kerülik a szociális helyzeteket, hogy mások ne lássák, mit maguknak okoztak. Sok esetben házon belül maradnak. Kinézetük alapján maguk is csodálkoznak, hogy miért képtelenek az abbahagyásra.
 
A CSP-nek vannak olyan OCD vonatkozásai, amik nagyon hasonlítanak más OCD betegségekhez. (Testdiszmorfofóbia, anorexia nervosa, trichotillomania, bulimia nervosa, kényszeres vásárlás, antiszociális személyiségzavar.) Egy tanulmány kimutatta, hogy az OCD betegek 23%-ánál és a BDD (testkárosító) betegek 27%-ánál a CSP is jelen volt. Ez a kényszerbetegség gyakran társul csökkent impulzuskontrollal. (Pl. gyermekkori viselkedési zavar, felnõttkori antiszociális viselkedés, szuicid kísérletek.) Bár a CSP nem számít önálló betegségnek, a kutatók úgy gondolják, hogy a bőr tépkedést, mint önálló betegséget kell már kezelni. Genetikai eredete is lehet. A cselekedet kiváltója, az agy kémiai működésének zavara.
 
    A gyógyításnál hatékony lehet a viselkedés terápia és a szokás megváltoztató terápia is, attól függően, hogy mennyire tudatos a probléma. Két lépésben zajlik a kezelés. Először - a beteg megtanulja megfigyelni, hogy mik azok a helyzetek, események, amelyek kiváltják ezt a cselekvést, másodszor - a beteg megtanulja, hogy hogyan alkalmazzon helyettesítő viselkedést válaszként ezekre a helyzetekre és eseményekre. Alkalmazhatók rossz szokást gátló fizikai eszközök is. (Stimulációs kontroll.) Ezek nem adnak fizikai lehetőséget a kényszer cselekvés elvégzésére.
A képzeletbeli _helyzet előhívás és az arra adott kényszer válasz megelőzés_ akkor alkalmazható, ha a beteg már tudatában van a kiváltó helyzeteknek és javulást mutatott a stimulációs kontroll alkalmazásban. Ennél a betegségnél nem a tradicionális pszichoanalízis bizonyult hatékonynak, hanem a tudatos viselkedés terápia. (Cognitive Behavioral Therapy CBT) A viselkedés korrigáló terápia feladatait naponta kell végezni. Ugyanolyan automatikusnak kell lennie, mint a százszor, ezerszer ismételt kényszer cselekvésnek. Erős akarat és kitartás kell az eredményhez. Sok betegnél a terápia is feszültséget keltő, ezért meg sem akarják próbálni a kezelést. Sok OCD-s beteg hajlamos csak a gyógyszeres kezelésre támaszkodni. Azonban azok a betegek, akik csak gyógyszerezéssel voltak kezelve, 90%-ban visszaestek. Ezzel szemben a CBT módszerrel kezelt betegeknél sokkal kisebb a visszaesési mutató.
 
A komoly javuláshoz, a gyógyuláshoz a legfontosabb, hogy  legyen motiváltság, nagyon fontos a kitartás és a megfelelő hosszúságú rá szánt idő.
 
By Frederick Penzel, Ph.D. 
 
Plusz itt egy másik dokumentum is tőle, aminek szintén az OCD a témája:
 
http://www.ocdottawa.com/documents/Inositol-And-OCD.pdf

Köszönjük 4dimnek!

//