Narcisztikus szermélyiségzavar

Habár a legtöbb egyénnek vannak nárcisztikus személyiségvonásai, ennek túlzott mértékű megjelenése már kórosnak számít, ennek neve a nárcisztikus személyiségzavar. Jellemzője, hogy az egyén túlbecsüli képességeit, és túlzott mértékben igényli a csodálatot és elismerést. Hotchkiss létrehozott egy listát, melyet a nárcizmus hét főbűnének nevezett el.[19]

A nárcizmus hét főbűne Hotchkiss szerint:

  1. Szégyentelenség: A szégyen az, ami a kóros nárcizmus mögött rejlik. Ezt az érzést nem képesek egészséges módon feldolgozni.
  2. Mágikus gondolkodás: A nárcisztikusok tökéletesnek látják magukat, ehhez torzításra és illúzióra van szükség: ez a mágikus gondolkodás. Alkalmazzák a projekciót is, hogy a szégyent másokra vetítsék.
  3. Arrogancia: Úgy tudják visszanyerni önbecsülésüket, ha másokat leértékelnek.
  4. Irigység: Úgy biztosítják felsőbbrendűségi érzésüket másokkal szemben, hogy azok képességeit lekicsinylik.
  5. Jogosultság: Úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, előzékenységet érdemelnek, aminek oka, hogy magukat rendkívülinek látják. Ha valaki ezt kétségbe vonja, az illető a nárcisztikus egyén szemében kellemetlen, alkalmatlan embernek tűnik fel. Az akaratukkal szembeszegülés dühkitöréshez vezethet.
  6. Kizsákmányolás: Másokat többféleképp kizsákmányolnak, anélkül, hogy az érzéseiket, érdeklődésüket tiszteletben tartanák. A másik embert gyakran alárendelt pozícióban tartják, amiből a menekülés nehéz, vagy épp lehetetlen.
  7. Elvétett határok: Nem észlelik határaikat, azt, hogy a többi ember különálló, és nem saját maguk kiterjesztései. A többi ember azért létezik a nárcisztikusok szerint, hogy az ő igényeiket kiszolgálja. Akik ezt megteszik, azokat saját maga részének tekinti, ezeknek az embereknek eleget kell tenniük elvárásainak. A nárcisztikus emberek elméjében nincs határ önmaguk és a többi ember között.

A pszichológia két ága kutatja a nárcizmust: a klinikai- és a szociálpszichológia. Ezek a megközelítések különböznek a nárcizmus felfogásában: az előbbi rendellenességként, az utóbbi személyiségvonásként tartja számon. Ez a két kutatási vonal széttartóan halad, habár bizonyos pontokon egyezések tapasztalhatók.[11] áttekintették a nárcizmusról szóló irodalmat. Állításuk szerint a nárcisztikus személyek a következő alaptulajdonságokkal rendelkeznek:

  • Pozitív: Jobbnak hiszik magukat másoknál.[12]
  • Elbizakodott: Szemléletük a valósággal összeegyeztethetetlenhez közelít. Az önjellemzés és a tárgyilagos mérések összehasonlításánál a nárcisztikusok énképe erősen túlzónak bizonyult.[13]
  • Különleges: Önmagukat egyéninek és különlegesnek látják.[14]
  • Önző: Kísérletek támasztották alá a feltételezést, hogy a nárcisztikus emberek önzők.[15]
  • Sikerorientált: Szemléletmódjukra eredendően a sikerorientáltság jellemző.[16]

A nárcisztikus személyek csökkent érdeklődést mutatnak a meghitt, mély emberi kapcsolatok iránt. Campbell és Foster (2007)[17] számos ellentmondásról számoltak be arra nézve, hogy a nárcizmus egészséges vagy egészségtelen, személyiségzavar, diszkrét vagy állandó változó, védekező- vagy támadómechanizmus, egyezik-e a nemeknél, kultúráknál, egyáltalán változó vagy állandó. Campbell és Foster (2007) szerint az önszabályozó stratégiák a legfontosabbak ahhoz, hogy a nárcizmust megértsük. A nárcisztikus emberek önszabályozása magába foglalja a törekvést, hogy magukat szépnek, egyedinek, sikeresnek és fontosnak lássák. Ez megvalósul egyéni szinten - például hiba esetén az illető a helyzetet okolja maga helyett -, illetve a személyközi kapcsolatok szintjén is – például saját igényei kielégítésére használja fel a kapcsolatot.

Campbell, Reeder, Sedikides és Elliot (2000)[18] tanulmányában eltérések mutatkoztak a nárcisztikus és a nem nárcisztikus emberek önszabályozásában. A tanulmány két kísérletet foglalt magába, ezek mindegyikében két feladatot kellett megoldaniuk a vizsgálati személyeknek, amelyeket hamis visszajelzések követtek (ál-sikeresség és –sikertelenség). Mindkét csoport alkalmazott ént védő mechanizmusokat sikertelenségnél, de a nem nárcisztikusoknál ennek voltak határai. Ezzel ellentétben, amikor a nárcisztikusok negatív visszajelzést kaptak az én-felnagyítás, -felértékelés mindig működésbe lépett.

(Forrás: wikipédia)

 

Kapcsolódó fórumok:

Ital, drogok

Magányos vagyok!

Társkeresési problémák

Ismerkedés, barátkozás, társkeresés

Depresszió

Depresszió, csalódott topic

Dühöngő 2

Szociális fóbia

Kényszergondolatok és szorongás

Pánik és szorongás

Antipszichotikum fokozatos elhagyása

Gyógyszerek, növények, egyéb anyagok hatásaival és mellékhatásaival kapcsolatos kérdések

OFF

Krízis, öngyilkossági szándék és egyéb problémák esetén itt kaphatunk gyors segítséget

Offline

Ne haragudjatok, kezdőként bénázok - most látom, hogy rossz helyre írtam ezt a hozzászólást, és nem tudom, hogyan lehetne törölni.

De talán nem nagy baj, és szívesen fogadok minden véleményt.

Offline

Sziasztok, a segítségeteket szeretném kérni...

Áthelyezve a Nárcisztikus személyiség és párkapcsolat? topicba

Offline

Van, amiben csak más szavakkal mondjuk ugyanazt. Van, amiben mást mondunk. Mind a kettő OK.

Elsőre példa a "bármi lehet a gyerekből". Ezt próbáltam én a történeti okoskodással leírni. A tradicionális társadalmakban nem lehet bárkiből bármi. A modern tömegtársadalomban sem, de sokkal kisebb az induló (veleszületett) feltételek szerepe és nagyobb az egyéni teljesítményé. Ebből származik az illúzió, hogy bármi lehet a gyerekből. A gyerekre nézve ez sokszor nehéz teher.

Üresség az emberi kapcsolatokban. Ezen elgondolkodtam kicsit. Ez lenne a narcizmus főbűne? Nem tudom. Inkább csak kérdéseim vannak. Ez csak rajta áll? Tényleg nem kötődik, vagy csak kimutatni nem tudja a kötődést? Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a nárcizmus szorongáselhárító technika, mi következik ebből a kapcsolatokra nézve? Lehet, hogy azokban is hárít, próbálja csökkenteni az érzelmi kockázatot?

Ha elhárítási technika, akkor az egész nem annyira a személyiség, hanem a habitus, a szerepviselkedés problémája. A személyiség talán kötődni akar, a szerep viszont nem engedi. Erről személyes keserű tapasztalatom van. Nem lehet vajon, hogy a pszichopátia és a nárcizmus között éppen az a különbség (ebben a tekintetben), hogy a másik emberrel szembeni közömbösség tényleges személyiségvonás vagy csak az elhárító, szorongásból fakadó szerepviselkedés eleme?

Egészében véve az lehet a különbség a nézeteink között, hogy én a narcizmust részvétre érdemes nyomorúságnak látom, nagy kockázatú és nagy önrombolással járó szorongáselhárító technikának, ami ráadásul rendkívül ellenszenves formában jelenik meg, úgyhogy a legkisebb esélye van arra, hogy a környezetben részvétet vagy megértést ébresszen. Te mintha a személyiség tényleges tuljdonságaként fognád fel.

Nyilván ilyen is van, de hajlok rá, hogy a habituális változat a gyakoribb.

Nagyjából ugyanez a részvét dolgozik bennem a szorongás esetén is. Borzalmas. Szinte kezelhetetlen. És semmi köze képességhez, tudáshoz, tehetséghez stb. Sőt.

Feladattudat+teljesítmény-kétség. A kettő együtt értendő a szorongás forrásaként. 

Offline

Lelki szegénység. Így is lehet mondani, hogy nem bonyolítjuk túl a dolgokat. Úgy is, hogy nincs önmarcangolás. A kettő között javaslok valamit: nincs önreflexió. Azért nincs, mert nincs önmagával probléma. Nincs mivel foglalkozni. Evidensen létezik.

na evvel tökéletesen egyetértek. meg kicsit elbeszlgettünke gymás mellett:)

én pl nem a tehetségre, kreativitásra értem, nhogy nincs alatta semmi. hanem az emberekhez való vizsonyban.

egy nárcisztikus nem ápol emberi viszonyokat igazázán, max látszólag, nem? holott alapból az is mi vagyunk amilyenek a barátságaink, kapcsoaltaink stb.

egy nárcisztikus magányra ítéli saját magát a látsdzatkapcsolatai révén. nincs kötődése, így üres.így értettem. nincs hova közösségépítő célja, talán csak tárgyakhoz stb. pont az emberi kapcsoaltok mélysége, és összetettsége hiányzik, amikor pl megosztjuk egymással a dolgokat, az igazi csapatmunka, amihez bizalom kell, viszont  összeadódik általa a tudás.

azt a részét nem hszem, hogy van nagyon ember, aki sose kételkedik néha magában. talán itt a mennyiségel van baj.

És amit megfigyeltem, minél nárcisztikusabb valaki, annál több lehet benne az irigység. Erről nemrég olvastam is egy nagyon érdekeset, hogy a modernné vált társadalom ebből hogy termel rengeteg pszichiátriai problémát. kb az volt a lényege, hogy  abba születnek bele sokszor a gyerekek, már pár egy jóideje, hogy bármit elérhetnek ők maguk, bármik lehetnek. ez nyílván valóan nem igaz, de mégis a szülők a társadalom stb a ygerekkor nagyrészében iygekszik megteremteni ezt az illúziót. Így persze mivel a képességek, tehetség, tudásból midnenkinek más jutott, mindenki másban jó vagy rossz, mindenképp ér kudarc.. de mivel hát bármi lehetek, de mégsem tudok, akkor velem van a gond, gondolhatják... És el is értünk oda, hogy gyakorlatilag a szülők, iskola, majd a társadalom neveli eleve midnen szinten önmarcangolóvá az mebereket. illetve iriggyé, hogy a másiknak miért van mégis, nekem nincs, amikor bármi lehetek...

hú remélem nem írtam túl bonyolultan. sajna nem mentettem le a cikket  annó Sad

 

 

Offline

Túlbonyolításért sorry.

Bár inkább történeti gondolatkísérletnek szántam, mitől lett egyszerre tömegesen probléma az egyén létezése. Nem csak az értelmiségi egyéné. Az elmúlt százötven évben elképesztő ütemben nő a pszichiátriai megbetegedések száma, iparággá lett az elmegyógyászat. A betegek töredéke értelmiségi.

Lelki szegénység. Így is lehet mondani, hogy nem bonyolítjuk túl a dolgokat. Úgy is, hogy nincs önmarcangolás. A kettő között javaslok valamit: nincs önreflexió. Azért nincs, mert nincs önmagával probléma. Nincs mivel foglalkozni. Evidensen létezik.

Én azt látom, hogy ez a ritka kevesek kiváltsága. A többségnek van problémája saját létezésével, ezért kénytelen foglalkozni vele (reflektálni rá). Nem biztos, hogy mindjárt marcangolni fogja magát, de gondolkodnia kell róla. 

Nem azért, mert bárki elvárja ezt. Sőt. Senki nem várja el, de mindenkit zavar. Nézd meg a trendi hősöket, szappanoperák, hollywoodi mozisikerek, csak a lúzerek önmarcangolnak. Hamlet egy lúzer. A sikeres hős kétely nélküli.

Mondok neked egy nárcisztikus elmebeteget. Michelangelo. Egy másikat. Picasso. Hírhedetten önimádó, beteg emberek ezek: nincs a felszín alatt semmi?

Azzal egyetértek, hogy aki jóban van magával, az nem feltétlenül szenved narcizmusban. Bár megjegyzem, a pszichopaták állítólag példaszerűen jóban vannak magukkkal, minden kétely nélkül.

Azzal nem, hogy önértékelési zavarral csak a hülyék és tehetségtelenek kínlódnak.

Offline

igen ezt így értem.

ez egy másik megközelítés amit te írsz. szeritnem már talán túl is bonyolítja az egészet.

de ebből a szempontból talán ez a "lelki szegénység" hogy nem bonyolítjuk túl a dolgokat, nem?

az értelmiségi önmarcangolás nem kötelező. Csak az is egy vonal. Bár tény, hogy az iyletén értelmiség kizáró tud lenni egyből a kevésbé önmarcangolókkal.

De kicst ez is a nárcizmusmusra hajaz nem? marcanglni mert kell, mert elvárás, mert nem is a világ a léyneg, hanem hogy rólam mit gondolnak. Ez már álca...

megkapargatás meg: én is eztgondolom, az a baj, hogy ha a nárcizmust megkapirgáljuk vagy nincs alatta csak a nagy űr, ami iyletén cukormázas felszínnel van takargatva, mtn egy üres doboz. vagy komoly önértékelési zavar van, . valamit midnenképpen takargat az erős nárcizmus. mert aki jóban van magával, az már megengedheti a luxust,h ogy másokra felnézzen akár, vagy elismerje őket. nincs szükésge a midnenekfelettiségre, az elég ha odabennt van.

Offline

Védekezésből nem önmarcangol. Ez tetszik.

 De ezzel kizárod azt az esetet, amit én evidens létezésnek neveztem (am. nem probléma, ki vagyok, miért és hogyan). Némi túlzással pedig talán ez a kultúrtörténet túlnyomó részének (prekapitalista vs. tradicionális társadalmak) domináns habitusa. Áttekinthető, stabil vagy lassan változó közviszonyok, hagyományos értékrend, erős társadalmi kontroll, szűk szerepkészlet. Amint ezt szétveri a tőke a 19. sz. elején, a világba beágyazott egyén világba vetett individuummá lesz. Szabad és bizonytalan. Problémává lesz a létezése (vö. romantika vagy a viktoriánus regényirodalom). Elméletileg majd jóval később, az egzisztencializmus csinál ebből alapkérdést: onnantól az önmarcangolás értelmiségi alapfeladat. Nem oktalanul. Az egész önreflexiós buzgalom abból származik, hogy a tárgy elvesztette magától értetődőségét. Nem lehet nem foglalkozni vele. Vö. avantgard. Braque már nem portrét fest, mint mondjuk Vermeer, hanem a festészeti problémáit festi meg portré ürügyén.

Evidens létezést, alacsony önreflexiót én ott láttam, ahol a tradicionális beágyazottságból így vagy úgy megmaradt valami (vallási közösség, erős család, mereven stabil értékrend). Irígylem.

 

 

 

Offline

én azzt,h ogy valaki nem önmarcangol , avgy csak angyon keveset, is védekezésnek tekintem.

kicsit habitusfüggő az egész, nem?

amúgy igen, enke is ez jutott ezsembe, amiket írt a kezdő, hogy némileg átfed a pszchopátiával. Bár a pszichopaták állt felhúzzák anárcizmus álarcát állítólag. És akkor ugyanottvagyunk, elve csak kevert típusok vannak

Offline

Alighanem nincs vegytiszta személyiségzavar semmilyen, hacsak nem a DSM tipikusan amerikai (alacsony elméleti horizonton működő) osztályozási rendszerében. A felsorolt főbűnök elmennének a pszichopátia leírásában is.

Egyetértek az elhárító mechanizmus-funkcióval, saját keserű tapasztalataim alapján is. Évtizedekig remekül betöltötte a szorongás és az önértékelési zavar álcájának szerepét.

A baj akkor van, ha ledől a maszk. Lelökik a túlnőtt leplezendők. Mindig krízisben nőnek túl persze. És ott állunk eszköztelenül. A narcizmus az a bumeráng, ami leginkább arra veszélyes, aki eldobta.

"Mindenki védekezik valahogy a világ ellen." Nagyon jó mondat. De nem igaz. Láttam és irigyeltem az evidens létezés (igaz, nem túl gyakori) ellenpéldáit. Alacsony önreflexió, természetes bennlét a világban és nem szembenállás. Mégcsak hülyének sem kell lenni hozzá. Ilyesmi lehet a boldogok a lelki szegények eszméje (nem az intellektusuk szegényes, hanem mentális képességük az önmarcangolásra).

Kérdés: vajon mitől probléma a létezés az egyiknek és mitől nem az a másiknak?

Offline

Vippa írta:

Szia Időrabló!

Kiegészíteném azzal, a hazai szakirodalomban Dr Döme László főorvos - jelenleg a Nyírőben dolgozik - könyve foglalkozik még a nárcisztikus személyiségzavarral.

Nagyjából sejteni vélem, miért tetted ezt be ide a wikiből.

Ismerek személyesen ilyen személyiségavarban zavarban szenvedő emberkét, pontról pontra igazak rá, amik a leírásban vannak.

Ezzel a személyiségzavarral csak az a probléma, az érintettek zöme nem is tud arról, nekik ilyen személyiségzavarai lennének - na, ők aztán nem lehetnek betegek, hiszen ők tökéletesek... -, így nem kerülnek el sem áterhez, sem lógushoz, csak éppen a környezetük életét teszik pokollá. Ez a személyiségzavar gyógyszeresen nem kezelhető, s ha mégis eljutnának áterhez, vagy terápiába, az egy hosszú éveken át tartó folyamat, változni is tudjanak.

Döme doki kitér még a könyvében arra is, a bűnözők közt is akadnak nárcisztikusok, akik még a bírósági tárgyalásokat is végigviháncolják, mert konkrétan nem is értik, őket miért is ítélik el......

 

vippa.. hát így igen... ők tökéletesek...

Offline

nohát ez érdekes. De van tisztán csak nárcisztuikus szemlyiségzavar?  Taln kísérőtünetként gyakoribb nem? hiszen a nárcizmus elhárítómechanizmusnak tökéletes, nem?

mindenki védekezik valahogy a világ ellen, vbalakinek így sikerül aztán..

Offline

Sziasztok!

Először is elnézést a témához nem szorosan kötődő bejegyzésemért!

Pszichológus hallgató vagyok és kutatást végzek a közösségi oldalak (konkrétan a Facebook) és a személyiségjegyek (mint a nárcizmus, az extroverzió és az önértékelés) kapcsolatáról. Jelen esetben kifejezetten nárcizmussal foglalkozó topikokat kerestem, így jutottam el ide. Ha esetleg van valaki, aki szívesen részt vesz egy online és teljesen anonim vizsgálatban, arra szeretném kérni, hogy töltse ki a kérdőívemet az alábbi linken.
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dGszS2U4SkJSRFJ0ejJKYzdsRnZmLVE6MQ

Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Smile További szép napot kívánok mindenkinek!

Offline

http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/783/narcisztikus-szemelyisegzavar szerint: 

A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből táplálkozik.
Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat.


Bárminemű kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak. Leginkább azok lesznek ezeknek a kitöréseknek a szenvedő alanyai, akik a legközelebb állnak hozzájuk, együtt élnek velük, hiszen a nárcisztikus személy mindenkitől, de leginkább tőlük várja el mindazt a szeretetet, melyet gyerekkorában nem kapott meg. Házastársukkal, gyermekeikkel elhitetik, hogy nem elég jók, értéktelenek, így vetítve a körülöttük lévőkre saját érzéseiket.

Másik fontos jellemvonásuk, hogy szörnyen arrogánsak, önelégültek és látszatra nagyon magabiztosak. Ez mind a védekező mechanizmusuk része. Magukat különlegesnek tekintik, és úgy érzik csak más hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket, vagy kapcsolatot kialakítani velük. Folyamatosan úgy érzik, hogy nem kapják meg az őket megillető figyelmet és tiszteletet, mindezt pedig azzal magyarázzák, hogy a többiek túl buták és tudatlanok ahhoz, hogy őket elismerjék.

Sokszor irigyek másokra, akikről azt hiszik, többet kaptak az élettől, noha szerintük ők sokkal inkább megérdemelnék. Gyakran fantáziálnak sikerről, hírnévről, ismertségről, mivel szükségük van arra, hogy így töltsék ki a lelkükben keletkezett érzelmi űrt, vagy tereljék el az elégedetlenségérzetükről a gondolataikat.

A nárcisztikus emberek szokatlanul önzőek. Bármi, ami érdekes számukra, elsősorban róluk szól. Egyszerűen nincs elég energiájuk ahhoz, hogy mások igényeit vagy érzéseit figyelembe vegyék, mivel az ő igényeik sincsenek kielégítve. Nem meglepő ezek után, hogy túlságosan is el vannak foglalva azzal, hogy megszerezzék saját lelki szükségleteiket, s nem a másokéra figyelnek. Gondoljuk csak végig: képtelenek bármit is adni, amit ők maguk sosem kaptak meg.

A másik ember csak addig fontos a számukra, amíg az pozitív hatással van rájuk. Ez lehet akár úgy, hogy valamilyen pozíciót köszönhetnek neki, vagy csak egyszerűen csodálja a nárcisztikus beteget. A lényeg, hogy ismételten csak róluk szóljon a történet.

 

Offline

Köszi szépen:) aranyos vagy...remélem meglelem a topikot

Időrabló

Dr. Ratkóczi Éva doktornő ma este itt lesz. Ha valaki tud szakembert ajánlani, akkor Ő biztosan.

Ha nem találod a topikját, szólj.

Offline

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni...

Szükségem lenne egy specialistára aki foglalkozik boderline-os, nárcisztikus és antiszocális személyiségzavarral...Budapesten

Köszi ha valaki tud ilyet!

Offline

Időrabló írta:

Vippa írta:

Nagyjából sejteni vélem, miért tetted ezt be ide a wikiből.

 

Á, dehogy.....

Mindeféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet......

Szerintem is, csakis a véletlen műve lehet.........

Időrabló

Vippa írta:

Nagyjából sejteni vélem, miért tetted ezt be ide a wikiből.

 

Á, dehogy.....

Mindeféle hasonlóság csakis a véletlen műve lehet......

Offline

Döme doki könyvének a címe:

Döme László: Személyiségzavarok

A Filum kiadó adta ki, és az összes személyiségzavarral részletesen foglalkozik benne, az ő szakterülete egyébként a borderline személyiségzavar.

Offline

Szia Időrabló!

Kiegészíteném azzal, a hazai szakirodalomban Dr Döme László főorvos - jelenleg a Nyírőben dolgozik - könyve foglalkozik még a nárcisztikus személyiségzavarral.

Nagyjából sejteni vélem, miért tetted ezt be ide a wikiből.

Ismerek személyesen ilyen személyiségavarban zavarban szenvedő emberkét, pontról pontra igazak rá, amik a leírásban vannak.

Ezzel a személyiségzavarral csak az a probléma, az érintettek zöme nem is tud arról, nekik ilyen személyiségzavarai lennének - na, ők aztán nem lehetnek betegek, hiszen ők tökéletesek... -, így nem kerülnek el sem áterhez, sem lógushoz, csak éppen a környezetük életét teszik pokollá. Ez a személyiségzavar gyógyszeresen nem kezelhető, s ha mégis eljutnának áterhez, vagy terápiába, az egy hosszú éveken át tartó folyamat, változni is tudjanak.

Döme doki kitér még a könyvében arra is, a bűnözők közt is akadnak nárcisztikusok, akik még a bírósági tárgyalásokat is végigviháncolják, mert konkrétan nem is értik, őket miért is ítélik el......

//