John Bradsaw cikke alapján -- köszönet Esme89-nek.

A mellkasom közepén van egy üreges, nehéz, süllyedő érzés.  Úgy érzem, hogy minden összeomlik ebben a lyukban, nem akarok mást csak elsüllyedni a földbe.

A szociális szorongás komplex eredménye rengeteg tapasztalatnak, melyek a környezetedből származnak abból az időből, amikor felnőttél. Ide tartoznak a biológiai sajátosságaid, a családod, a korai gyermekkori tapasztalataid, általános iskolai tapasztalataid, illetve a felsőbb iskolai tapasztalataid is. Ezek a fejlődési szakaszok segítettek, hogy jobban megismerjük a világot és önmagunkat.

A szociális szorongó e fejlődési szakaszokban következtetéseket von le önmagáról. Arra jut, hogy „nem kedvelnek engem”, vagy „nem vagyok elég jó” – ez hozza létre a szociális szorongásunkat. A szociális szorongás tehát nem velünk született és nem marad velünk szükségképpen egész életünkben. A szociális szorongásod nem te vagy, hanem érzelmek mintázata, melyeket megtanultál valamikor az életed során – tehát el is felejtheted őket, visszafordíthatod ezt a tanulást.

Azért érdemes csak szociális szorongónak címkézni magad, hogy együttérzést és türelmet tanúsíts magad iránt, miközben tanulsz és fejlődsz.  Nem hasznos a címke viszont, ha úgy használod mint egy következtetést vagy indokot arra, hogy miért hátrálj meg vagy kerülj el valamit.

Társas lények vagyunk. A szeretetet és a kapcsolódást mindennél jobban értékeljük. Az a gondolat, hogy nem kapunk elég szeretetet, mert van néhány hiba bennünk, hatalmas félelmet és szorongást okozhat. Ez a félelem okozhatja, hogy idegesek vagyunk mások körül. „Mi van, ha észreveszik, hogy valami baj van velem?”

 Ez a félelem okozza, hogy óvatosak vagyunk, nem tudjuk, hogyan viselkedjünk, és extrém mértékben szégyellősek leszünk, miközben másokkal érintkezünk. Ez ösztökél arra, hogy elrejtsük a hibáinkat és a személyiségünk defektusait, attól félünk ugyanis, hogy „minden kiderül”, és akkor majd nem fognak minket szeretni. A szociálisan szorongás olyan érzés, mintha egy keskeny kifeszített kötélen sétálnánk 100 méter magasan. A legcsekélyebb hibás lépés éles kritikát, gúnyt és elutasítást szülhet.

Amikor úgy érezzük, hogy valami baj van velünk, nem érdemeljük meg a szeretetet és a kötődést, ezt az érzést szégyennek hívjuk. Úgy érzed, valahogy elégtelen vagy, rossz és alsóbbrendű. Szörnyen kellemetlen érzés, melyet mindenki ismer és senki sem szeret.

A szégyen annyira fájdalmas, hogy gyakran bármit megteszünk, hogy elkerüljük. Ugyanakkor a szociális szorongásban az a különleges, hogy rendszeresen azt érezzük, nem vagyunk elég jók. Ezt toxikus szégyennek nevezzük.

 A toxikus félelem következtében az idő nagy részében szégyent érzel, noha nem tettél semmi rosszat.  Abban a hitben vagy, hogy valami baj van veled és mások elutasítanak emiatt. Egy embernek ez egy szörnyű kilátás, mivel a szeretet egy elsődleges szükséglet.

A végső módja az elutasítás elkerülésének a bezárkózás. Félénk embereknek gyakran mondják, hogy közömbösnek tűnik, unatkozik, zárkózott.  Ez a stratégia a bezárkózás az emberekkel való kapcsolatainkban. Nem beszélünk sokat, vagy esetleg valami kötekedő vagy szarkasztikus megjegyzést teszünk arra, amit valaki mondott. Nem fedünk fel sokat magunkból, hogy ne legyünk sebezhetőek . Nem vagyunk nyitottak a körülöttünk lévő emberekre. A kedves viselkedés ellentétét mutatjuk. E (nem feltétlenül tudatos) stratégia mögött az a (szintén nem feltétlenül tudatos) elképzelés áll, hogy „ha el akarsz utasítani, én foglak először elutasítani”.

Így védelmezzük magunkat. Ha én utasítalak el először, nem osztok meg veled sokat magamról, nem fáj annyira, ha te elutasítasz. A hátulütője ennek a „páncélnak” az, hogy azoktól is elszigetel, akik nem akarnak elutasítani.

A „nem vagyok elég jó” az alapvető forrása a félénkségnek és a szociális szorongásnak. Ahhoz vezet, hogy kerülöd a kockázatokat, félsz az elutasítástól, ami azt okozza, hogy nem fogadod el, ostorozod önmagad. Ezzel drasztikusan csökkented a saját életminőséged, nem tudod megközelíteni, akivel találkozni szeretnél, nem tudod azt tenni, amit szeretnél, és általában rosszul érzed magad a saját bőrödben. Még ha belátod is hogy korlátozza az életed fájdalmat okoz, akkor is nagyon nehezen tudod elengedni ezt a gondolatot. Látod mekkora csapda, mégis igaznak érzed. Ha tényleg meg akarod változtatni az életed, hogy felszabadítsd magad a magányosságból és a szociális szorongás fájdalmából, el kell engedned ezt a téveszmét.

Ha a félénkség szerepe jelentős az életedben már egy ideje, akkor a választásaid, hogy kivel beszélsz, mit mondasz, merre mész, és mit érzel eléggé korlátozott.Ha új emberekkel való találkozásaid tapasztalata gyakran a kényelmetlenség, kínosság, feszengés,akkor leginkább igyekszel elkerülni ezeket a szituációkat. Ha utálsz szórakozóhelyekre és partikra járni, akkor természetesen nem mész egyik helyre sem. Hogyan kezeljük ezt?

A szociális magabiztosság olyan, mint egy izom, melyet meg lehet erősíteni a rendszeres használat révén. Ugyanúgy, mint amikor valaki edzeni jár, mert fit szeretne lenni, ha valaki szociálisan fitté szeretne válni, rendszeresen kell edzenie. Minden alkalommal, amikor egészséges kockázatot vállalsz, kimondod, amire gondolsz, szembe nézel egy potenciális elutasítással, építed a „magabiztosság- izmodat”.

Az első lépés a korlátozó félénkség és szociális félelmek áttörésében, hogy tudatosítod, mik a félelmeid és hogyan reagálsz rájuk. Ez a tudatosság/éberség az első lépés, hogy megváltoztasd a szokásaid/beidegződéseid.

Három lépés a szociális magabiztossághoz

A szociális magabiztosság kifejlesztésének folyamata három fő lépésben összegezhető. Ezek a lépések:

1.       Tudd hogy ki vagy.

2.       Fogadd el magad. Teljes önmagad.

3.       Cselekedj bátran.

 

//