Javasolt történet: Angolbeteg1.

Az evési rendellenességek súlyos betegségek, melyek következtében valaki (többnyire kislány vagy fiatal nő) olyan abnormális evési szokásokat tesz magáévá, melyek az egészségét, és néha az életét is fenyegethetik. Ilyen evészavar az anorexia nervosa és a bulimia.

Mi az anorexia?
Az anorexia nervosa olyan evési rendellenesség, mely a túlsúlytól való rettegéssel tölti el a fiatalt.
Ezért lecsökkenti a táplálékbevitelt és megnöveli az aktivitási szintjét, hogy folyamatosan legalább 15%-kal normálisnak tekinthető súlya alatt maradjon.
Továbbá, még amikor nyilvánvalóan túl sovány, akkor is 'túl kövérnek' látja magát. Az anorexia a tinédzser lányok körében a leggyakoribb, különösen a 14 és 18 év körüliek között, de egyre terjed az idősebb nők körében is, különösen veszélyeztetettek azok a lányok vagy asszonyok, akik foglalkozásában testük fontos szerepet játszik (modellek, balettáncosok, stb), és azok, akik teljesítményorientált, szorongást keltő környezetben dolgoznak.
A szakértők becslése szerint Amerikában a 16-18 éves lányok közül százból egyet érint az anorexia nervosa. Az anorexia életveszélyes betegség! 10-ből 1 anorexiás eset halálos kimenetelű.

Az anorexia nervosa (AN) leggyakrabban tizenéves lányoknál jelentkezik, bár a fiúk körében is előfordul (10:1 arányban).
Az AN-ban szenvedő fiatal nyilvánvalóan túl sovány, de ennek ellenére azon aggodalmaskodik, hogy 'túl kövér'. Nagyon vigyáz arra, hogy mit eszik, folyton 'fogyózik', és akkor is tagadja, hogy éhes, amikor valójában majd éhenhal.
Soványsága következtében menstruációja rendszertelenné válhat vagy teljesen elmaradhat. Az iskolában gyakran mintagyerek, aki mindig jó jegyeket kap. Ennek ellenére nem képes érzékelni, mi történik a saját testével.
Ahogy az anorexiában szenvedő gyermek egyre soványabb lesz, alultápláltsága elkezd káros hatást gyakorolni a belső szerveire. Vérnyomászavarok léphetnek fel, a beteg vérnyomása leesik, ha túl hirtelen áll fel, úgy érezheti, elájul. A szívverése is abnormálisan lelassulhat, akár percenként 20-ra is. Vérszegénység és székrekedés léphet fel. Az anorexiás beteg többnyire szokatlanul sápadt és állandóan fázik.

Mi a bulimia?
A bulimia olyan evészavar, melyet 'zabálások' jellemeznek -- nagy mennyiségű étel elfogyasztása rövid idő (általában két óra vagy annál kevesebb) alatt.
A beteg a zabálást hányással, hashajtókkal, koplalással vagy szigorú diétával próbálja ellensúlyozni.
A bulimiában szenvedő fiatal legalább 3 hónapon keresztül, hetente legalább kétszer 'bezabál'. Egy-egy ilyen zabálás után meghánytatja magát, hashajtót fogyaszt, vagy koplal hogy 'leadja' amit magára szedett.
A bulimiás fiatalok többnyire tartják a normális súlyukat, nem tűnnek abnormálisan soványnak sem. Teljes titokban tartják a hányásaikat és hashajtózásukat. Idővel a bulimia súlyos orvosi problémákhoz vezethet, például gyomorvérzéshez vagy nyelőcsőszakadáshoz, hasnyálmirigy-gyulladáshoz és a vér abnormálisan alacsony káliumszintjéhez.

Túlevés és kóros kövérség
A túlevéses betegség egy nemrégiben felismert kóros állapot. A túlevéses betegségben szenvedők gyakran rengeteget esznek, s nem képesek evési szokásaikat kontrollálni. Ez a betegség más, mint a bulimia nervosa, mivel a túlevéses betegek általában nem szabadulnak meg az elfogyasztott tápláléktól hányás vagy hashajtó szedése útján.
A legtöbb ember időnként túl sokat eszik, és sokan vannak, akik úgy érzik, gyakran többet esznek a kelleténél. A sok evés azonban még nem jelenti, hogy valaki túlevéses betegségben szenved. Az orvosok még mindig vitatkoznak a túlevéses betegség kritériumain. Az viszont biztos, hogy a legtöbb túlevéses problémával küszködő ember
- gyakran mások által abnormálisan nagy mennyiségűnek tartott ételt fogyaszt el.
- gyakran érzi úgy, nem képes kontrollálni, hogy mit és mennyit eszik.
- az alábbi érzések és viselkedésformák közül több is jellemző rá:

1. A szokásosnál sokkal gyorsabb evés.
2. Kellemetlen telítettség-érzés.
3. Nagy mennyiségű étel elfogyasztása, még akkor is, ha nem éhes.
4. Magányos evés az elfogyasztott étel mennyisége fölött érzett szégyenkezés miatt.
5. A túlevés után bűntudat, depresszió, vagy undor érzése.

Az evészavarok kezelése

A kezelésnek gyakran része a viselkedés- és pszichoterápia, valamint az étrend beállítása a hosszú ideig tartó alultápláltság kiegyensúlyozására. Az evési rendellenességben szenvedőnek pszichiáterre van szüksége, aki felírhat antidepresszánst vagy más gyógyszert is -- különösen bulimia esetén tartják ezeket hasznosnak. A pszichiáter javasolhat családterápiát is, az egész család részvételével.
Ha az evési rendellenességben szenvedő betegnél orvosi komplikációk léptek fel, melyek súlyosan károsítják a szív-, vér-, vagy emésztőrendszerét, kórházi kezelésre lehet szüksége, akár mesterséges táplálásra is.
Amikor állapota már elég stabil ahhoz, hogy hazamehessen, meg lehet kezdeni a másfajta terápiákat. Ajánlatosabb a gondos és fokozatos föltáplálás, mint a hirtelen súlygyarapodás.
Ha Ön ismer valakit, különösen ha kamaszlányról van szó, aki szokatlanul soványnak tűnik, de ennek ellenére 'túl kövérnek' érzi magát és állandóan fogyókúrázik, azonnal orvoshoz kell fordulnia!
Ez különösen fontos, ha az alábbi jelek bármelyike is mutatkozik rajta: a menstruációja leállt vagy rendszertelen; folyton fázásra panaszkodik; sápadt; szédül, ha túl hirtelen ül vagy áll fel; szívverése abnormálisan lassú; vagy ha gyermeke rendszeresen belakmározik, amit önhánytatás vagy hashajtó használata követ.

 

Kapcsolódó fórumok:

Étkezés

Gyógyszerek, növények, egyéb anyagok hatásaival és mellékhatásaival kapcsolatos kérdések

OFF

Dühöngő 2

Krízis, öngyilkossági szándék és egyéb problémák esetén itt kaphatunk gyors segítséget

Offline

Nálam is volt evészavar.

feszültséglevezetésnek.

pszichoterápiára csendesült.

az én saját élményem az, hogy muszáj írni, hogy mit eszik az ember.

mert érzésből egyszerűen nem lehet eldönteni, hogy most kellene még vagy nem enni.

rá kell nézni a papírra.

lehetőleg csinálni egy tervet egy szakemberrel, hogy mit egyen az ember.

és azt betartani.

és semmi extra fogyókúra, hanem csak egyszerűen egy picit kevesebbet enni.

és nem egyedül.

nem könnyű.

de nem is lehetetlen.

Offline

A könyvek címe se hangozhat el? :/

Szia harmony,

vannak önsegítő könyvek (sajnos a Búráról szerzői jogi okokból le kellett vennem). Alapvetően a naplózáson alapulnak: minden étkezésre csinálj tervet, és azután írd le a naplóba, hogy hogy haladtál, és írd le magadnak azt is, hogy mi mást tervezel aznapra, és hogy azzal hogy haladtál.

Ne utáld magad, ez egy betegség, rokona a depressziónak, a feszültség-levezetés egy formája, és azokra jellemző, akik fegyelmezettek és teljesítenek az életben. Én is voltam bulimiás (bulimarexiás) kb. 10 évig. Környezetváltozás folytán múlt el, viszonylag természetes folyamat során, de ez csak azt jelenti, hogy a bulimiás tünet átalakult másfajtává. A saját élményem az, hogy a feszültséget, az egyensúlyi állapotot szabályoztam vele, az extrém szorongásra és a szuiciditásra volt levezető technika. 

A SOTE-n Túry professzor foglalkozik evészavarokkal, a Magatartástudományi Intézetben. 

e

Offline

Köszönöm!

utolsómenedék

dream! először is üdv itt Smile

ez egy tájékoztató topic csak ahova írtál, szerintem itt nem nagyon kapsz választ erre sajna ..

próbálj aktív fórumtémákban írni/kérdezni erről, hátha tudnak segíteni Smile

Offline

Kedves szerkesztő!

Még nem uralt el az evés annyira súlyós formában, de már sok idelye küzdök a zabálásokkal, és egyre jobban megijeszt, elural, megszeretnék szabadulni ettől a dologtól. Végig olvastam az evés rohamokról való leszoktató önsegítő programot. Jól értelmeztem, hogy az elején annyi a feladat, hogy figyeljem az étkezési szokásaimat és vezessek evésnaplót? Ettől sajnos nem javul a helyzet, mi a teendő, hogyan kell helyesen elkezdeni a programot?

Köszönöm: dream