Nyugtatók, altatók

Szorongásoldók

A szorongásoldók a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak világszerte. Idegen néven anxiolitikumoknak nevezzük őket, régebbi zárójelentésekben trankvillánsként utalnak rájuk. Manapság leginkább a benzodiazepin (BZD) típusú szorongásoldókat kedvelik az orvosok, így most ezekről beszélünk részletesebben.

A benzodiazepin típusú nyugtatók a hatvanas években kerültek forgalomba. Azóta olyan nagy népszerűségre tettek szert, hogy több, mint 70 féle vegyületet fejlesztettek ki ebben a csoportban és még több a gyári készítmények száma. Magyarországon a leggyakrabban használt szerek közé tartozik a Rivotril (clonazepam), Xanax (alprazolam) és a Medazepam (medazpam).


Hogyan hatnak?

Az emberi agyban az idegsejtek közti kapcsolatban kétféle hatás érvényesül. Az egyik a serkentő működés, ami fokozza a neuronok aktivitását, tehát segíti az ingerület terjedését, a másik pedig a gátlás, amely megakadályozza az ingerület sejtek közti továbbítását. A gátló működések fő ingerületátvivő anyaga a g-amino-vajsav (GABA). Ezen molekula receptorain fejtik ki hatásukat a benzodiazepinek, így a rendszerben a gátló folymatokat erősítik.


Milyen hatásuk van?

A szervezetben nem csak az agyban, de sok más helyen is megtalálhatóak a GABA receptorok, így a gyógyszer hatása is nagyon széleskörű.

  • Szorongásoldó, nyugtató hatás Már egyszeri alkalmazásnál is jelentkezik a hatás, így rohamokban jelentkező szorongásos állapotok is jól kezelhetők.
  • Altató hatás Éjszakára bevéve segíti az elalvást, illetve az éjszakai ébredések számát csökkenti. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a normális alvási mintázatot megzavarja. A gyógyszer szedése mellett jóval kevesebb a mélyalvási fázis, tehát nem olyan pihentető az alvás.
  • Izomrelaxáns hatás Az izmok feszülését csökkenti, így kifejezetten jó a szorongás alatti fokozott izomtónus oldásában. Ugyanakkor nagyobb mennyiségben olyan mértékben ellazítja az izmokat, hogy járás- és beszédképtelenséget okozhat.
  • Görcsoldó (antikonvulziv) hatás A gyógyszer használata során megemelkedik az agy ingerküszöbe a görcsöket kiváltó tényezőkkel szemben, vagyis nehezebben alakul ki epilepsziás roham. A már kialakult görcsrohamot hatásosan oldja.
  • Amnesztikus hatás A BZD-k az alkalmazásuk előtti és utáni időkben megnehezítik az emléknyomok rögzülését, így „feledékenységet“ okoznak. Lelki traumán átesett embereknek segíthet ezzel, mivel könnyebbé teszi az emlékeik feldolgozását.

Minden benzodiazepinre jellemzőek ezek a hatások, de más-más mértékben. csak a példa kedvéért, a midazolam kifejezetten amnesztikus, a clonazepam jó görcsoldó.


Mik a mellékhatások?
A BZD mellékhatásait a megjelenésük ideje alapján csoportosíthatjuk.
 

  • Korai mellékhatások: agresszivitás, fáradtság, aluszékonyság, mozgászavar, feledékenység, figyelemzavar
  • Késői mellékhatások: agresszivitás, érzelmi labilitás, ügyetlenség, gyakori esések, tanulási nehézségek, függőség, tolerancia

Fontos, hogy csak a minimálisan szükséges ideig és mennyiségben alkalmazzuk a szert, így a legkisebbre lehet csökkenteni a nem kívánt hatások előfordulását.


Kialakulhat a szerrel szembeni tolerancia és függőség?

A BZD-eket már 3-4 hét rendszeres fogyasztás után megszokhatja a szervezet, de többnyire ez hosszabb időt vesz igénybe. Huzamosabb gyógyszerszedés során emelni kell az adagot, mert az addig alkalmazott dózist megszokja a szervezet és ugyanaz a mennyiség már nem elég az azonos hatás kiváltásához.

A hozzászokás miatt függőség is kialakulhat. Hirtelen elhagyása során megvonási tünetek jelentkeznek, melyek többnyire nyugtalanság, szorongás, álmatlanság, izomgörcsök, sőt súlyos esetben epilepsziás roham is jelentkezhet. A félreértés elkerülése végett, ez nem azt jelenti, hogy ne szedjék ezeket a szereket, csak arra hívja fel a figyelmet, hogy fokozatosan, lassan szabad elhagyni őket.

Dr. Muszil-Veress Dóra.

Offline

Altató téma:
Át lettem állítva, hogy ne szedjek altatót éjjel (első kora-hajnali ébredéskor szoktam Stilnoxot(Sanvalt)), hanem inkább két 25-ös kvetiapint. Na, ez nem ért semmit, csak álom helyett felnagyított vízióik jöttek sorban, pihenés nuku, szívdobogás. leizzadás, pörgölődés.
Most délután próbáltam pihenni, ilyen még nem nagyon volt, hogy altatót is bevettem. Hatása NULLA, 2 darabnak is, plusz 0,5 mg Xanax. 3 óra vergődés után feladtam. Most jól kóválygok, mintha nem a saját lábaimon járnék.
Nem tudom, mi lesz itt este, Ráadásul altatóból csak egyet szabadna bevenni, nekem háromtól már hányingerem volt egyszer, mikor még hajnali 4 -kor sem tudtam aludni.
Nem is értem az öngyilkosokat, hogy tudnak egyszerre annyi pirulát bevenni?!?
Azt sem tudom, mekkora káosz lehet az én agyamban, hogy ezek így hatnak ill. így nem.... Sad

Offline

Nálam a sima vény nélkül kapható melatonin jött be, reggelig alszok tőle. Stilnox is kell mellé, begyújtani, de utána már dolgozik a melatonin.

rhiannon-roxána

Á, nem hiszem, hogy pszichésen hatna. Biztos mindenkinek más. Én kétszeres adagot szedtem be és egy fél órával aludtam tovább tőle. 

Offline

A pia is ott hat állítólag, de fel is erősítheti a hatást.
De ha már pszichésen hat valami, az sem baj Wink

rhiannon-roxána

Ha valaki szed xanaxot, akkor ez a gyógyszer nem igazán fog segíteni. Ti. ugyanazokhoz a receptorokhoz kötődnek. 

Offline

Apámnak a háziorvos írja fel, nem tudom, hogy ez dokifüggő-e. Nekem szakorvos adja.
Nincs rajta támogatás, 30 db 1500 ft körül van a Zopigenből.

Offline

Köszönöm a segitséget!

Kiprobálom majd vmelyiket. 

Ezt csak pszichiáter tudja felirni ugye?

Offline

Szia!
Zopigent, Imovane-t ajánlanám, ha még nem próbáltad.
Ugyanaz a hatóanyag, csak az előbbi olcsóbb.
A vivőanyag miatt mindenkinek más jön be, azért írom mind a kettőt.
üdv.

Offline

Sziasztok

Nem tudom tudtok e segiteni. Alvásproblémákkal küzdök. Amiket eddig kiprobáltam: stilnox,sanval,gerodorm,andante. Az első kettővel max 4 órát aludtam,a másik ketgőnél az volt a baj h nem tudtam felkelni. Tudtok esetleg olyat ajánlani amivel végig alszom az éjszakát de másnap nem vág fejbe,és nem szedál le?

Offline

Akkor én írok tapasztalatot, hátha másnak hasznos lesz.
Szerintem az Elenium egy szelid, gyenge nyugtató. Azoknak jó, akik még nem szoktak hozzá keményebb gyógyszerekhez és néha-néha kell csak feszültségoldásnak.

Offline

Sokadik szerként kaptam Eleniumot.
Erről mi a véleménye, tapasztalata annak, aki szedte?
Előre is köszi.

Offline

Sziasztok Cateye és Zomebazam!

Köszi a válaszokat!Smile Nem rólam van szó, egy ismerősömnek szeretnék segíteni infót gyűjteni.

torta

Offline

Igen, én is örülök neki, hogy így rátapintott a doki erre az AP-re. Gondolom testsúlytól is függ, hogy mennyi hatásos, ha jól emlékszem, te a pillesúlyban vagy.smiley Nekem kórházban állították be, ahol nézték a vérnyomást mellette. Alapvetően alacsony a vérnyomásom, azzal jól működöm, és ez nem nyomta tovább, szerencsére. A Balassában elég benzo és altató ellenesek a fiatal dokik, ezért adta ezt az AP-t, hogy ez nem addikt. Előtte frontinnal aludtam, és próbáltam Sanval altatóót is ezeket elvették. Mondjuk nem is aludtam velük ilyen jól mint az AP-vel.

Ellenben lehet, hogy nem addikt, de nem tudok nélküle aludni már. Próbáltam. Szóval dög mindegy, hogy addikt vagy nem, én rá vagyok kattanva.

Offline

Mázlista vagy CatEye, hogy ez neked ilyen jól hat.
Nekem 25 mg is olyan alvást ad, hogy 10-12 óra alatt mintha meg sem mozdulnék álmomban, másnap meg alig élek, úgy leviszi a vérnyomást.
A Seroquel Xr is anno nagyon mozgalmas álmokat adott, ébredés körül az alvás és ébrenlét mezsgyéjén voltam még egy órát.
Amikor nagyon nem tudtam aludni, akkor vettem be néha egyet a 25-ből, de persze kúraszerűen nyilván úgy hatott volna, ahogy írod. De azt nem mertem, mert hogy egy AP, az altató jobban bejött.

Offline

Nekem a Quetiapine vált be, 100 mg. Jól alszom tőle, mélyen, nincsenek rémálmaim, és reggel nem szedálva ébredek. A mennyiség mondjuk mindenkinek más, ami bejön. Kezdtem 150 mg-al, túl altatott, aztán 75 mg-ot próbáltam, felületesen aludtam tőle, és a 100 bejött.

 

Offline

Szia torta!
Esetleg próbáld meg a zopiclone, eszopiclone tartalmú szereket, mert ezek elég lájtosak, és nem hülyítenek, nem is benzók, csak azon a receptoron hatnak.
Imovane vagy Zopigen (ez utóbbi olcsóbb). Én elég "nyavalyás" vagyok gyógyszerekben, de ezekből kevés kell, féllel elalszom és ha megébredek, jöhet még egy fél vagy negyed,
Egyetlen hátrányuk, hogy nagyon keserűek.

Offline

Sziasztok!

 

Egy olyan kérdésem lenne, hogy renszeres szedésre altatónak ti mit javasolnátok, nektek mi vált be? Xanax, Trittico, Mizapin kilőve.

Köszi,

torta

Offline

Sziasztok!
Van esetleg tapasztalat Zolpidem altatóval?
Köszi!

Offline

Van, ami jó, tényleg az, tud segíteni, lágyan, finoman, a háttérben, ha jól eltalálják.
De ez a Neurotop óta a legrosszabb élményem volt. Nem gondoltam volna, hogy újra érzek ilyet.
Pedig elég keménynek tartom magam, sokat kibírok. Gyereket is szültem röhögve Smile
Szóval azért ne félj tőle, gyakran szükség van rájuk és a barátaink Wink
Ez most így alakult, másnak még beválhat, nekem pokoli volt, ennyi.

Offline

én iszonyatosan félek a gyógyszerektől. nem a barátaim. Sad

Offline

RILEXet soha többet!
Elvett egy hetet az életemből. Nem ettem, bőgtem, kóvályogtam, mint egy részeg, elestem, semmire sem volt erőm. Még az öngyilkosság is megfordult a fejemben.
SOHA TÖBBET!

Offline

Lehet, hogy ez egyéni dolog, de nem olvasom sehol, hogy kábé mikorra stabilizálódik a nyugtató hatása? Pár nap, egy hét?
Már nagyon nehezen bírom ezt a kóválygást, enni sem tudok a szédüléstől, csinálni aztán főleg semmit sem.
Az adag stabil, nem sok, ennél kevesebb semmit sem csinált.

Offline

Sziasztok!
Valakinek van esetleg tapasztalata Rilex nevű (lorazepam) szorongásoldóval kapcsolatban?
Még nem kezdtem el szedni, majd csak ma kapom meg, de evvel váltja le a doki a Xanaxot, ami már rég nem hat rendesen.

Offline

Szia Matiri!

 

Csak mert eltűnt a hozzászólásom, mégegyszer röviden ami abban állt: szóval az én pszichiáterem annó azt mondta, hogy arra a konszenzusra jutottak kollégákkal egy konferencián, hogy egy rendszeres, nem túl magas dózis szedése szorongásoldóból -amit sikerül nem emelgetni, hozzászokni - és (viszonylag) stabilnak ézi vele magát az ember, az teljesen oké, tehát inkább ez, mint az állandó szorongás.

Azóta eljutottál a dokidhoz, sikerült megtudni az ő álláspontját ezzel kapcsolatban?

 

üdv,

torta

Offline

Szia Matiri!

Kösz, hogy szóltál erről a gyógyszerről! Elnézést, nem vettem észre Sad Megkérem tigerlilyt, hogy nézzen utána, ennek is, és annak is, hogy vannak-e összehasonlító vizsgálatok.

Annyiban nehéz a kérdésed, hogy konkrét vizsgálat csak x nyugtató y mennyiségben való rendszeres szedésére vonatkozhat, és az is kérdés, hogy mi a "hosszú távon" -- hónapok, évek, évtizedek? 

Megpróbálunk előkaparni valami értelmeset. És még egyszer, köszi, hogy leírtad.

Eszter

Marci88

Tegnap a híradóban pont arról volt szó, hogy most mindenki nagyon allergiás. Nagyon sok a pollen. Sad

Ha úgy érzed valami bajod van, menj el orvoshoz kivizsgálásra. Ott majd elmondják, hogy mi a baj. Isten ments, hogy valami bajod legyen. Ha kialakulóban van valami betegség akkor lehet rajta segíteni, ha meg nincsen semmi akkor legalább megnyugszol. Smile

Marci88

matiri írta:

Elgondolkodtató, hogy vajon mi károsítja jobban a szervezetet (az életminőséget stb.), az állandó feszültség, ami mindenféle betegségeket okozhat a gyomorbajtól kezdve az infarktusig, vagy a folyamatos nyugtató szedés? :/
[Amikor az ember nem képes relaxálni, amikor a szelid módszerek nem hatnak: a sport, a gyógynövény, a homeopátia, a masszázs, a vitaminok, a zene, a munka, a szex stb. Sem az, hogy "fogadd el, hogy ilyen alkat vagy és élj vele együtt", mert ettől sem lesz kevésbé szarul valaki, csak megpróbál beletörődni, hogy ő ilyen fajta (sokféle cimkét kaptam már erre is) és kész.]
Van erre valahol az USA-ban pl. gyógyszergyár-független vizsgálat vajon?
 

Az állandó feszültség nagyon hamar letudja rombolni az ember állapotát. Ha valakinek emiatt például magas vérnyomása alakul ki ami nem elképzelhetetlen, akkor azután szedheti a vérnyomáscsökkentőket. Én így nézem ezt dolgot, nem hiszem, hogy egy vérnyomás csökkentő jobb hatással lenne a szervezetre mint egy nyugtató.

Offline

Úgy emlékszem, valahol zyprexát is írtál, ami szintén szedálhat elvileg.

Offline

Mennyi quetiapint szedtél?

Offline

Sztem iakár jobb is lehet a  quetiapin alvászavarra, mint a nyugtatók, ugyanis előbbiből nem kell emelni a dózist, ugyanúgy hat később is. Ebben az értelemben nincsen erős hozzászokás, így visszaélési lehetőség se, hogy egyre több és több kellene.

Plusz előny, hogy a quetiapin leviheti(nálam levitte :) a reggeli szorongást is, az altató/nyugtató nagy eséllyel nem, mert addigra elmúlik a hatása. 

A sok mellékhatás, amit felsorolnak, szerintem nem 50-100 mg quetiapinnál jelentkezik, ennyi pedig már rendesen kiüt(HA az altató hatása miatt szedik). 

Hátrány:

a quetiapin élénk, színes álmokat okoz, amikbe bele lehet ébredni(ámbátor ez lehet, hogy az altatóról is elmondható)

reggel még egy ideig szedált, kómás maradsz :S

 

 

Offline

szia!

világos, hogy az imovanera értetted a rászokást, csak arra próbáltam rámutatni, hogy a kvetiapin önmagában olyan kockázatokat jelent, hogy kizárólag azért nem éri meg szedni, hogy ne szokj rá egy másikra, mert valószínűleg jobban jársz (mentálisan és szervezetileg), ha a másikat fokozatosan emelni kell. 

azt viszont nem értem, hogy azt írod, mióta a kvetiapint szeded, azóta nem növekedett az igény, mármint imovane tekintetében -- gondolom. így most nem értem az eredeti kérdésedet, aminek az volt a lényege, hogy az imovane nem jól altat, mert gyakorlatilag egy pánikrohamra kelsz reggelente, ami nekem úgy hangzik, mintha az imovane nem lenne számodra kielégítő.

amúgy a xanax meg a kvetiapin meg az imovane egyszerre elég húzós, szóval önmagában ettől is lehet az egész. a szervezeted lehet jobban tolerálná, ha először fokozatosan átállnál xanaxról imovanera, és a kvetiapint kihagynád az egészből, mert ez így most egy nagy kavarodás. vagy ha az imovane nem működik önmagában, akkor ne arra állj át, hanem valami másra. 

xanaxszal mi volt a baj? miért kellett másik altató?

Offline

kedves matiri!

az imovane hatóanyaga a zopiklon, ami a nem benzo-típusú (z-drugs) altatók közé tartozik (ebben a csoportban van még minden, aminek zopiklon, zolpiden vagy zaleplon a hatóanyaga) . ennek megfelelően nincs a benzoknál megfigyelhető szorongásoldó, izomlazító hatása. a klinikai kísérletek és a szerhasználók beszámolói alapján: a zopiklonnak erőteljes a szedatív és hipnotikus hatása, viszont az alvásra konkrétan gyakorolt hatásai inkább pozitívnak mondhatóak: csökkenti az elalváshoz szükséges időt, a felébredések számát, fokozza az alvás időtartamát és javítja az alvás és ébredés minőségét(!). nem tudom, te mennyit szedsz, de amit találok insomniára, az optimálisan 5-8 mg között van.

"a vizsgálatok alapján a zopiklonnak csekély a hatása az alvás fiziológiás struktúrájára. nem csökkenti a REM periódusok számát, és megvédi a lassú hullámú alvások (NREM) minőségét. terápiás adagokban nincs káros hatása a respiratorikus és kardiovaszkuláris (légzési és keringési) funkciókra. a bevételt követő másnap reggel minimális a hatása a pszichomotoros teljesítményre és a mentalis éberségre."

ez alapján én arra gyanakodnék, hogy a másiknak tulajdonítható a reggeli rosszulléted és az alvásminőséged romlása. a quetiapine egy atipikus antipszichotikum, amik amellett, hogy általában leszedálnak, jellemzően egy rakás mellékhatással járnak, úgyismint fejfájás, zavartság stb.

drugs.com-on a döntő többség jónak értékeli ezt a gyógyszert alvászavar-kezelés kategóriában, de a kommentek alapján, aki jónak értékeli az 100< mg-ot szed és azt önállóan. a rossz értékelések között találtam olyan tapasztalatokat, amik hasonlítanak a tiédre: valaki konkrétan azt írta, hogy depresszióhoz és szorongáshoz társuló insomniára írták fel neki a quetiapinet, és egy rémálom volt, mert nem csak hogy egész este éber volt, extrém paranoiát és hallucinációkat is tapasztalt. 

ezen kívül az első információ, amit a quetiapineról találtam, az volt, hogy habár a quetiapinet gyakran alkalmazzák alacsony dózisban álmatlanság kezelésére, használata mégsem javasolt, mivel megkérdőjelezhető hatákonysága, illetve több nemkívánatos mellékhatást is előidéz. egy nagy 2014-es metaanalízis azt mutatta ki, hogy a szakirodalom alapján a quetiapine alvászavar-kezelő hatékonyságát egyszerűen nem támasztja alá megfelelő kísérleti bizonyíték, ezen kívül pedig a potenciális kockázati tényezők jóval meghaladják az alvásra gyakrolt jótékony hatásait (ami úgy tűnik, főként szedatív hatásának köszönhető).

emellett a két gyógyszer interakciója is lehet rád ilyen hatással, úgyhogy én inkább megpróbálnék egy működő gyógyszerre váltani a két nemműködőről. ja, és azt írtad, hogy a rászokás lassítása végett szeded antipszichotikummal karöltve a nyugtatót. ezt nem teljesen értem, mert a quetiapine-toleranciát is hihetetlen sebességgel képes építeni a szervezet. ennél valószínűleg akkor is jobban járnál (meg a májad), ha simán csak valamilyen benzot szednél, amiknek szintén megvannak a maguk veszélyei, cserébe többnyire elég jók az alvásproblémák kezelésében.

//