Már nem sírunk, már csak a nyugtató a nyelven,
az édes lé magával vitte, kezem kezedben,
mi talán örökre együtt egy furcsa különc rendben,
egy sírban fekszünk, egy érzelmi testben.
minél többször olvasom, annál jobban úsznak bennem a sorok, tagjaim könnyűek, lelkem nem érez semmit, nem fáj, nem szól, csak …. lebeg …. és ebben a lebegésben verssorok keverednek az élet baszom kis emberi vagy embertelen pillanataival … és nappalra éjszaka jön, éjszakára nappal, a verssorok úszkálnak belül és lebegek tovább …. asszem, így jó ….
Szerző:
Blog kommentek: 2463Blog bejegyzések: 149Regisztráció: 2018. 05. 24.