Nem nagyon megy nekem az élet.
A munkában (ami egyéb dolgok hiányában jelenleg maga az életem) elkövettem egy nagyon szerencsétlen hibát, ami miatt lehet, hogy kirúgnak. Tartok tőle, mert tényleg szeretem a munkámat és a munkahelyemet, de lehet, hogy tényleg kellene egy kis pihenő ami máshogy kivitelezhetetlen. Arra vágyom, hogy legalább két hétig a világon semmit ne csináljak, csak nézzem otthon a falat. De magamat ismerve ha kirúgnak teljesen biztos, hogy még aznap ezerrel belevetem magam a munkakeresésbe, ami a munkánál is zaklatottabb és hektikusabb.
Történt egy haláleset, aminek fel kellett volna zaklatnia, de igazából kényszeríteni próbáltam magam, hogy érezzek valamit, de nem ment. Pedig tényleg szerettem. Hamarosan még egy olyan ember meg fog halni, aki nagyon régóta nagyon fontos nekem. Ezért nagyon részegen sikerült nyolc percig őszintén sírnom, azóta érzések helyett szoktatom magam a gondolathoz, hogy ő már nincs. Pedig még él és valószínűleg még egy évig élni is fog. Arra gondoltam, hogy szörnyeteg vagyok, de nem hiszem. Valamiért extrém erősen van belémkódolva a túlélés és menekülök az olyan helyzetek elől, amik ezt akár érzelmileg, akár fizikailag veszélyeztetik. Nem szeretek élni, de mindent túlélek, ellentétben azokkal, akik meghalnak körülöttem. Ez iszonyú bűntudatkeltő. Mindenkinek jobb lenne, ha ez fordítva lenne.
Ebben a csodás állapotban természetesen az exem jár a fejemben. Ő most remekül van. Jobban néz ki mint valaha, jól megvan a barátnőjével és a munkájában is csúcson van. Én meg hónapok óta kialvatlan és lepukkant vagyok és megint vonzódni kezdtem a csúcsformában lévő exemhez. Nem tudom, hogy tényleg igénytelen lettem-e vagy csak annak érzem magam. Nem szeretem a bőröm, a hajam, a ruháimat, semmit. Ezeken régen könnyen segítettem volna, de most akkor sem tetszem magamnak, amikor kijövök a fodrásztól vagy amikor valami új ruhában vagyok. Mindent olcsónak és tömegesnek érzek beleértve az embereket és magamat is. Valahol elveszett a minőség és nem találom egy ideje. Néhány hete vártam valakit egy forgalmas helyen és kicsit korábban érkeztem. Néztem és hallgattam a körülöttem beszélgető embereket és azt vettem észre, hogy mennyire egyformák. Mindenki hasonlít valamelyik ismmerősömre és ugyanazokat a beszélgetéseket folytatják, amiket már én is rengetegszer az ugyanolyan emberekkel. Ugyanolyan futószalagon gyártottak lettünk, mint a Zara meg a H&M ruhák amiket hordunk. Olcsóak, silány minőségűek, rövid időre gyártottak és könnyen és gyorsan fel/lecserélhetőek.
Szerző:
szerintem nagyon jókat írsz az életedben teljesen funkció nélküli kodependenciád ellenére