mennyire altalanos nezet az, hogy az onbantalmazasnak es a szexualitasnak koze van egymashoz? Milyen kapcsolat lehet a ketto kozott? Lehet olyan, hogy elobbi potolja az utobbit? Aztan ha az utobbi rendbejon(?) az illeto eleteben, az ominozus elobbi megszunik? Vagy ez a hozzarendeles nem ilyen egyertelmu? (Letezik egyaltalan egyertelmu hozzarendeles a pszichologiaban?)
Tudom, nincs erre minden korulmenyek kozott ervenyes valasz, de jatsszunk el a gondolattal, irna nekem valamit errol?
Koszonom, tisztelettel
Kedves f, jól sejti, hogy nagyon kevés egyértelmű „hozzárendelés van”, ráadásul a különböző irányzatok sok mindenről másként gondolkoznak, a felvetett összefüggés pedig aztán végképp nem egyértelmű és főként nem általános. Igazából mindig egyénileg kell feltárni a problémákat és azok gyökereit, összefüggéseit más lelki jelenségekkel.
Az önbántalmazással kapcsolatosan több elképzelés létezik. Az érintettek beszámolói alapján az önbántalmazás leginkább az ismétlődések és a külső megerősítések által rögzült szerencsétlen feszültésoldó technikának tűnik. Ez nem zárja ki egy konkrét esetben valamilyen szexuális problémával való kapcsolatát, de ez nem általános. Annyi hasonlóság tényleg van, hogy a szexuális kielégülés is feszültségoldó, de ez nem azonos azzal, hogy ilyen eredetű lenne. Nagyon sok tünet, így az önbántalmazás is többszörösen deterninált lehet (ezt már Freud is így gondolta.)
Ha valakinek ilyen problémája van, akkor arra törekszünk, hogy az önbántalmazó viselkedés minden forrását és a fenntartó, megerősítő körülményeket is feltárjuk, s ezek alapján tervezzük meg a leginkább megfelelő, gyakran több szempontú, több támadáspontú pszichoterápiás beavatkozást.