Halálvágy

Sziasztok. 21 éves vagyok. A kisfiam megszültem 2019.11.21-n . Két hónapig vele keltem vele feküdtem . Ő volt az életem. Anyaotthonban éltem vele. Sajnos el vettek tőlem mert megszegtem az anya otthon szabályzatát . Nem volt hova vinnem ezért 60 napig ideiglenes elhelyezést kapott egy gyermek otthonban. Itt adtam fel. Nem láttam 2 hónapja. És amikor közöltek velem hogy állami gondozásba veszik. Úgy gondoltam neki egy család kell és én már rég fel adtam. Ezért titkos örökbe adást tettem. Azóta kábítószer függő vagyok és nem akarok élni… nincs jövő képem. Tudom neki ez volt a legjobb . Kap egy családot . De én nem bírok ezzel az érzéssel együtt élni. Mit tegyek?

Szerző:

Belépett: 4 év

Lizusz

Blog kommentek: 9Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 05-04-2020

3 gondolat erről: “Halálvágy”

  1. szia!
    szerintem a legtöbb amit tehetsz, hogy segítséget kérsz a drogfogyasztásod miatt. ezen az oldalon is vannak telefonszámok, amiket fel tudsz ezzel kapcsolatban keresni, de az inernet is biztosan találsz egy olyan rehabilitációs helyet, ahol nem csak megvonják tőled a szert, hanem mentális segítséget is adnak. 
    nem akarok magasból beszélni, nekem is voltak ilyen jellegű problémáim és addig, amig nem tettem le, addig csak rosszabb lett minden. ha fogyasztója vagy valamilyen szernek, még távolabb kerülsz attól, hogy egy megbízható anyukája legyél a Kicsidnek és mihamarabb viszontláthasd őt.
    ha még nem vagy függő, csak egy ideje fogyasztasz valamit és le tudod tenni két hónapra, akkor például a Tündérhegyi Pszichoterápiás központba vagy a Thalassa házba is felvételizhetsz, ahol még több segítséget kapsz ahhoz, hogy felold a sebeidet és újból talajt találj magad alatt.
    még nagyon fiatal vagy, csupán 21 és máris ilyen kemény és nehéz helyzetben vagy. nem tukmálni szeretném reád ezeket a segítségeket adó helyeket, de azt gondolom, mihamarabb megkapaszkodsz ezeknek a helyeknek az „ingyenes” segítségével, annál hamarabb kaphatsz vissza olyan dolgokat az életedbe, amik számodra fontosak és értékesek.

Írj megjegyzést

Halálvágy

Tegnap azzal a gondolattal aludtam el: Uram, kérlek szólíts magadhoz.

Leírom a hátterét. Nagymamám 93 évesen hunyt el, álmában, „elaludt”. Mikor már nagyon idős és beteg volt vallásos ember lévén kegyes halálért imádkozott. Hogy ne kelljen sokat szenvednie. Szegényke meg is kapta, a lehető „legszebb”, legfájdalommentesebb halált.

Én a vallásomat jóval ritkábban gyakorlom, de hiszek Istenben és a túlvilágban. Ez az én meggyőződésem, de senkit nem győzködtem róla soha, ezért nem szerettem azt sem, ha engem próbáltak győzködni az ellenkezőjéről. A hit neve nem véletlenül hit és nem tudás. De ezt a hitet szerintem tartsuk tiszteletben.

Nem tudom szépen körülírni, így egyszerűen írom le: vágyom a halálra. A túlvilági, magasabbrendű létezésre. Nyugalomra, békességre. Nem vágyom már földi „örömökre”, tudom hogy úgy is elillannak egy perc alatt. Szenvedésre meg végképp nem vágyom már. Ezért nem vágyok erőszakos halálra. Valamennyire az öngyilkosság is erőszakos, csak az erőszak önmagad ellen irányul. Attól még jobban félek, hogy megmentenek, de nyomorék maradok a próbálkozástól. Úgyhogy ehhez szerintem gyáva vagyok.

Ezért imádkoztam tegnap, hogy Isten szólítson magához. Hogy elaludjak. Persze tudtam erre igen kevés az esély. A fiatal és fizikailag egészséges test nem enged el.

Tudatos énem tisztában van vele hogy ez rossz. Valami amit meg kell oldani. A fejemben meg kellene szólaljanak a vészcsengők, de túl fáradt vagyok hozzá. Elvileg tudom mi a teendő. Beszélni róla minél több embernek, időt adni magadnak, hogy cizelláld, meggondold, stb. És én persze ezt fogom tenni, de minden olyan szürreálisnak és abszurdnak tűnik. Ma megyek pszichológushoz, időpontra. Mondjam el? Fogalmam sincs mit mondhat erre. A fáradtságra, a fásultságra… kórházba menni sem szeretnék. Oda bezárva lenni talán még rosszabb lenne mint idekint.

Eddig sem voltam jó passzban de tegnap tört el bennem utoljára valami. Az egyetemről sokat hiányoztam, többször fizikailag képtelen voltam bemenni. Szégyelltem utólag mindig magam, de nem voltam képes rá. Tegnap bementem. A csoporttársaim mintha ott se lennék, a fülem hallatára kezdték győzködni az oktatót, hogy ne értékeljen, buktasson meg a hiányzások miatt. Erről 1 órán keresztül ment a párbeszéd. Sejtettem hogy van valami, mert köszöntem reggel és nem is köszöntek vissza. Szóval egy órán keresztül beszéltek arról mekkora szemét vagyok, hogy nem vettem ki a részem a csoportmunkából a hiányzások miatt.

Én csak annyit mondtam beteg voltam, de azt nem mivel… gondolom fizikai betegségre gondoltak, én nem szoktam nyilván akárkinek az állapotomról beszélni. Az oktató azt mondta legyenek kicsit nagyvonalúbbak, pluszfeladatokat fog adni és úgy értékelni. A nagyvonalúságról annyit hogy hozzám se szóltak többé. Úgyhogy azt hiszem ezt nem kell erőltetni. Az oktató is érezte hogy ez túlzás volt, az óra legvégén annyit mondott „Olvassátok el a Legyek urát”.

Neki elmondtam a helyzetet óra után, nem volt más választásom. Megértő volt. Vittem igazolást is, bár nem a pszichiátertől. Utána elsírtam magam.

Persze megértem, hogy az ő kis világukban borzasztóan, borzasztóan igazságtalan hogy valaki sokat hiányzik… Nem volt már pénzem taxira és máshogy nem tudtam reggelente kimozdulni a lakásból, vagy csak nagyon nehezen… a szüleim dolgozó emberek, más nincs. Kit kérjek meg erre, ha rosszul vagyok?

Sajnos, hiába tudom, hogy nem kéne jelentőséget tulajdonítom ennek, de ez végképp betett. Nem látom értelmét már kapálózni és küzdeni, fenntartani a látszatot. Az élet látszatát.

 

Szerző:

Belépett: 6 év

Maléna

Blog kommentek: 0Blog bejegyzések: 6Regisztráció: 27-12-2016

Írj megjegyzést

Halálvágy

SziasztokHalálvágy, rég jártam erre. Kikészültem. Utolért a lelkiismeretem. Nem szedtem a gyógyszereimet, meg is lett az eredménye. Belefáradtam önmagamba. Mindent elrontok, bárcsak meghalnék! 

Szerző:

Belépett: 9 év

névtelen

Blog kommentek: 422Blog bejegyzések: 25Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést