Én?

Sziasztok!

Rebeka vagyok. 24 éves lány. Hithű keresztény (baptista) családban nevelkedtem. Nem egyedüli gyerek vagyok van két öcsém illetve egy húgom aki most 6 éves. 9 éves korom óta problémás gyerek voltam. Akkor költöztünk vissza győrbe és sulit kellett váltanom. A szüleim görcsösen azt akarták, hogy kitűnő tanuló legyek. Ha rossz jegyet kaptam addig nem fekhettem le aludni amíg nem tudtam minden leckét. Nem tudom ez mennyire mentség, de talán ezért is kezdtem hazudozni. A hazugságért pedig nálunk verés járt. Apám nem ordibált velem soha, illetve nagyon ritka volt. Ő csak bevitt a szobába és ott ütött ahol ért. Soha nem mondta hogy büszke lenne rám kivéve két alkalmat. Egyszer mikor jelesre vizsgáztam zongorából illetve nemrég mikor véglegesítettek a munkahelyemen. Nem a hazugság volt az egyetlen görbe dolgom. Loptam, gyújtogattam rongáltam. Ki is voltam közösítve. Az osztálytársaim előszeretettel játszottak egy számukra roppant szórakoztató játékot, ami annyiból állt, hogy aki hozzám ér az tetves lesz. Tetünek csúfoltak. Gyerekként is sokat szenvedtem mindezek miatt. Az iskolában azt kívántam bár ne kellene hazamennem. Sokszor csak bezárkóztam a wcbe és elvoltam magammal. Akkor még könnyedén elmerültem a fantáziámban. Ahol legtöbbször szerelmi történeteket képzeltem el magamról. Aztán jött a gimi. Titokban dohányoztam. Az osztálytásaim kirekesztettek. Lehet hogy nehezen kezdeményeztem…Egyszerűen én is vágytam barátra, de féltem úgy unblock minden embertől. Nem jártam bulizni. Nehezen tanultam. Az időm nagyrészét a zenélés a művészetek illetve a fiúkkal való fantáziálgatásaim tették ki. Azt el fejtettem említeni, hogy 9 éves korom óta pornófüggő vagyok, és ez az évekkel egyre erősödött. 14 évesen nagyon közel éreztem magam Istenhez, bemerítkeztem stb. Állandó bűntudatom volt, hogy nem tudok olyan szent életet élni mint azt a keresztény kortársaim mutatták. Leéretségiztem. 2 ponttal lecsúsztam a főiskoláról ahova menni szerettem volna. 5.nel csecsemő és kisgyermek gondozársa akartam volna menni, de apám megtiltotta. Azt mondta abból nem lehet megélni. Kereskedelem és marketing menedzsmentre kellett menjek, úgy hogy én majdnem megbuktam a matekérettségin és utáltam a reál tantárgyakat. Ekkoriban megismerkedtem egy sráccal, és össze is jöttünk. Távkapcsolat volt ő kaposvár mellett lakott. Viszonylag hamar lefeküdtünk. Ismét bűntudatom volt a vallásom miatt. Sokszor nem akartam élni.Velem valami baj van ez mindig előjött. Elkezdődtek a hangulatváltozásaim. És se tudom magam követni. Boldog dühös letargikus hisztérikus szerelmes és van hogy ez egy óra alatt… Ezt általában titkoltam. A párom szeretett. Kényszeres vágyammá vált más fiúkat elcsábítani esetleg lefeküdni velük. Ebbe most nem megyek bele részletesen. Ebből sok konfliktusom volt a párommal. És nagyon sokszor akartam öngyilkos lenni. Elkezdődtek a pánikrohamok. Boldogtalan vagyok. Állandóan. Aztán jött a nevetés. Vam egy két nap mikor a sok aggresszió és szorongás ami bennem van valami hihetetlen sok energiában és vidámságban tör ki. Ugyanúgy szarul vagyok ilyenkor, és ugyanúgy bántom magam…Nemrég kb egy hónapja szakítottam a párommal 6 év után. Meg akarta kérni a kezem. Nem részletezek mindent, mert én sem értem magam. Nem tudom miért tettem. A szívem szakadt meg. Egyszerűen nem tudom. És mindig ez van. Nem bírom a jót. Nem érdemlek jót. Gonosz vagyok. Érzem hogy bántani akarok másokat, de ezt nem akarom ezért magam bántom. Telistele kacolom magam és úgy enyhül az a baromi sok minden amit érzek. Elmentem a háziorvoshoz, hogy utaljon be a pszichológiára. Egyszerűen nem bírom. Meg akarok halni. Minden egyes pillanatban. Csak a gyávaság tart vissza és folyamatosan azon agyalok hogyan kellene meghalnom. Vagy azon…nem tudom el merjem e mondani. Attól félek hogy bezárnak..akkor elveszteném a lehetőséget, hogy esetleg kilépjek az egészből, ha akarom. Nem vagyok boldog állandóan 500millió érzés van bennem. Fel fogok robbani. Állandóan szenvedek, ezt már nem bírom tovább. Nem tudom kibírom e szeptemberig. Akkor hívtak be tesztre. Mit kéne tennem??

 

 

 

Szerző:

Belépett: 2 év

nemtudomkivagyok

Blog kommentek: 0Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 22-06-2021

6 gondolat erről: “Én?”

  2. John Doe

    És gondolom a *****dék szülők még büszkék is magukra. 🙁 A vallás eleve vonzza / termeli a pszichésen terhelt embereket (Kleó ezzel vitatkozna). Szóval szerintem ha belátnád, hogy a vallásod hazugságra épül, és semmiféle okod nincs bűntudatra, mert nincsenek téged figyelő és ítélő láthatatlan égi lények, és nem kell sem a tetteidért sem a gondolataidért előttük felelned vagy szégyenkezned, az már haladás lenne a javulás felé.

    Egyébként tapasztalatból mondom, hogy a többi keresztény sem él ám olyan szent életet, mint azt kifelé vetítik a többieknek.

  5. Kiscsillag
    Idézet tőle: Kleó

    Péterfy, pl.

    Voltam ott. Oda küldött terap. Mondták, h kérjek beutalót, menjek a ter. illetékes kh-ba. Hiába mondtam, h szabin az orvosom, nem tudok beutalót kérni. Mondták, h biztos van helyettese. Mondtam, h van, de nem tudom a számát, délelőtt jár be, de nem tudom melyik nap, nincs fix rendelési ideje. + orvos kellene háziorvosi táppénzes javaslathoz is, hogy délelőttönként ott üljek, hátha el tudom csípni és ad ip-t és majd akkor beutalót is.

    A számát az asszisztens sem akarta megadni, ő is a krízis ambit javasolta.

  6. Rittria

    Szia Rebeka,

    Sajnálom , hogy ilyen helyzetben vagy. Azt gondolom ebben is mint mindenben, a valódi okot kell megkeresni .

    Az önmegsebzésről azt olvastam , hogy egy figyelemelterelő módszer…fizikai fájdalom, hogy az érzelmit elnyomja. Szóval az érzéseket kell megvizsgálni. 500 millió érzés? Valószínű néhány nagyon alap érzésnek a sok sok árnyalata az 500 millió érzés……Leegyszerűsítve az alapokat érdemes megkeresni. 

    Azok, akik bántalmazzák magukat, legtöbbször szeretnének felhagyni vele, de nagyon nehéz.Nincs akivel megbeszéljék a napi gondjaikat, nincs akiben megbiznak , és akkora az érzelmi gyötrelem, hogy ennél úgy érzik a fizikai fájdalom is jobb…

    De nem kell ennek így lenni. Ha  sikerül beazonosítani az a néhány alap érzést ami a gyökere a többinek és az összes negativ gondolatnak akkor, el lehet indulni a gyógyulás felé…És persze ezzel párhuzamosan …kell lenni valakinek aki végig tud kisérni ezen az úton, és segít az önmarcangolás és önsebzés helyett igazi stresszoldó megoldást alkalmazni.

    És itt nem pszihológus, vagy pszihiáterre gondoltam vagy korházba menésre…Nagyon ritkán alakul ki épp annyira jó kapcsolat egy terapeutával, hogy tényleg egy hullámhosszon legyél vele, és merjed elmondani a gondolataid ugy igazán.

    Pedig kell valaki akiről valóban érzed, meg tud érteni….És ha keresésben vagy akkor fogsz is találni…Tudod, aki keres talál, és aki zörget annak ajtót nyitnak majd!  Azzal hogy kimondtad magadból már el is kezdődött valami, ez volt az első lépés.

    Imádkozz érte mert van fenn valaki aki figyel és segít….és   figyelj, hogy észrevedd hogy ki az akit az utadba küld segítségképpen, és fogod tudni mit kell tenned.

    Lehet ez sem véletlen hogy ide írtál? Te mit gondolsz? 

     

Írj megjegyzést

Én

Sziasztok,

Ezek a testi problémaim úgy érzem:

Alacsony vagyok – ez marad, ez nem akkora gond már a fejemben, látok rengeteg ilyen magasságú embert párkapcsolataban:)

Nincs rajtam izomzat, vékony, gyenge vagyok- ezen lehet segíteni, kondi, futás, sportok, ez a léleknek is jó lenne-ezen dolgozni akarok- de még ez is elmenne a jelenlegi állapotban:)

Fogazat, nincs szép mosolyom egy két fogpótlás kell – ezen lehet segíteni a pénz megvan rá – ez kötelező, mert túl nagy szinte leküzdehetetlen hátrány a mindennapi életben, a lányok egyből kizárnak miatta, zavar a kommunikációban, nagyon nagy része a bezártságomnak jelenleg úgy érzem.

Kicsit jobban odafigyelni az általános ápoltságra -ez megoldható szerintem.

A pattanások már elmúltak 25 éves koromban.:)

Ezek egy normális belső motivációval rendelkező emberenek hétköznapi dolgok lennének, nekem az éveken át tartó lemondás miatt már nehezebb.De ezeket meg kell oldanom, még azt sem zárom ki, hogy a belső poblémák már ettől enyhülnének.

Munka, anyagiak:

A munka rendben van, bár most hullámvölgy van a belső háború miatt.7 éve stabil munkahely, több előlépetés volt már, több mint az országos átlag a fizu jelenleg.És értek a munkámhoz és szeretem is.Programozás, számtech, igazi introvertált meló.:) Most még az is zavar, hogy egy szűk sötét oxigénhiányos, túlzsúfolt irodába kerültem.Ezt meg kell oldanom valahogy, mert most a munkahelyre mint egyetlen 100% pozotívra az életemben a legnagyobb szükség van.Ott nem lehet semmi gond.

Az anyagiak nem túl rózsásak, mert brutál szegénységben nőttem fel, az eddig megkeresett pénz nagy részét vissza fordítottam anyunak, a házra, a 12 évvel fiatalabb öcsém miatt vagyok még itthon én támogattam a felnevelését.Most végez a suliban, jön mellém dolgozni, a probléma kilőve. Neki is sokat adtam, de ezt szívesem tettem neki, Rákattantam a sportfogadásra, ott is ment el pénz, ezt most be tudom fejezni, mert nem vagyok a saját ellenségem..Autom nincs, saját ház egyedül nem fog menni, mert a fentiek hiányoznak hozzá.De van félretéve több mint fél évi munkabérem, az azért nem rossz.Adósságom 0.

Család, torz személyiség kialakulása:

Anyu buta, az ápolatlanság tőle jön, ő is hozta szerintem az ő szüleitől.Nem utállom, de nem is szeretem.A legjobb kifejezés az, hogy szégyenlem.Próbál a maga módján igyekezni, de nincs benne semmi érzék a gyerekneveléshez.A visszahúzódás, félelem, szorongás, rossz testtartás, gyenge beszédhiba tőle jött.

Apu 15 éves koromban meghalt, ívott, alkesz volt, sok szeretetet nem kaptam tőle, nem gondoskodott rólam meg a családról,Egy percig nem hiányzott, örültem mikor meghalt, mert kaptunk árvaságit és a mély szegénység megszűnt.Én osztottam be a pénzt anyu helyett. Elvittem a suliba a pénzt magammal és beoszottam, mindíg csak annyit adtam neki ami aznapra kellett.Szűkösen de megvoltunk így.

Egész gyerekkoromban koszosan jártam iskolába, en voltam a kicsúfolt, akit mindenki került az egész általános iskolában.Szegénység, éhezés, fázás, volt.Szeretet 0. 25 éves koromig nagyon pattanásos voltam ezért nem volt esélyem ismerkedni. A középiskola elején már teljesen be voltam zárva, pont úgy mint ma. Ebben a bezártságban élek azóta is.A személyiségfejlődés elment negatív irányba és vége volt a legjobb éveimnek.Segítséget egészen mostanáig nem kaptam, de igazából nem is kértem.

A belső hibák, itt vannak a legnagyobb gondok azt gondolom:

Introvertáltság – ezt el tudom fogadni, néha élvezem is, Zavarnak az extrovertáltak, ha túlpörögnek , de semmi komoly.ha okos és tud normális lenni jöhet egy beszélgetésre a munkahelyen.Nincs buli, szórakozóhely, nagy társaságok, de nem baj.

Önértékelési zavarok – A lány aki most segít nekem azt mondja, hogy ezek nem valós hibák amiket én látok.A külsöben nincs igaza, nem tudom miért nem mondja ki.A belsőben van.Valóban nem vagyok értéktelen, alkalmatlan az emberi kapcsolatokra, csak dolgoznom kell a hibáim kijavításán és elfogadásán.

Nem szocializálódok egyáltalán – nem is fogok szerintem, nekem pár barát és egy szerelem kell, több nem. Én elvagyok a világomban, ha szórakozni akarok.Olvasok, zenét hallgatok, számtech, programozás, nyelvtanulás, filmek, sorozatok. Meg a munka. Csak kellene néha az a pár közeli ember.

Félelem:a gyerekkorból jön, sok dologtól félek, azokat kerülöm. Szégyenlős, bezárt, meghúzódó, halkszavú, bátortalan vagyok. Önértékelési zavarok, a szocfób mind innen jön.

Erényeim amiket elismerek még a legrosszabb pillanatomban is:

Menza teszt szerint IQ-m magasabb az emberek 95%-ánál.

Jó vagyok a munkámban, tudom mozótiválni magam, keresem a kihívásokat.

A másik ember érdekeit tartom szem előtt, nem utállom az embereket, csak jó részét nem szeretem.

Kedves vagyok.

Soha nem bántottam senkit.

A környezetem szerint én egy jó fej vicces, halkszavú, visszahúzódó nagyon okos ember vagyok. Egyetértek.

A felismerés:

 Szerelmes lettem egy munkatársamba és már nem bírtam tovább és életemben először(33 évesen) megírtam egy lánynak az érzéseimet. Ő egy beszélgetést adott, látta mivel van dolga és mondta, hogy nem fog működni.Szóban látta a bezártságot, írásban kb ezeket mind leírtam. Viszont elkezdett segíteni. Ő egy nagyon segítőkész lány, Adta a tanácsokat. Én meg közben elkezdtem életem első mély depressziós szakaszát.Felismertem mi a probléma, elkezdtem olvasni a témában (ami előtte soha nem tettem meg, tagadás volt ezerrel !).Most itt tartok.Van egy ember aki írásban segít, személyesen nem akar egyenlőre.Én még mindig szeretem, nagy változást hozott az életemben, odavagyok érte. De át tudtam alakítani pozitív érzéssé a szerelmet.Nagyon jó érzés.És ez segít.

A jövő:

Testi hibákon dolgozni.-nincs belső hajtás ezt akarom fejleszteni valahogy

El kell költözni otthonról – társsal könnyebb lenn, de az egyik nem megy a másik nélkül

Motivációt fejleszteni – nem tudom hogy kell

A negatív gondolatokat pozitívval ellensújozni – itt kellene hatalmas segítség tőletek, mert a lánytól eltekintve senkire nem számíthatok és így nehéz, majdnem lehetetlen az egész változás és be fogok süppedni újra. Ez a kulcsa mindennek. Kérem aki tud és akar segítsen nekem ebben.

A szocfóbon enyiteni, megszüntetni úgysem lehet.

Személyes találkozókat szeretnék hozzám hasonlókkal, ezt hogy kell elérni?

Folyamatos önvizsgálat, pozitív keresése.

Kérem aki tud segítsen, nagyon szeretnék megváltozni, de egyedül nem fog menni.

Köszönöm.

Szerző:

Belépett: 8 év

magányos

Blog kommentek: 90Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 10-04-2016

5 gondolat erről: “Én”

  1. oida

    Szia! Nem semmi lista, te aztán céltudatos vagy! 🙂

    Mit jelent, hogy a negatív gondolatokat pozitívval ellensúlyozni? Nem értem, hogy mire gondolsz. Ha személyes élményekre, sorstársakra van szükséged, akkor szerintem keress önsegítő csoportokat.

  2. babarczyeszter

    Szia magányos! Bocsánat, hogy csak most válaszolok! 

    Fantasztikus, milyen erős kontroll alatt tartod az életed. Kevesen tudnánk ilyen programot végigcsinálni az életünkben. 

    Sokan vagyunk itt szociális fóbiásak, és hát a szociális fóbiának a fő jellemzője az, hogy nem merünk mással találkozni 🙂 Online jobban megy.

    Én nagyon drukkolok neked — de mondd el, hogyan képzeled a támogatást, a segítséget?

  3. magányos

    Szia, én ebben a pár hónapban sokkal nyitottabb lettem, eddig egy ilyen vallomás leírása soha nem ment volna, főleg azért mert ezeket a gondolatokat soha nem vittem végig a fejemben. Nagyon tagadtam mindent.Én igazából nem félek emberekkel találkozni, lassan kezdek rájönni, hogy nekem ez nem tartozik a legfőbb igényeim közé.Nagyon nehezen tudnám meghatározni miért. Én nagyon kevés embert tartok méltónak a beszélgetésre a viselkedése, butasága miatt, vagy ha nagyon extrovertált. Ha egy értelmes emberrel beszélgetek valami véletlen szituációban, vagy a munkahelyen, nem zavar, néha érdekel is, akár órákig is megy egy két sráccal.A főnökömmel egyre jobban megy például, aki nagyon meg tud nyitni most már.Ő ezeket látja rajta egyébként, nem volt gond kb egy hete elmondani, hogy introvertált szocfob vagyok.Meg se lepődött :), mivel olvasott ember a témában. De ezeket magamtól soha nem kezdeményezem.Én tényleg sokat akarok magamban lenni, feltöltődni. Ez az amit feljesztenem kell, a mindfullness nagyon tetszik. Sajnos az én agyamat nem használom teljesen a sok negatív gondolat miatt, de még így is eléggé sok jóra tudom használni ami segített a munkában suliban.Szerintem ez segített e „program” végigcsinálásában is.

    Most eltávolodtam a segítő lánytól, saját döntés volt, mivel ő bezárta magát irányomba és mivel már nem kölcsönös így nem segít rajtam a tanácsaival.Egyébként azért zárta be magát mert megvádoltam, hogy elmondja másnak a problémáimat, pedig ez nem volt igaz.És ő ezt teljesen jogosan zokon vette.Mindegy, sokat segített így is és még kollégák maradunk.Megmondom őszintén zavar a munkahelyi viselkedése már, pont úgy mint még rengeteg embert rajtam kívül.Persze neki is vannak saját gondjai, ezt is tudomásul kell vennem.Egy jó ember alapvetően, föleg velem volt jó.Megköszöntem neki mindent.De a lényeg pont itt van egyébként, nekem magammal kell foglalkoznom, nem mással.És a bizalmatlanságon pedig engedni kell egy keveset.

    Az online jó, de ez inkább csak része egy belső munkának.nekem segít leírni valamit és tudni, hogy legalább egy ember elolvassa.

    Az önmegismerés, önvizsgálat, a javítható hibák kijavítása, a nem javítható hibák elogadása,önfejlesztés, introvertáltság előnyeinek kihasználása, munka. Ezek segítenek.Ezekre koncentrálok most.De ez egy lassú út és reménytelenül hosszúnak tűnik.Az egy kis lépés egyszerre taktika működhet.

    A belső jó tulajdonságaim elfogadása, mert van bőven. Annak felimerése, hogy az introvertáltság nem bűn hanem egy embertípus(néha a legértékesebb) önmagában 180 fokos fordulat volt nálam.Én most már összességében kezdem szeretni magamat, segít a rengeteg pozitív a munkahelyen. Nincs egy ember ott akivel rossz lenne a viszonyom a több mint 100 emberből.Sokan tisztelnek, kedvelnek és ezt néha az orrom alá is dörgölik 🙂 Most már kezdek hinni nekik.:)

    A párkapcsoltot illetően nincsenek illúzióim, már bennem is látom a nyilvánvaló külső jeleken túli gátat. Én nagyon kevés lányt tudnák elfogadni partnernek. Ha valaki átlátna a külsön és megtetszene neki a személyiségem akkor is szinte biztos, hogy nehezen menne az ő elfogadása részemről. De meglátjuk ha rendbehozom magam belsőleg és kicsit tudok külsőleg javítani akkor egy pár próbát teszek. Mert most megéreztem egy szerelmi csalódás, elutasítás felolgozása semmi az én eddigi és jelenlegi problémáimhoz képest.

    A segítség inkább annyi, hogy olvassátok el amit írok és ha valami blődséget írok akkor könyörtelenül dörgöljétek az orrom alá.:)

    Egy két userel tudtam beszélni azok mind pozitívak voltak, sokat élveztem is:)

    Sajnos faluban élek, így eléggé el vagyok zárva az emberektől, így elég nehéz belebotlanom hozzám hasonló emberekbe. De látom, hogy a munkahelyen én olyan emberekkel kerültem egy kicsit közelebb kapcsolatba (több mint köszönés vagy munka) akik talán egy picit hasonló cipöben járnak,Az első árulkodó jel hogy 30-on túl is egyedül vannak, és sokat látom öket maguk alatt.Velük is többet beszélek egy kicsivel mostanában, de nem támadom le őket. 

    Köszönöm! 

  4. magányos

    Szia, írásban sokkal céltudatosabb vagyok sajnos mint az életben, de most érzek jelentős fejlődést talán a kettő egyszer összeér.Most mindennél jobban bízok benne. A démonok valós megfogható problémákká alakultak.

    Én mindig pesszimista negatív gondolkodású ember voltam.

    De ha többet gondolok a pozitív dolgokra akkor kevesebb időm marad a negatívra.Ez matek.

    Például, ha valaki megdicsér a kedvességemért, vagy a teljesítményemért én annak soha nem tudok örülni. Nem tudom értékelni ezt a megfelelő sújjal. Ezeket be kell fogadni jobban és beégetni a rosszak mellé.

    Az agyam a negatívot tudja már harminc éve pörgetni a fejemben akkor képesnek kell lennie a pozitívot is felturbózni és azt is felerősíteni. Erre olvastam remek módszereket.Én soha nem hittem ezeknek, de egy re inkább azt gondolom, hogy gyakorolni fogom őket. 

    Mindfulness, Dr Richards terápia ezek önállóan végezendő, erre a célra szolgáló terápiák.

    Nem hiszek bennük, de talán nem is kell. De meg fogom próbálni, mert rosszabb nem lehet az biztos.Az önmarcangolásnál mindenképpen jobb. 

  5. babarczyeszter

    A mindfulness valóban nagyon hasznos terápia, én is szoktam gyakorolni, heves szorongáson is tud segíteni. Látszik, hogy nagyon intelligens ember vagy, az introvertáltság pedig nem hiba — én a nagyon extravertált embereket nem tudom elviselni sem, annyira introvertált vagyok… Na jó, ez nem igaz így, de a party élet roppant távol áll tőlem.

    A fő probléma az ilyen CBT-típusú célkitűzésekkel mindig az, hogy csinálja-e az ember tényleg. Én is kitűzök mindenfélét, aztán nem csinálom, hol van hozzá ürügyem is, hol csak nem is kész. Ezek a depresszió és szorongás formálta rutinok aztán benntartanak a depresszióban és a szorongásban. Nagyon drukkolok, hogy te tedd meg azokat a lépéseket, egyiket a másik után, akkor tudni fogom, hogy van, akinek sikerül!

Írj megjegyzést