Természetgyógyászat, természetes gyógymódok

138 tartalom / 0 új
Utolsó bejegyzés


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Én voltam régen (kb. 25 évesen) reiki-s nőnél. Mondta, hogy lazuljak el és ne gondoljak semmire, de a kutyája bökdöste az orrával a lábamat. Meg kérdezte, hogy érzek-e valamit, miközben a huzat pont a ott  fújt keresztül ahova ültetett, szóval nem tudtam, hogy mit kellene éreznem. Aztán emelgette a kezeimet, miközben beszélt a levegőhöz, hogy mikor történt velem valami (izom-akármi válaszreakció), és arra jutott, hogy születésem előtti trauma. Majd azt akarta, hogy vegyek gyertyákat és végezzek el nála valami tanfolyamot sok pénzért.

Előtte volt ilyen harmadik szemmel látós levegőben hadonászós auraizé meg írisz diagnosztika is egy orosz nőnél. A nő csinos volt, kb. ez az emlék maradt meg, és a köpülyözés vagy mi után a lila karikák a hátamon, mint akit elkapott egy nagyobb polip.


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Nyugika, van akkora adag nyugtató, amitől szépen feküdnél. 


3
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

R-roxy írta:

"Óh, basszus, bár lennék sokkal hülyébb, már az agyamra megyek..."

Ezen felröhögtem. 



Hát én is már kínomban sírva röhögök, hívjam-e ki magamra a mentőt (ma dolgozik a volt férjem is). Bár miért is, már jobban vagyok, nem tápoltam be, nem vagyok ittas, és kinek van kedve bekerülni gyógyszer-rezisztensként, 38 kilósan akkora vas-májjal, mint én, egy pszichiátriára, főleg önként.
A vas máj alatt azt értem, hogy én szinte röhögve mászkálnék annyi gyógyszertől a folyosón, amitől más bezombul.
 


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

"Óh, basszus, bár lennék sokkal hülyébb, már az agyamra megyek..."

Ezen felröhögtem. 


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Ja, és talán ezt írtam, akkor bocs', moderáljatok, de a zsibbadásra, tikkre az alkohol nem jó, sem a nyugtató, mert azok izomlazítók, és ez nem az a fajta baj. Sőt, az alkohol mintha fokozná, ezért volt a polineuropátia-gyanú, de az ugye fáj is, benne van a nevében. (Mondjuk a Xanax hathat paradox módon is, de ezt izmoknál még nem vettem észre, amikor többet vettem be is inkább relaxáns volt).
A fogaimban pl. még sosem volt az a "fíí, jajj"-érzés, amikor valami hideget vagy erőset vagy édeset eszik valaki és belehasít az idegcsatornákba. Bortól sikerült a múltkor (egy pohártól) arcüreg-fájdalmat produkálni.
Nekem még a mélyen lukas fogaim sem fájtak soha amúgy, mindig valahogy kiderült inkább.
Az allergiát is próbáltam házi barkács szinten kizárni, antihisztaminnal (tömésben latex). Szóval az sincs valószínűleg.
De ez már elég OFF, maximum a bor természetes módszer (lenne, ha jó lenne).
Óh, basszus, bár lennék sokkal hülyébb, már az agyamra megyek...


6
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Basszus, ezek mennyi pénzt felmarkolnak, közben pedig ti vagytok az okosak!
A keti mire kimegy, remélem, nem sokára, addigra még a maszek neuróshoz sem jutok el, protkóval. Sad
Persze, muszáj lesz, és hosszabb lesz, de nekem ugye ez a hülye covid sem kedvez most (mert hogy nem lehet oltásom). Legyen ennek vége, addig még talán én is bírom valahogy. Bár megint vettem VB-vitamint...
Most erről a pénz felmarkolásról jutott eszembe, bár kicsit OFF. A volt áterem farmakológus is volt (ezért is kapott persze sok pénzt) és amikor adta nekem a Scippát, mondtam, hogy szedtem már Seropramot és nem volt jó (akkor még tisztább voltam, páradik AD-m volt). Ő meg nézett rám, hogy a Seropram az paroxetin. Hát ugye a nagy brokit, és nekem volt igazam. (Mellesleg a paroxetin sem volt jó, az volt az első AD-m).
Utálom, ha igazam van és még én tejelek érte.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Igen, de ilyenkor ki kell zárni a szervi okot. Neurológus...


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Pszichés lehet ez. Főleg, ha a nyelvráharapás elmúlt. 


9
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Speciel a tikkelés lehet akár elvonási tünet. Tényleg kéne az a qrva neurológus...



Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Sem az arcüregemben, sem a fülemnél nem érzek semmi rosszat.
Hát kábé egy éve nem nagyon eszem, szóval ezért merült fel a vitamin ill. egyéb hiány, hátha valami tök egyszerű megoldása van és még mindig hiszek a Mikulásban is Smile
Azért írtam a "protkós" maszek neurológusnak, de nem tudom, válaszol-e vagy csak állítsak be hozzá valamikor...
Ugye első randi, aztán még többszörös vizsgálatok nagy valószínűséggel. Utálom ezt a rohadt egészségügyet, a magánt is. Sad


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nekem az ilyesmi fülkürt-gyula volt.


12
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Kleó írta:

Fülcsepp, orrcsepp, inhalálás



Köszi, az inhalálás nem is rossz ötlet, régen csináltam már. Orrcseppem is van, de taknyom nincs, csak néha a refluxtól.
Esetleg megpróbálom melegíteni, az sem jutott még eszembe.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Kleó írta:

Arcidegzsába. Sajna a neurolt nem lehet elkerülni. De lehet egyszerű fül-orr-gégészeti probléma, az meg antibiotikum.



Igazából nem fájt eddig még, nincs az a könyvekben leírt villámcsapás érzés, eltorzulós arc, bazi erős roham, "ordítani kell". Elsősorban csak lidocain-érzés, enyhe. És a tikk zavart meg, meg a nyelvráharapás, ami azért közben elmúlt. És nagyjából azóta van, mióta gyökérkezelt a doki, kábé 1 hónapja. Általában bal oldalon, de néha a jobbon is (a fg kezelés a balon volt).
Azért köszi, majdcsak jutok egyről a kettőre.
Arcüreggyula biztos nem, azt már kizártuk.
A fogdoki ugye kimondta a varázszót is: larvált depresszió.
Hahh, larvált... Sad


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Fülcsepp, orrcsepp, inhalálás


15
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Arcidegzsába. Sajna a neurolt nem lehet elkerülni. De lehet egyszerű fül-orr-gégészeti probléma, az meg antibiotikum.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Na, szükségem lenne okosokra:
Az agydaganatot, stroke-ot meg a polineuropátiát már elolvastam, szóval azt kösz', ne, de a legegyszerűbb dolog, hogy vajon mitől lehet arczsibbadás, néha tikkelés (lefekvéskor, éjszaka, és reggelre elmúlik, akármelyik oldalamra is fekszem)?
Melyik vitami vagy nyomelem hiánya lehet?
Most elkezdtem B-maxot szedni megint (Büdi-max...) meg nagy adag magnéziumot is, hátha...
Gyógynövény, kajaféle, minden ötlet érdekel, kivéve a CT, fogorvos, neurológus.
Az talán majd... előbb házi barkács, esetleg kvetiapin kiürülés türelmi ideje is (?).


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szív. Smile


18
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Kleó írta:

Volt olyan doki, aki – korát megelőzve – tudta, hogy a nátha úgymond allergizálódhat.



Igen, ez ma már világos. Volt olyan is, aki Zyrtecet adott náthában, ez már a fiamnál volt.
Ez a volt körzeti dokim gyerekkoromból nem volt valami szupersztár, csak a Maripen, néha az Erythromycin, Semicillin. Szerintem én a több kiló Maripentől lettem ilyen nagyon allergiás felnőtt, vagyis már 14 éves koromtól megvan ez, szénalázzal indult, közben még csak durvult minden. Nem mondanám, hogy nagyon steril környezetben nőttem pedig fel, amit amúgy bajnak szoktak tartani a gyerekek asszimilálódásában.


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Ez tök jó, Kleó!!!!!!! Kösziiiiiiiiiiiiii!



Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Volt olyan doki, aki – korát megelőzve – tudta, hogy a nátha úgymond allergizálódhat.


21
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Kleó írta:

Igen, de a "sok" relatív fogalom... Pl. Lenkei szerint így is keveset szedóünk, ő napi 3000-t javasol.

A csontsűrűség-vizsgálat ajánlatos, de tényleg nem most.



Szentgyörgyi Albert is azt írta (ha jól emlékszem, hogy ő volt), hogy az aszkorbinsavnak a boltok polcain a liszt és a cukor mellett kellene lennie. És napi 5 gramm..
Akkor ugye volt (meg még szerintem van is) ez a hitleri skorbut-megelőző minimum 60 mg-os drazsé. Na, hát azt el sem tudnám képzelni, minek is. Meg a Béres-csepp mellé is egy-egy ilyet javasolnak.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

A Vitaking nem rossz, C-t szedtem egy időben tőlük, most Jutavit, ez sem rossz, úgy tűnik. A D3 is Jutavit lesz, nem tudom, jobb lesz-e, vagy lesz-e elég jó, mert fimtabletta, és nem ilyen lágykapszula, amit receptre kaptam a volt átertől.
A csepp lenne a legjobb, de azt nem láttam tegnap.
Pezsgőtabletta nekem is fújos.
Volt egyszer olyan, hogy vodkát raktam a C-pezsgőbe, mert azt ugye magában nem lehet kibírni Smile Ezen jót derültek a haverok. Más "üdítő" nem volt éppen.
Egy időben, még a Maripen és Kalmopyrin korszakban néha adtak Calcium sandoz pezsgőtablettát is náthában. Na, ezt nem is értem, miért. Akkor még nem is volt "divat" az allergiákat tudni, vizsgálni, csak a súlyosabbakat.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nídd a'!

https://www.kertvarosipatika.hu/kvpt01017556_vitaking_calcmag_citrate_d3...

Ráadásul a citrát a legjobb felszívódású.


24
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Igen, de a "sok" relatív fogalom... Pl. Lenkei szerint így is keveset szedóünk, ő napi 3000-t javasol.

A csontsűrűség-vizsgálat ajánlatos, de tényleg nem most.


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Ezt jó, hogy mondod. Környülnézek, hogy mit kellene fogyasztani. Mert a pezsgőtabit utálom. A normál tabikat meg nemes egyszerűséggel nem bírom (kivéve a pszi tabikat, azokat igen). Csak a lágy kapszula jönne szóba. Hüm. 


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Egy időben divat volt azt szajkózni, hogy a sok aszkorbinsav vesekövet csinál. Hát nem tudom, nem járok vese UH-ra, csak laboron voltam, de ott semmi bajom vele. Már szerintem 15 éve szedek napi 1 gramm C-t és alig vagyok beteg, náthás, ilyesmi fajta, pár évente pár napos torokfájás maximum. Pedig nem duzzadok az erőtől kifejezetten.
A D-vitaminról én is azt tudom, amit Kleó idézett. Meg hogy az valójában egy hormon. Pszicho betegségekben kifejezetten ajánlott. Persze a napsütés is, amit én nem nagyon bírok a barlangi gőte-bőrömmel, az északi (ősz-tél) típusú karakteremmel.
Kálciumnak utánanézek, talán a Csonterő kellene. csak az meg ugye egy kicsit székrekesztő, viszont a tejet pl. nem szeretem, sajtot eszem maximum meg néha joghurtot, tejszínt, de hát nem viszem túlzásba az evést alapban.
Lehet, hogy kéne egy csontsűrűség-vizsgálat a covid után.
Bár most nem akarok egy ideig fehér köpenyt látni...


27
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ja, majd' elfelejtem. Klimax körül már érdemes egy kis szolid kálciumpótlás, pl. pezsgőtabi.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Az én rijumatológusnőm azt mondja, nem a vérben levő vitamin-, nyomelem stb.-szint a lényeges, hanem a vizeletbeli. Pl. ha elkezd a szervezet Ca-t üríteni, azonnal csökkenteni kell az adagját, nehogy lerakódjon a vesékben.


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Így van, Klejókám, így van.

Csak azért írtam, amit, mert anno kellett D vitamint szednem. Mérték a szintet az elején és a végén. Az elején jóval a határérték alatt voltam, a végén jóval a határérték felett. És akkor mondta valaki, hogy az nem gond.


30

Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ja, én 3000-et szedek, és calciumot is. 

Szóval ismert a túladagolás, de gyakorlatban nemigen van esélye (ahogy az E-ének sem).

De Roxyt muszáj terrorizálni, mert különben hiányérzete lesz! Wink


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

"Mi a hatása a túladagolásnak?

Ha gyógyszeresen visszük be a D-vitamint, akkor túl lehet adagolni. Ez a vér kalciumszintjének radikális megemelkedéséhez, hiperkalcémiához, hosszú távon a kalcium lerakódásához vezethet a májban, vesében, szívben. Ezeknek a tüneteknek a kialakulásához azonban a napi beviteli értékek sokszorosát kellene bevinni hosszabb időn keresztül. Hónapokon át napi 10.000 NE felett kellene D3-vitaminból fogyasztani ahhoz, hogy e tünetek kialakulhassanak. Ha betartjuk a maximális adagolási értékeket, amely felnőtt embereknél napi 4000 NE, akkor elkerüljük a túladagolás problémáját."


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Nem. Nem ismert a túladagolás.


33
Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Az nem baj, ha túl sok a D vitamin?


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 18

Napi plusz vitaminok: 1000 mg C (évek óta, ebben még van cink és króm), D3-3000NE naponta vagy kétnaponta (nyáron kétnaponta, a laborban elvileg túl magas szinten van, nem csak a covid óta szedem), most 4000NE-t vettem.
B-max (Dr Chen)
Magnézium 1000 mg, Dr Chen ez is.
(Most a napi kaja tápanyag és egyebekről nem beszélek, az is persze fontos, hiányzó dolog talán a kalcium. A vas túl sok a labor szerint, de ez külön téma, miért).


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Smile


36
Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Nekem is!

De minek? Smile))))))))))


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Úsztam és meleg vízben is pancsiztam. A tetőkertről  (ott is van medence) rálátni a városra, Gellért hegyre. Nagyon szép. 

Tegnap jött meg az oltásigazolás.


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Voltam  a Rudas gyógyifürdőben. Smile


39
Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

R-roxy írta:

Atyaég, milyen függőséget?? Smile Nem egy, hanem kettő tablettát kell este bevenni a macsigyökérből?

Nem tudom. Sok netes oldal írja és dokinénim is mondta, h függőséget okozhat hosszú távon. 

Minden készítménynél más az ajánlott adag, sokban van más gyógynövény is. Én olyanokat vettem, amik gyszer besorolásúak és magas a hatóanyaga. Nem mindegy, h 400 mg-al indítom a reggelt vagy 100 mg-al..

 


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Az nem Valéria? Smile

És én kaphatok egy Valért?


Online
Csatlakozott: 2020 júl 31

Atyaég, milyen függőséget?? Smile Nem egy, hanem kettő tablettát kell este bevenni a macsigyökérből?


42
Offline
Csatlakozott: 2021 feb 23

Kleó írta:

Nagyapám anno Valerianával aludt, nagyon bevált. Ja, én álmossággal, nagyon ritkán kell egy 0,5-ös rivo, ha sík ideg vok.

 

Én is szívesen aludnék Valériánával, de azt mondja, hogy horkolok, meg különben is biztos mást is akarok tőle...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Minden is...


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Én olanzával tudok aludni. Azzal nagyon is...

Sajnos a valeriána is okozhat függőséget. Sad


45
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nagyapám anno Valerianával aludt, nagyon bevált. Ja, én álmossággal, nagyon ritkán kell egy 0,5-ös rivo, ha sík ideg vok.


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Eddig HOVA tablettát szedtem, ebből napi max 4 tablettát javasolnak. Csak estére írnak 2-őt. Ebben 200 mg valeriána van + komló. 

Találtam egy másik készítményt. Baldivian a neve, ez is gyszer minősítésű. Ezt csak estére javasolják, 440 mg valeriána van benne. Mást nem tartalmaz. Ezt csak alváshoz javasolják, lefekvés előtt, illetve este bevehető még egy. 

Gondoltam nekem jó lesz reggel és délben, este tudok aludni. 

Ma vettem, este kipróbáltam. Bealudtam a bevétele után 1 órával. 

Vagy nagyon fáradt voltam, vagy ez ütött ki. 

Holnap is veszek be. 


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Nagyon drága és fura, h mindenre jó. Úgy látom/olvasom, h nem igazolt a hatékonysága, de a hatástalansága sem.


48
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Krisz használta, úgy tudom.

Nekem csakis teljes kiőrlésűt!


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

CBD olajról mit tudtok? Igazolt a hatékonysága? 


Offline
Csatlakozott: 2020 nov 18

Matiri-new írta:

Nekem nagyon érthetetlenül vegetatív az emésztésem is.
Sokszor pár keksztől émelygek, máskor egy nagy tál kemény héjú lencsétől semmi.
Mennyit tudsz inni egy nap és miből?
Mármint a kevés zöldség puffaszt a sok meg nem? Ez nem lenne rossz így.
Én nagyon szeretem a zöldséget, de amióta magam vagyok, leginkább csak mirelitben vagy szárazból eszem sajnos. Nincs egy jó zöldségesem.
Nem merek köretnek csak párolt zöldséget enni, muszáj elkevernem valami gabonával, hogy ne fogyjak ettől is.

A kevés zöldség mellett erősebb volt a puffadás, mint amikor sokat ettem. Azóta is sok zöldséget eszek nyersen, párolva, leves és főzelék formájában is. Kb 1,5-2 liter folyadékot iszok télen, nyáron többet. Gyenge teát, bubi mentes vízet, gyümölcslét, vaniliás forró csokit, néha paradicsomlét. + leveseket is eszek, azt nem számoltam bele. Azzal télen is megvan a 2 liter.

Mostanában zabos kekszet is eszek. 

Nekem arra kell figyelnem, h elég húst egyek és az sovány legyen.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen