Sajnos nem.

Sziasztok!

Itt kérdezem,mert ez pörög a leginkább. Holdfényről tudtok valamit?

Kicsit igen.

Megvagyok? El sem tűntem.

Erről jut eszembe, van valahol otthon régi CT és/vagy MRI felvétel a fejemről, előkeresem, az lesz az új profilképem.

Szerencsére végre megvagy!

Sztem pihenjél.

Reménytelen esetnek érzem magam.

Más lenne, ha nem jártam volna orvoshoz, nem járnék terápiára. Akkor azt gondolnám, h meg kell próbálni és talán az segít. Elkeserítő, h úgy érzem, h sok mindent megpróbáltam, mégsem vált be, ill volt ami még rontott is az állapotomon.

Egyre mélyebb a depresszióm. 8 féle AD-t szedtem, 2 kivételével tartósan. Kombinációm is többféle volt. Ez sem vált be.

Már próbálkozni sem szeretnék. Ha eddig nem hatott, most miért gondoljam, h segíteni fog? Mi lesz, ha áttol mániába? Hangstabot nem szedhetek, AP kiüt. 

De az sem oké, h alig kelek fel az ágyból és olyan vagyok, mint a lassított felvétel. Igaz még mindig jobb, mint amit kevert szakaszban éreztem. Most legalább gondolatrohanás nincs.

Halum is sokkal több, mint ami szokott lenni.

Nekem is mindig ez forog a fejemben és nagyon szeretném azt érezni, hogy egészen biztosan az lesz a jó, ha az életet választon és nem csak a haláltól vagy az esetleges sikertelen, de tartós károsodással járó kísérlet tartana vissza.

Megbeszéltem az orvosommal, h a gyszereim leadom (amit épp nem szedek ill amiből sok van itthon). Sztem halálhoz amúgy is kevés, de bekómálnék és a májamnak is ártana ekkora adag. A nyugtató nem aggaszt, Leponex szétcsapna. Nem tudom rávenni magam, h leadjam mert ezzel döntenék és ez a kiút sem maradna, ha vmi már elviselhetetlen vagy úgy élem meg.

Egyre kevésbé vagyok optimista munka terén és úgy érzem, h terapom sem az. De lehet csak én értelmezem rosszul. Megint olyannal próbálkozok, ami fontos/hasznos, de lelkileg meghalad és omlok össze.

Az új diag (skizoaffektív -bipol) is összezavar. Már nem tudom, h kinek higyjek, mit akarjak terápiával megoldani és mit kellene gyszerrel. Nagyon bezavar, hogy hol skizóra edukáltak (Thalassa), hol arra hogy ez nem az.

Az is érthetetlen, hogy gyszer terén is 3 féle elképzelés volt. Nem tudom, hogy ki gondolta jól.

1. nagy adag (és élethosszig kell)

2. nem kell...és ha rosszul voltam sem kaptam, holott kértem.

3. halura nem kell, ha nagyon mély a depresszió akkor arra AD kell, ha hipomán fázisban vagy kevert szakaszban erősek a tünetek, arra AP kell. Ha nagyjából jól vagyok, egyik sem szükséges 

A mániás tünetekre hat a gyszer, de nagyon szedál. Depresszióra sokfélét szedtem és olyan volt, mint a placebó. Halura sem hatott jól.

Gyszerrel sem lehet sokat tenni. Leginkább az alvászavart lehet mérsékelni altatóval v nyugtatóval, de épp ezekre nem szeretnék rászokni és állandóan emelgetni tolerancia miatt.

Terápia sem tesz velem csodát, de lehet anélkül még a jelenleginél is sokkal szarabbul lennék. 

Azt élem meg, h hiába próbálkozok és erőltetek dolgokat (tanulás, munka), valahogy ez is kevés, hisz szarul vagyok.

Relaxáció és a meditáció jó, de az inkább tűrhetően szar állapotban segít, mèlyponton vagy erős pörgéssel az sem megy vagy legalábbis nem sokat segít.

Úgy érzem, h korábban olyan orvosokhoz, lógusokhoz jártam, akik ugyan segítettek, de kb. ugyanennyit ártattok is. Nem egy feldolgozatlan sérelmem/traumám van, ami ezekhez köthető és a mostani helyen (ami sztem jó) alig bírnak ebből kihozni és a negatív élmények miatt már itt is félek, holott itt nagyon ügyelnek, h ne sérüljek. 

Az erőm fogy és magamban sem bízok. Minden nagyon bizonytalan és már nagyon félek. 

Nem tudok a múltbeli sérelmektől szabadulni, rátolom a jövőre és félek. Jobban, mint ami indokolt lenne. Hiába tudom, hogy nincs okom ennyire rettegni, nem tudok máshogy érezni.

Ilyesztő, hogy mennyire labilis vagyok.

Rémisztő, h alig hallottam olyan esetet, ahol vki gyszermentes skizoaffektív diaggal. Olyannal próbálkozok (5 éve), amitől szinte mindenki visszaesett vagy meg sem próbálta. Ezzel nagyon egyedül érzem magam. 

Félek magamtól. Félek a jövőtől és felkavarodik a múlt. 

Accatone! 

Örülök, h jobban vagy és remélem, h ez tartós marad vagy még ennél is jobban leszel!

  "Nem bírom ezeket az érzéseket kezelni. Elméletben tudom mit kéne tenni. Ezért sem tudom miben segítene egy szakember. Nekem kell változtatnom vmin, túljutnom ezen. Egy szakember nem lesz a barátom és nem beszélget velem és nem kapok tőle szeretetet. Pedig csak ez segítene . A személyes törődés és szeretet. "

  Edina, átérzem, h így gondolod, mert én is hasonlóan éreztem sokszor. Mert vannak olyan "szakemberek", akiknek az erőltetett távolságtartása, a mesterkélt érzelemmentessége, a szinte már lekezelő stílusa sokszor csak még jobban összetör egy érzékeny lelkű valakit. Egy ilyen csupa szív és lélek embernek, mint amilyen te vagy- aki ennyi szeretetet tud adni, és ennyire vágyik a szeretetre-, gondolom nem egy "megmondós" stílusú pszichológus lenne az ideális. Bár ki tudja, nem akarok okoskodni, mert nem értek hozzá, csak magamból indulok ki. Egy jó szakember viszont igenis beszélget veled, és törődik is veled, még ha nem is lesz a barátod. De használható segítséget nyújthat abban, hogyan barátkozz, hogy éld meg jobban és lásd reálisabban a helyzeted, és hogyan kezeld az érzelmeid. Szerintem is érdemes segítséget kérni, felkeresni akár több embert, vagy többféle terápiás formát. Az önismereti munka nehéz, de sokat tud segíteni-na de tényleg nem akarok okoskodni......

Remélem ma sokkal jobban vagy! Aki ennyire tud szeretni, mint te, az nagyon értékes ember! A sértéseket, amiket a fiú rád mondott, meg ne vedd készpénznek. Dühében, bántásból mindenfélét mond az ember, amit nem is úgy gondol.

 Sziasztok! Köszönöm, hogy kiönthettem itt a lelkem tegnap, már az is segítség, h leírhattam...pláne ha még olvassák is. Kiscsillag, Neked külön köszönöm,h válaszoltál és segítettél! Ma sokkal jobban vagyok, bár nem bízom el magam (mondjuk ez a veszély asszem az itt lévők nagy részét nem fenyegeti, h elbízzák magukat.)

 Nagyon remélem, h túl vagyok a mélyponton, borzalmas volt. És ma látom, h mennyire irreálisan és sötéten láttam tegnap mindent. Teljesen összeomlottam, és eluralt a pánik, és persze ilyenkor elönt a gondolat, h jobb lenne, ha nem lennék. A párom, a gyerekem apja nem akar elhagyni, és az sem igaz így, h nem szeret engem. Mondjuk belátom,h iszonyúúúan viselkedtem vele, és nagyon meg is bántam. Annyira borzalmasan voltam, h már azt is megbántam, amit nem is csináltam. Arra sincs reális esély hálistennek, h ne én neveljem a kisfiam, és külön kelljen tőle élnem, a párom nem szándékozik elküldeni. Ráadásul tegnap délután felszabadultan játszottam a kisfiammal órákat, és olyan jó volt. Szeretném, h olyan legyen, mint régen, és ne lásson annyiszor szomorúnak, meg sírni....Dolgozni továbbra is szeretnék, próbálkozom kitartóan, viszont olyan helyen meg nem akarok maradni (ezért mondtam fel pikk-pakk legutóbb is), ahol csak még rosszabbul érzem magam, mert annak nincs értelme. Az egyetemi diplomát majd megszerzem egyszer...vagy nem...igazából talán a grafikus suli befejezésére van több esély, mert az egész egyetemi közeg...nem jó emlék. Pont oda nem szívesen mennék vissza, max. levelezőn... mondjuk ha meglenne, akkor se biztos, h elégedettebb lennék magammal.

Megjelent a novelláskötetem- igaz, egyelőre magánkiadásban, de azt hittem, attól is elégedettebb leszek magammal, vagy javul az önértékelésem- de az se segített, h jobban elfogadjam és többre értékeljem magam, pedig jó visszajelzéseket kaptam. És büszke lehetnék rá, hogy lett egy önálló kötetem, és azt is tudom, h értékesek az írásaim. Valahogy mégse vagyok sose elégedett azzal sem, amit elérek. De ma megint úgy érzem, hogy nem adom fel, mert van miért, van kiért. Csak olyan hamar össze tudok omlani, és olyan kevésnek érzem magam. Holnap megyek terápiára.

Edina!

Sztem épp egy pszichológus értené, h mi zajlik benned és nem osztogatna használhatatlan tanácsot.

 Köszönöm Kiscsillag!

https://www.bura.hu/forum/szollosi-tibor-pszichologus-kerdesek

  Szia Kiscsillag, köszönöm, hogy válaszoltál! Lehet, h analfabéta vagyok, de melyik a Tibor (lógus) oldala?

Sajnos valóban ciki ez. Mert a legtöbb helyen csak jobban megaláznak ha felvállalod magad. Színészkedni kell csak nem mindenkinek van hozzá képessége. Ha elfolytod csak betegebb leszel de a társadalom ezt várja. Hogy hogyan vagy az nem érdekli.már őket. Kifele igen is boldogságot kell mutatni.

Vagy kiadod magadból, önmagad leszel ami jobban fog esni csak cserébe el kell tűrni a megalázásokat is amiket kapni fogsz.

Mindenki maga választ melyikkel él, vmit vmiért. Sajnos ez van. 

Én sem tudom mi a különbség. Még nem voltam ilyen helyzetben eddig. Pedig gyerekkoromban is sokat bántottak bármit csináltam soha semmi nem volt jó. Szekáltak folyamat. Apukám is meghalt hirtelen. De még akkor sem éreztem ilyesmit mint most. Pedig most szívesen cserélnék vele. 

Én mindig próbálok vagyis próbáltam szeretettel és megértéssel fordulni mások felé. Ezért is érthetetlen számomra hogy ennyire könnyen rám bélyegzik h szánalmas vagyok h nem tudom elengedni őt. Még a saját anyám is azzal jött h titkolni kell h most rosszul vagyok mert ez ciki. Azóta titkolom előle is. A fürdőben szoktam sírni. És néha muszáj elvonulnom úgy rám jön a szorongás.

Az igazság az h inkább a bántásai miatt alakult ki bennem ez a szorongás, h bármit tettem nem volt jo h annyira megakartam felelni neki... és talán azért nem akarom elengedni mert azt gondolom csak ő tud segíteni... hisz ő miatta van. De még ezt sem fogja fel. Nem érti h mint Nőt mint embert alázott meg. Dobott a kukába. Még lezárni sem hagyta szépen békében.

És igazad van, bárkitől kértem segítséget senki nem érti mit érzek. Pedig elég lenne annyi h néha megkérdezik h vagyok. V hoznak fel témát amivel elterelik a figyelmem. V csak picit törődnek velem. Elhívnak ide oda.. bemutatnak az új barátaiknak stb..  Apró dolgok de kincset érnek. 

Tudod, aki soha a büdös életben nem át hasonlót, még csak nem is találkozott pszichiáterrel, de még pszichológussal sem (az ilyenek keverik legtöbb esetben a kettőt és halvány fingja sincs arról hogy a pszichológus az nem orvos), azok nem fogják megérteni. Az ilyenek mondogatják, hogy legyen az ember pozitiv, meg, hogy változtass magadon, ez csupán akaraterő. Ha meg nem megy, akkor rámondják, hogy csak kifogásokat keresel. Mindennap ezt hallgatom én is. Egyszer kéne átélniük hasonló szarokat, akkor fogják csak megérteni. Hiába küzdesz hogy értsék meg, hiába tömöd a fejüket, nem fogja őket meghatni. Hiába könyörögsz, csak a sablon dumáikkal jönnek (legyél pozitiv, változtass az életeden stb). 

"Nem akarok lelkibeteg lenni." Ez nem akarat kérdése. Senki sem akar.

Hagyd azt a pasit lógva, mindezzel csak megaláznád magad...

De tényleg nem érek semmit? mindig azt mondják h ha vki nem bécsül meg akkor ott kell hagyni majd rájön mit veszített. De mégis olyan könnyen pótolható lettem. Ha megbántanak senki nem vigasztal meg. Önző ez a világ én meg túl érzékeny vagyok. 

Minden embernek sokat kellene érni. Senkivel nem kellene így bánni. Még ha nincs szerelem a dologban akkor sem. Törődni kéne egymással főleg ha vkin látszik h rosszul van. 

De gondolom ez megterhelő hosszú tavon azért se szeretnek az emberek. 

Egy bucsu ölelés olyan nagy keres egy férfitől? 

Egy sima -beszélgetés olysn nagy keres másoktól. Nem akarok lelkibeteg lenni. És nem akarom h beskatulyázzanak. Erős akarok lenni és kibírni. Csak nehéz egyedül.

Ha megkérem az illetőt h beszéljük meg kettőnk dolgát, h béküljünk ki.. h jól esne az a beszélgetős tali amit felajánlott pár hete segítségképp. akkor az jogos kérés lenne? Úgy h ő már talált mást? V ezzel mégjobban megaláznám magam h a segítségét kérem újra? 

Megkérhetem h legyen a barátom/haverom? H néha -beszélgessünk? Nem akarok bekavarni az életébe csak érdekel mi van vele. És néha eszembe jut egy egy videóról amit tudok h neki is tetszene. Hadd osszam már meg vele.

V csak ráírhatok néha ezekután h mizujs vele? Meséljen h halad az élete? Küldhetek neki csak úgy vicces képet mint régen? Nevethetek vele minden poénján úgy mint régen? 

Vki mondja h hulye ötlet :/ vki mondja h értékes vagyok. Ő mondott nekem mindig ilyeneket. Most pedig.....

Aludnek legszívesebben egész nap. És arról álmodnék h milyen sokat nevetek. 

Olysn rég nevettem már. 

Bocsánat h kifakadok. Szánalmas vagyok?

Meg igazából attól félek h írok vkinek és ő meg nem akar velem beszélgetni. Csak ezzel a sráccal tudtam elbeszélgetni bármiről. Mindig hozott fel témát. Én nem tudom h kell ezt csinálni. És mindig kínos és nem tudom kivel miről lehet -beszélgetni. Én csak mindig megkérdezem a másikat h h telt a napja milyen volt ez meg az. A másik meg mesél. De sokszor már ez is lehúz h mindig csak hallgatom más életét. 

Regen vhogy minden más volt. Máshogy alltak hozzám az emberek nyitottak voltak és ugy könnyebb volt nyitnom nekem is. 

Nem jártam orvosnál. Volt egy majdnem kapcsolatom egy fiúval. 2.5 évig tartott. Én szerelmes voltam ő pedig nem tudta eldönteni h mit is akar. Nem erőltettem h kimondjuk h kapcsolat mert jól elvoltunk sokat beszélgettünk. Párszor találkoztunk akkor meg aztán teljesen olyan volt mintha együtt lennénk. Folyton ölelgetett puszilgatott szeretgetett. Vissza gondolva azonban sokszor megbántott mikor utolsó pillanatban mondta le a talit v ha megsértődtem inkább hetekig voltunk -rosszban mintsem h bocsánatot kérjen. Aztan egy jo ideig el is tűnt. Azt viszont láttam h egy masik lánnyal kommentelgetnek. A vége felé már kezdtem beletörődni h nem lesz ebből semmi ha ő így áll hozzá. De szerettem és sokmindent megbeszélhettem vele, a legjobb barátom is volt egyben. Közel ereztem magamhoz. Szépen akartam lezárni h legalább a baráti oldal ha nem is egyből de megmaradjon. Csak a lány miatt kiborultam. Es felhoztam neki h nyugodtan mondja el ha mas miatt hanyagol. De nem mondta el. Csak h eldöntötte h inkabb egyedul marad. De baratok maradunk. Nekem ehhez ido kellett volna így én kezdtem el őt hanyagolni. De nem adott hanem megsertődött es megint megszakított velem minden kapcsolatot. Felhivtsm es megint kiborultam neki h ez most mi. Megkaptam h hagyjam beken stb. Majd azt is h amugy.... ő egy szex kapcsolatbsn benne lenne. Elkezdett gonosz lenni velem. Megsertődött egy buta beszóláson amit viccnek szántam és elkezdett sértegetni. Buta vagyok és nehéz felfogású és amúgy is Csak a "szexuàlis tehetségem" lehet rajtam dicsérni. 

De én nem sértődhettem meg soha. Megint jött azzal h emistt a kis beszólás miatt végeztünk egymassal. 

És én elhiszem minden egyes szavát. H én nem vagyok elég jó. V h túl sokat akartam lelkizni. H miattam nem akar barátkozni sem. 

Másokkal nem ilyen és nem értem miért érdemlem ezt. Miért nem érek semmit. Én mindig ott voltam neki ha baja volt. 

Ő pedig csak úgy eldob és eltapos. Neki csak egy bábú voltam aki addig kellett míg felturbozza az önbizalmat és nem jön egy olyan akivel újra megtalálja a közös hangot. 

De mindenki ezt Csinálja velem. A barátaimnak is akkor vagyok jo ha nincs más. Mindenki elfordult tőlem most h nem tudok a rossz érzéseim miatt felhőtlen és gondtalan lenni.  Próbálok barátkozni de az sem megy. Anyukám is folyton lecsesz h tanulnom kéne nem ezen aggódnom de ez nem így megy. És nem érti. Ott az unokája most mindenki vele foglalkozik én le vagyok szarva. 

Pedig csak egy kis figyelemre és törődésre vagyok. H vki lásson át a hamis mosolyomon és h segítsen újra kinyílnom. De mindenki csak magával van elfoglalva. 

A srác mondta h segít h beszéljük meg. De aztán eltűnt megint. Én nem akarom ráerőltetni h beszéljük meg.

Már eszébe se jutok neki. Így könnyű ha van más.. gondoltam rá h próbálok -beszélgetni vele lelkizés nélkül megkérdezni miújság vele mostanában. De félek h megint bunko lesz. 

Felek. Szorongok. Mindenki elfordul tőlem. Nem tudok a szorongásom és a folytonos agyalás miatt koncentralni. Nem tudok tanulni. Tönkre ment minden sehol nem állok. Folyton próbálok kikecmeregni ebből de mindig jön vmi ami visszaránt. Újra éreztetik velem masok is h nem érdeklem oket. Pl a suliban az emberek. De nyitni már nem tudok. Nem merek. És ez hülyén hangzik de mikor ott vagyok  egyszeruen nem tudom miért de befeszülök. 

Nem bírom ezeket az érzéseket kezelni. Elméletben tudom mit kéne tenni. Ezért sem tudom miben segítene egy szakember. Nekem kell változtatnom vmin, túljutnom ezen. Egy szakember nem lesz a barátom és nem beszélget velem és nem kapok tőle szeretetet. Pedig csak ez segítene . A személyes törődés és szeretet.

Kedves Accatone!

Szépen összefoglaltad a nehézségeidet, aggodalmadat. Úgy látom, h ez egy eléggé komplex probléma. Lehet kisebb lépésekben kellene haladni, kisebb célokat kitűzni. Sztem bár voltak sikertelen próbálkozásaid, nem szabad feladni (munka, suli). Sokan járnak hasonlóan, előfordul, h csak sokadik nekifutásra sikerül vmi. Sztem lehet épp az a gond, hogy ezeket a céljaid nem érted el, ezért is javaslom, h ne add fel mert lehet, h legközelebb sikerülni fog és épp ez adjat egy nagy lökést ahhoz, h javuljon az állapotod.

Pszichoterápiát próbàltál már? Lehet, h egy lógus tudna segíteni abban is, hogy elérd a célodat. Végigvehetnétek, h mik nehezítik ezeket és kereshetnétek a megoldást.

Kórház helyett inkább vmilyen rehabos intézményt javaslok mert ott nem csak gyszeres segítséget kaphatsz és a betegekhez való hozzáállás is más.

SOTE-n, Thalassa Házba ill Tündérhegyen is van pár hetes vagy pár hónapos terápia. 

Tibor (lógus) topikjába is írhatnàl. Pl bemásolhatnád ezt az írásodat.

 Romokban az életem. A gyerekem apja tart el, nincs munkám, nincs pénzem, de a legborzasztóbb, h lelki egyensúlyom sincs, minden másodperc olyan, mintha 1000 késsel szurkálnának, alig tudtam aludni az éjjel, már hetek óta nem alszom. Folyamatosan az jár a fejemben, h jobb lenne, ha nem lennék, mindenkinek, mert mindent elrontottam az életben. Próbálkozom munkákkal, legutóbbi munkahelyem egy hete egy hétig tartott, sehova se vagyok jó,  sírógörcseim vannak, a kisfiam már tart tőlem, mert állandóan bőgni lát, vagy hogy veszekszünk az apjával, pedig előtte olyan jó volt a kapcsolatom a kisfiammal, ő a mindenem, de nem bírom ki mostanában sírásrohamok nélkül. Nem akarom, h sérüljön ebben, nem akarom, h miattam legyen ő is lelki sérült, nem akarom tovább vinni a szüleim lelki örökségét, nagyon szeretem őt, de nem tudok így semmi jót adni neki, ilyen állaporban. Mindent elcsesztem, amit csak lehet. Az egyetemi diplomámat, a másik okj-s sulit se fejeztem be, munkákat, a kapcsolataimat. A kisfiam nélkül nem akarok élni, csak úgy, ha vele élhetek. Gyötör a depresszió, sokszor voltam már kórházban, vagy 20féle gyógyszert szedtem már, egyik antidepi se segített. Nem szeretnék visszakerülni pszichiátriai osztályra, mert csak rosszabb lett, az új antidepresszánst, amit adtak, próbáltam túlélni, mert reménykedtem, h jobb lesz, de csak még borzalmasabb pokol lett, pedig vártam másfél hónapot, hátha elmúlik a kezdeti szar. Az orvost, akihez járok, csak szerdán-csüt.-pénteken lehet elérni, de attól félek, ő is azt mondaná, h menjek vissza abba a borzalmas kórházba. Inkább a halál. Félek kórházba menni, láttam már mindent- kikötözést, megalázást, gyógyszerekkel tömést...nagyon-nagyon félek...mire van esélyem így pénz, munka, végzettség nélkül? Pedig annyi mindent elkezdtem, és semmit nem fejeztem be a lelki betegségem miatt. Annyi orvoshoz jártam már. De ha lenne is bármi egzisztenciám...a gyerekem úgyis a párommal marad, mert neki van munkája, lakása, pénze, ő nem dilis. Nekem semmi esélyem, és nem akarok nélkülük élni. Az apja nem szeret már, és mondta, iszonyodik tőlem, és van oka rá. Nem mertem még öngyilkos lenni, vagy nem sikerült, pedig sokszor próbáltam. Mihez lehet így fogni? Mit csináljak? Csak az jár a fejemben, h jobb lenne nem lenni, mert számomra mindennek vége, mindent elcsesztem, minden kilátástalan, biztosan rossz ember vagyok, de már nem tudok semmit visszacsinálni. Segítsetek kérlek! Mit lehet tenni? Pár napja vettem be nyugtatót, amit az orvos adott, h vegyem be, ha minden nagyon rossz, aludtam tőle végre, aztán utána lévő nap még borzalmasabb lett. Félek a gyógyszerektől-már annyi félét szedtem- és a kórháztól is félek, ma is rémálmaim vannak tőle, nem segített. Más lehetőség nincs. Vagy van? Segítsetek, kérlek!

Nem teljesen értem. Jártál orvosnál vagy pszichológusnál és az nem segít? 

Sztem írj vmelyik topikba a problémádról. Blogot is írhatsz. Ha kicsit konkrétabban elmondod, h mi a baj, talán lesz itt vkinek ötlete a megoldásra.

Azzal itt mi sorstársak nem igazán tudunk mit kezdeni, ha vki leírja hogy nincs jól, de a problémájáról alig árul el valamit.

Ráadásul egy komoly krízishelyzetben a sorstársi segítség nem elég, mi nem vagyunk szakemberek, tehetetlenek vagyunk.

Nem járok. Szégyenlem ezt az egészet. Kértem már segítséget attól aki az okozója, azt mondta segít de azóta nem történt semmi. Ő tovább lépett engem pedig eltaposott.

Barátaim és anyukám is csak kiosztott h miért nem szedem màr össze magam. Már mindenki szánalmasnak tart és elfordul igyis. 

Nem merek több személyes segítseget kérni. 

Edina! 

Jársz szakemberhez, aki tud ezekben segíteni?

A lelkisegélyt most is felhívhatod! 

Nagyon rosszul vagyok. Senki nem segít. Egy senki vagyok semmit nem érek. A legrendesebbnek hitt ember is úgy tapos át rajtam h eszre sem veszi. Nem akarom már ezeket az érzéseket. Minden tönkremegy körülöttem. Nem bírom már

Szia, igen, most várom az időpontot az erre irányuló vizsgálatra a sotén. Észrevették már gyerekként is, elküldtek 100x kivizsgálni több helyen is de szartak rá és nem vittek, mondván semmi bajom nincs de az elvárásaik rohadt nagyok voltak. Hogy legyek átlagos és viselkedjek és az alapvető viselkedéseket tanuljam meg de segíteni egyik se segített, csak az elvárások és ha nem úgy csináltam, kitiltottak az összejövetelekről. Most már négy éve lesz h minden rokoni össze jövetelről ki vagyok tiltva és már ketten vagyunk akiket látni se akarnak. 

Nekem is jó lenne már meghalni, mindenki csak eltapos, megaláz. Minek éljek? Tiszta értelmetlen...

Nem tudom, hogy a gyszer okozza vagy nem. Orvosoddal kellene ezt megbeszélni. Ha nagyon rosszul vagy, a 116-123-as segélyhívót érdemes hívni. 

Ha szeretnél a konkrét problémádról beszélni akkor vmelyik topikban megoszthatod.

Akut krízis esetén mi nem tudunk segíteni, ahhoz szakember kell. 

Sziasztok

Lehet antidepitől öngyilkossági gondolat? Napok óta küzdök vele,semmi értelmét nem làtom annak hogy éljek,nem tudok örülni semminek. Nagyon régóta motoszkál a fejemben a gondolat,de sikerült elűzni eddig. Viszont most már komolyan félek mi lesz lesz ezután. Tönkremegy a családom,elválik a férjem? Mi lesz? Annyira félek,és menekülnék innen. Annyi a szerencsém talàm,hogy félek megtenni..

Akkor mégsem verek meg senkit.

Köszönöm a sok segítséget, ezt átvészeltem.

Írj a mosósba is.

Ne, ne. Már jobb. Köszönöm.

Amilyen pechem szokott lenni... a 2 hajszarito a kadba tiszta peusgofurdo, kirohogtek...

Ej, mit már, visszamegyek az időben két napot, megmutatom neked miket írtál most, és akkor nem lesz alkoholra költségvetés...

Szánd el magad egy alváshoz, ha felébredsz nem lesz sokkal jobb így másnaposan, de sokkal rosszabb sem egy esetleges "hülyevagyok micsináltam mármegint" állapotban.

Nem akarom, h kibassz magaddal. Túlélheted. Maradandó károsodással. Te is tudod. 

Vessz össze holnap anyáddal ha ő kúrta fel az agyad vagy mondd el mi most a baj, de állj le. 

Piásan begyógyszerezve óhajtasz kiugrani? A vége az lesz, h kitöröd a csigolyád és vagy szétmegy a frissen operált gerinced. 

Ah, megint sikerult rendorauto elott atjonni. Noeg elonyr, lassitott de baszott ram. Pia mehvan

Ha megpróbálod és túléled, te leszel az első, akit bánatomban fejbebaszok. 

Mondj vmit.

Lányodon mindig gondolkodok és ha szeretnéd írok neki. Hátha ez rendeződik. 

A metró is szar ötlet volt. A mai is.

Féljél is! Mit szeretnél? Agyvérzést, garatmetszést, intubálást, csöveket minden ki és bejáratodon az intenzíven? Fél év rehabot bénulással? Agyvérzéssel?