Én leszbikus vagyok. A társadalmi normák amiket láttam, azt a hitet keltették bennem, hogy hozzám férfi való, és volt idő, mikor férfival éltem párkapcsolatban, mert azt hittem, működhet. Persze nem működött. Addig biszexuálisnak gondoltam magam, de már tudom, hogy az egy tévedés volt. Valahol mélyen bánom és szégyellem is, hogy kezdtem pasival... De ennek hatására jöttem rá, hogy mi kell nekem. Nő. Soha nem vonzódtam a férfiakhoz. Hogy miért voltam képes azt csinálni ami nem volt jó nekem, magam sem értem... De képes voltam, ez tény. Azonban kizárólag a nőkhöz vonzódom, és ez mindig így volt.

Amikor életemben először szerelmes lettem (12 évesen, egy barátnőmbe), fel sem merült bennem hogy ebben valami furcsaság van. De amikor mondtam neki hogy szeretném megcsókolni, igencsak leteremtett, hogy nem vagyok én normális... Annyira mélyen érintett a reakciója, hogy hirtelen, mintha hipnotizáltak volna, elkezdtem azt hinni, hogy majd a fiú lesz a szerelmem, a párom, és ez nekem jó lesz. Második nagy szerelmem egy középiskolai osztálytársnőm lett, ekkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy más vagyok. Hogy leszbikus, vagy biszexuális, vagy hetero... Ezekkel a címkékkel egyáltalán nem foglalkoztam gondolatban, csak amikor összejöttem életem első komoly párjával, egy sráccal... (Nem is értem miért...) Neki meséltem az elmúlt szerelmeimről, és ő jegyezte meg, hogy akkor én most mi vagyok. Ekkor gondolkoztam el először azon, hogy akkor tényleg, minek számítok? Mivel épp egy pasival voltam együtt, biszexnek soroltam be magam, de mára már tudom, hogy soha többé nem követnék el olyan hibát, hogy férfivel kezdek. Semmi jó nem volt nekem benne. Megtapasztaltam, biztosan tudom.

Azóta van egy már éppen egy éve tartó kapcsolatom egy fantasztikus nővel, és úgy érzem, révbe értem. Mindent megad nekem amire szükségem van, érzelmileg, értelmileg és fizikálisan is. Nem mellékes, hogy van melle, puncija, mert számomra ez a vonzó. Együtt élünk október óta, és együtt tervezzük leélni az egész életünket. Szerelmesek vagyunk egymásba, és felvállaljuk a kapcsolatunkat a család és a barátok előtt. Azonban vannak kivételek, például a tágabb rokonság, vagy például a nagyszüleim, akiknek nem venné be a gyomra az ilyesmit, őket nem zaklatjuk fel a hírrel, és persze a munkatársak, idegenek előtt is titok a dolog, mert ez valóban nem egy elfogadó ország, jobb nem keresni a bajt.

Nem hivalkodunk vele, miért hivalkodnánk? De elszomorító a diszkrimináció, hogy nem biztosítanak ugyanolyan jogi lehetőségeket, mint például egy házasság, örökbefogadás, stb. Meg hogy titkolózni kell, különben hátrányos megkülönböztetések érnének... Vannak pasik akik erre izgulnak, vannak, akik megerőszakolnának hogy megkapjuk ami jár, és lenéznek, mintha emberek sem volnánk, csak mert ők nem jöhetnek nálunk számításba... A nők meg azt hiszik, a testüket akarjuk, rámásznánk, és minden nőre válogatás nélkül beindulunk... Pedig semmivel nincs több szexuális vágyunk egy hetero nőnél. Sőt, nekem még annyi sincs, volt aszexuális időszakom is, és most sem hazudtolom meg önmagam... Persze akadnak kivételek, kedves elfogadó toleráns megértő emberek, akik szerint nem a Sátán kísértett meg, és nem vagyunk alacsonyabb rendű faj, tudják hogy mi fán terem melegnek lenni, és helyén kezelik a dolgot - értsd: nem reagálnak rá, nem viselkednek tőle furcsán, természetesek maradnak a jelenlétünkben. De az a szomorú, hogy ők akkor is csak KIVÉTELEK.

Azt gondolom, okozhat komoly szorongást valakinek, ha nem fogadja el a szíve mélyén, hogy meleg, vagy ha ő éppen el is fogadja, de a környezete nem, és nem talál megértésre. Én szerencsére nem kerültem lelki válságba emiatt, teljesen normálisan kezeli a családom, de vannak olyan barátaim, akik szeretnek szeretnek, engem még csak-csak el is fogadnak, de magát a homoszexualitást nem támogatják. A legközelibb barátomnak arról is megvan a (negatív) véleménye hogy gyereket szeretnénk nevelni a párommal. Na nem mintha nagy esély lenne rá, hogy leakasztunk valahonnan egy gyereket...

Szívesen beszélgetek a mindennapi problémákról, amik ezzel kapcsolatosak, gondolatokról, érzésekről... Várom a hozzászólásokat!