De adok választ a topic címében feltett kérdésre,ha már kérdezted. Itt nem.

Hát kérlekalássan, ha úgy tartja úri kedved, majd kiraksz a topikodból, ahol te uralkodol.

Ámbár nem szükséges, mert már elmondtam, amit szándékoztam. Egyébiránt nem akartam közel kerülni hozzád. Pá.

Szia purify!

Hát gondolom ez is lehetséges, sokféle ember létezik... Én úgy vonzódok a kislányokhoz, hogy úgy érzem jobban látjuk és érezzük és ismerjük egymást mint mások minket. Őszinte lelkesedéssel, barátsággal viseltetek irántuk, a felnőttek általában nem egyenlő felekként tekintenek rájuk, hanem degradálják őket de nekem ez eszembe se jut. Persze sokat szorongok szociálisan még és nem keresem a gyerekek társaságát, hiszen már az is félreérthető és weird ha magamat annak érzem. Ha látok egy mamájához bújó kislányt, elfog a magány érzete, ha egy csókolózó párt látok már fele annyira sem vagyok féltékeny mint ezekben a dolgokban.Férfiként a testemhez való viszonyom sosem igazán egészséges. Nem találom magam vonzónak és nem tudok sokat tenni mert érzem, hogy akkor sem találnám magam annak, ha leadnám a kilófeleslegem. Tinilányként bár borotválnom kell a testem, de jó érzés minden érintés. Férfiként arról sem fantáziáltam szinte soha, hogy a másik orálisan kielégítsen és arról sem, hogy egyáltalán használjam a nemi szervem az aktushoz. Ezek teljesen idegennek tűntek tőlem, nem adtak lelki élvezetet és kémiailag is csak keveset. A gyakorlatban minden élvezetet az előjáték adott, az, ha a másikkal foglalkozhattam és a 69-es (mert bizonyos szinten ott egyenlőnek éreztem magam a másikkal). Szóval egyedül lányként érzem át, hogy vonzó vagyok, talán részben mert a lányokat szeretem. És nem kifejezetten nőként érzem ezt, mert a múltkor sikerült beöltöznöm jelmezes bulin nőnek, mellekkel, de a melleket teljesen idegennek éreztem magamtól és zavartak, míg a szoknya és a bugyi remek érzés voltak. Persze kislánynak lenni és úgy öltözni és úgy viselkedni számomra a legjobb érzés nem szexuális értelemben. Mert ők lehetnek őszinték, mindig kimutathatják amit éreznek, mindig kimondják amit gondolnak, (illetve nem mindig de nem köti meg őket mindenféle külső elvárás, ha normális szülő neveli őket) játszhatnak szabadon és önfeledten. És nekem is erre van igényem érzelmileg. Kislányként összebújni és úgy aludni, "tiniként" pedig többre is némileg. De ahogy az ideális társ meglátja bennem ezt az énem, úgy én is meg kell lássam az ő igaz arcát, független attól, hogy már elmúlt húsz például és rá is mindenki más felnőttként tekint, vagy másképp mint ahogy érzi magát. A szex pedig teljesen természetes dolog és hiszem, hogy lehet gyönyörű is, ha két olyan ember közt zajlik akik látják és elfogadják egymást. Az, ha te vonzódsz a gyerekekhez, purify szerintem a lényeges szempontból nem bír nagyobb jelentőséggel mint az, hogy milyen színű a bőröd vagy a hajad vagy milyen csillagjegy alatt születtél, vagy milyen ételt szeretsz. A lényeges szempont az, hogy képes vagy-e szeretni magad vagy szégyenben és bűntudatban élsz, amit a világ várna tőled (egyébként rosszul). Ha képes vagy szeretni magad, akkor nem nyomorít meg semmilyen vágyakozás, érzed azt de átsuhan rajtad és folytatod az életed. Az emberek szerintem azért keresnek társat mert csak akkor engedélyezik maguknak azt, hogy boldogok legyenek, ha a másik tükrében látják magukat. És ez a másik az a részük amihez szeretnének hozzáférni, de gátjaik vannak. Ez ugyanaz, mint amikor én kislányként plüssállatokat ölelgetek, hogy érezzem milyen szeretve lenni: bennem van az érzés, nem rajtam kívül, de ahhoz, hogy érezzem el kell játszanom, hogy ott a másik. Te neked talán el kell képzelned egy gyereket önmagadon kívül ahhoz, hogy szeretve érezd magad, de ez is belülről fakad és az olyan dolgok mint a nemi vágy legfeljebb kísérői lehetnek ennek. De ez mindenkinél így van, aki igényel társat az életébe és ezért nincs is benne semmi természetellenes: azt keressük odakinn akik idebenn lenni szeretnénk, vagy a feltételeit. Minden más csak... illúzió. Ahogy az is illúzió, hogy a tükörképedet nézve leginkább a fejeddel azonosulsz. Ha az emberek a bal kisujjad körméhez intéznék a mondandóikat, akkor úgy éreznéd, hogy te leginkább a kisujjad körme vagy, erről szól Gogol-tól Az orr is. szóval én így látom a helyzetet.

Szia Minois!

Érdekes ez. Most eszembe jutott egy 19 éves lány, akivel régebben beszélgettem a neten, Lolita volt a nickje. Azt mondta, hogy ő kislány, kislánynak érzi magát, szeret úgy öltözni és szerinte a kislányság a legjobb dolog és ő örökre az marad. (És ő vonzódott is a kislányokhoz.)

Harmony, ez számomra is érdekes. Arról szól, hogy az embert nem feltétlenül lehet olyan dolgokba beskatulyázni, mint nem, kor, szexuális orientáció. Nekem is szokott olyan érzésem lenni, hogy nem teljesen felelek meg a "férfi" fogalmának, mert lelkileg vannak kifejezetten nőies tulajdonságaim és nőkkel általában könnyebben is szót értek. Meg a gyerekekkel. A felnőttséggel is vannak problémáim, de azért más tekintetben férfinek érzem magam. Csak valahogy mégis furcsa, ha ezt a szót magamra alkalmazom.

Ha régóta érzed ezt vagy régóta benned van csak nem volt mindig tudatos akkor könnyen lehet ez is transzneműség. Ez egy átfogó kategória és nem csak az tartozik bele, hogy valaki a másik nembe tartozónak érzi magát, lefed lényegében mindent ami nem annyi, hogy 100%-ig azonosulsz a saját biológiai nemeddel.

"Az egyik legelfogadottabb meghatározás szerint „transzneműek azok az emberek, akiket valamilyen neműnek soroltak be – legtöbbször születéskor és a nemi szerveik alapján –, de akik ezt magukra nézve téves vagy hiányos megjelölésnek találják”."

Vannak, akik mindkét nembe tartozónak érzik magukat, vannak, akik egyikbe tartozónak sem, vannak, akik nem tudják magukat besorolni egyikbe sem és ezért kicsit vegyes a megjelenésük is. Ez tulajdonképpen normális, ha azt nézzük, hogy színes egyéniségek vagyunk és nem a közfelfogásban élő nemi szerepünk határoz meg minket születésünk pillanatától a halálunkig.

Én leginkább a huszonéves férfiaktól félek. A gyerekeket nagyon szeretem. Én is leginkább a felnőttekhez, vagy idősekhez kötődöm jobban. Engem is rabul ejt, ha egy fiúban nőies jegyeket látok: nem feltétlenül, de kicsit hosszabb, nagyobbra nőtt hajat, nőies testalkatot, vékonyságot, karcsúságot, törékenységet, érzékeny lelkületet.

Én nagyon meg vagyok elégedve magammal. Örülök a vékony, nőies, karcsú, légies, rugalmas hajlékonyságomnak, szép arcomnak. A nememet is elfogadom. De azért szeretném, ha testalkatom ennél is nőiesebb lenne, meg testszőrzetem se lenne, az arcot, fejet kivéve. Hajamat a jövőben lehet, hogy hagynám hosszúra nőni. Elképzelem, hogy az emberek nem tudnák eldönteni nememet. Imádom a kisfiús frizurát. Nagyon tetszik, ahogy a füleimre nő a hajam. Van valami szavakkal leírhatatlan bája, ha egy fiú szégyellős, nagyon érzékeny, félénk, finom beszédű, illatozó, ápolt, és nagy szíve van. 

Én nem vagyok ennyire infantilis, de megértem, hogy ha valaki ilyenektől érzi magát jobban, akkor ő miért. Nem mondom, hogy semmi fura nincs benne, de ettől még érthető:) Sora van annak, hogy valaki ennyire rákattan egy szerepre vagy helyzetre, ami neki A Helyzet, amiben elvan, vagy újrajátszik valamit.

anno láttam egy műsort egy adult baby-ről, és tökéletesen megértettem-átéreztem, miért is csinálja...a vágyat a biztonságos, gondtalan, boldog gyerekkor után. persze nála nem voltak szexuális vonatkozások, lehet h ezért volt könnyebb kapcsolódni.

Párkapcsolatom alatt én is hordtam bugyit. Más női ruházatot nem. Csak női fürdőruhát próbálgattam fel néhányszor. Illatszerek közül használtam még nőit. A korábbi testépítéses korszakomat jóideje már csak a nőies testrészeim további kihangsúlyozására alkalmazott tornagyakorlatok váltották fel. 

Nem tudom mi számít normálisnak. Eleve súlyosan sérült emberekről van szó, én is egy vagyok közülük. Na jó, az túlzás, hogy azok közül akik arra a fórumra írnak vagy telepakolják mindennel a pelenkáikat (nem is volt rajtam kb 3-4 éves korom óta) de a gondolatot sosem találtam kifejezetten taszítónak és őket sem tartom állatoknak. Mind ugyanazt keressük: az érzelmi stabilitást, a feltétel nélküli szeretetet, a felhőtlen gyerekkort amitől megfosztattunk és amit semmi sem pótolhat igazán. Az, hogy vannak, akiknél ez némileg perverzebb módon nyilvánul meg... hát Istenem, senki nem kérdezte meg őket, hogy akarnak-e ilyen vágyakat vagy sem és ageplayerek nem keresnek valódi gyerekeket a játékaikhoz, mert tudják szeretni magukat, csak bizonyos feltételek mellett. Akik meg vitatkoznak: bizonyos szinten a legtöbb fenekelés is ageplaynek számít, az pedig sokakat lázba hozott már az internet világában. Én biológiailag férfi vagyok, hivatalosan felnőtt, de van egy kislány identitásom is, aki nem tud felnőni. Ha velem egykorú lenne, ezt "hagyományos" ( höhöhöhö ) transzneműségnek neveznék, vagy bigender-nek, így viszont nincs rá megfelelően leíró szó, ez az életkori visszamaradottság leginkább Pán Péter szindróma lehet, vagyis benn ragad egy identitás a gyermekkorban és nem tud mit kezdeni a felnőtt élet nehézségeivel. Az enyém lány, gyakran 7-9 évesnek érzem magam, olykor 12-14-nek is, játszani, énekelni, táncolni lenne kedvem, rajzolni és barátság karkötőket csinálni, ha magam lehetek lányos ruhákat veszek fel, olykor nap közben is azt viselek a rendes, utcai ruházat alatt. Óriási a kontraszt a két identitásom közt és ezért rengeteg a feszültség is az életemben és nem tudok jól egyensúlyt tartani, de törekszem rá. Mindkét identitásom hasonló dolgokra vágyik (család, szeretet, stabilitás) de egyik sem tud igazán érvényesülni. Amikor nem gáncsolom magam semmivel és átadom magam az érzésnek, hogy gyereklány vagyok, már tiszta és önzetlen szeretetet érzek, feloldódnak bennem az összegyűlt feszültségek. Jó pizsiben lenni és rajzolgatni és kitombolni magam vagy felvenni egy szoknyát és érezni a szabadság ízét. A szexuális fantáziákban sem fiúként / férfiként láttam magamat soha, hanem mindig, már kisebb koromban is idősebb tinédzserlányként és annak is éreztem magam, de persze ezt vállalni elképzelhetetlen volt számomra és össze is voltam zavarodva rendesen. Ez a transznemű gyereklány dolog és pár ehhez hasonló állapot sokak szerint beteges, de őket nem érdekli igazán mi van velem, mik az igényeim vagy milyen érzés felnőtt férfiként naponta gondolni a halálra és órákon át bőgni, mert sosem lehetek másoknak "elég jó" abban a fényben amiben ők látni akarnak engem és közben magamnak sem okozni fájdalmat. Magamnak kell elég jónak lennem és hosszú az út amíg megtanulom a leckéimet de nagyon szeretem magamat, vagyis ezt a lányt, aki nagyon szereti az életet és az embereket és ezért nem is fogok szégyenkezni miatta. Ugyanúgy azért tévedtem ide, mint te: megismerni érdekes embereket hasonló gondolkodással vagy helyzettel.

Köszönöm Harmony!

Mindenkinek megvan a lehetősége rá, hogy megváltozzon. 

Én nem.

Pelenkát viseltek???Eről meg nem hallottam.

Persze megértem én őket is. De ők is emberek. Bármennyire is olyanok, ők is a testvéreink. 

Imádkozni kell értük.

get a life

Ez kedves. A gyerekek angyalok. Én sem vagyok több 10 évesnél. Én is visszatasz.tónak tartom, amikor az emberek mindenki más előtt hálószobatitkaikat kifecsegik. Soha nem értettem őket. Egy bizalmas baráttal az ilyeneket megbeszélheti az ember. 

Én nem vagyok azért abban biztos, hogy mi valóban gyerekesek lennénk.